Energiaügyi Minisztérium

Indoklás

Ez az egyetlen alap 792 500,0 millió Ft — a teljes fejezet 53%-a, és nagyobb, mint a fejezet összes többi sora együtt, a hálózati és a kormányzati informatikai tömbök kivételével. A lakossági rezsicsökkentést finanszírozza: kifizeti az energiakereskedőknek a különbözetet a háztartásoknak felszámított, sapkázott villamos- és gázár, illetve a beszerzés piaci költsége között. 2025-ben az MVM-nek, az állami energiakereskedőnek nyújtott ekvivalens kompenzáció 823,4 milliárd Ft volt. A 2026-os 792,5 milliárd Ft-os előirányzat ugyanaz a mechanizmus, kissé csökkentve. A mechanizmus gondos, láncszemenkénti olvasatot érdemel, mert a rezsicsökkentés a magyar energiavitában a legnépszerűbb egyetlen intézkedés, és az ellene szóló érv nem azonos azzal, hogy ne segítsünk a háztartásoknak az energiaszámlájukkal. A sapka a háztartási árat a beszerzés költsége alá viszi. A sapkázott árat fizető háztartás olcsó energiát lát. Ami nem látható: a különbözet nem tűnik el; valaki kifizeti, és ez az alap az, ahonnan kifizeti. A 792,5 milliárd Ft-ot az adófizetőktől és az energiaszektorra kivetett extraprofitsarcokból szedik be, és az alapon keresztül juttatják a kereskedőhöz. A háztartás tehát valójában nem olcsón vásárol energiát; nagyjából a valódi költségen vásárolja, és kétszer fizeti meg a különbözetet — egyszer a sapkázott számláján, egyszer az adón keresztül. A két kifizetést szétválasztják, hogy a fogyasztás pillanatában csak az első legyen látható. Ez azért számít, mert a sapka megsemmisíti azt a jelzést is, amelyet az ár hordoz. Egy költség alá vitt ár minden háztartásnak azt üzeni, hogy az energia bőségesebb mindahhoz képest, amire egyébként költhetne, mint amennyire valójában. Az a háztartás, amelyik hőszigetelt volna, lecserélte volna a régi kazánt, vagy egyszerűen lejjebb vette volna a termosztátot, olyan árral találja szemben magát, amelyik azt üzeni, hogy nem éri meg vele foglalkoznia. A fogyasztás magasabb, mint amilyen a valódi áron lenne; a magasabb fogyasztás emeli a beszerzés költségét; a magasabb beszerzési költség pedig emeli azt a kompenzációt, amelyet az alapnak ki kell fizetnie. A sapka nem csökkenti az energia költségét — máshová teszi át, és megnöveli. És az áthelyezésnek olyan elosztási alakja van, amelyet a „a rezsicsökkentés a családokat védi” univerzalista keretezés elrejt. A sapka haszna nem egyenletesen oszlik el a háztartások között: azzal arányosan nő, hogy egy háztartás mennyi sapkázott energiát fogyaszt. Nagyobb otthon, több fűtött szoba, második ingatlan, medence, több háztartási gép — mind több támogatott energiát húz le, és többet gyűjt be az alap átutalásából. Egy kis lakásban két szobát fűtő nyugdíjas szerény hasznot húz; egy nagy családi házban élő, magas jövedelmű háztartás ennek többszörösét húzza ugyanebből az alapból. A finanszírozás eközben szélesen oszlik el — általános adózás és energiaszektorra vetett sarcok, amelyek költsége minden fogyasztóra áthárul. Állítsuk szembe a haszonmintázatot a finanszírozási mintázattal, és az univerzalista keretezés a feje tetejére áll: a fogyasztással skálázódó haszon, amelyet szélesen elosztott adóból finanszíroznak, azt jelenti, hogy a szerényen fogyasztó háztartás végeredményben a nagyobb fogyasztású háztartás fűtésszámlájához járul hozzá. A kis lakásban élő bérből élő, aki SZJA-t és az alapba folyó energiaszektorbeli sarcot fizet, részben annak a háztartásnak a támogatott gázát finanszírozza, amelynek az otthona háromszor akkora. Mindez nem jelenti azt, hogy a valódi energiagonddal küzdő háztartásokat magukra kellene hagyni. Azt jelenti, hogy a segítségnek olyan formát kell öltenie, amelyik nem semmisíti meg az ár jelzését, és nem a legnagyobb fogyasztókhoz juttatja a legnagyobb átutalásokat. Egy célzott, rászorultsági alapú energiakifizetés az alacsony jövedelmű háztartásoknak — meghatározott összeg, a háztartásnak kifizetve, miközben a háztartás minden további fogyasztott egységnél a valódi piaci árral találja szemben magát — védi a sérülékeny háztartás költségvetését, és közben érintetlenül hagyja azt a jelzést, amelyik minden háztartásnak — őt is beleértve — megmondja, mennyibe kerül valójában az energia. Lényegesen olcsóbb is, mert nem támogatja azoknak a háztartásoknak a fogyasztását, akiknek nincs szükségük segítségre. A fokozatos leépítés 4 évre van beállítva, és a horizont valódi, nem politikai. A háztartások a sapkázott árhoz igazították a költségvetésüket, egyes esetekben pedig a lakhatási és fűtési döntéseiket is; a háztartási ár költségszintre emelése egyetlen lépésben komoly és hirtelen sokkot jelentene azoknak a családoknak, akik jóhiszeműen a politika folytatódására számítottak. A védett fél a háztartás, a híd pedig maga a szakaszos kiigazítás: a sapkát négy év alatt fokozatosan emeljük le, miközben a célzott, rászorultsági alapú kifizetési rendszert párhuzamosan vezetjük be, hogy mire az általános támogatás eléri a nullát, az alacsony jövedelmű támogatási mechanizmus teljesen a helyén legyen.

Indoklás

Ez a központi kezelésű alap a víziközmű-fejlesztést finanszírozza, és — ahogy a nevéből kiderül — az ellentételezést is: fedezi a rést a között, amennyit a víziközművek díjat szedhetnek, és ami a szolgáltatásuk valódi költsége. A fejlesztési fele ugyanaz a finanszírozási kérdés, mint a hálózati sornál: a vízhálózati beruházást rendes esetben a kiszolgált felhasználóktól a vízdíjon keresztül térítik meg, nem általános adóból. Az ellentételezési fele az árulkodóbb rész. „Ellentételezési alap” egy közmű számára azért létezik, mert a közmű nem szedhet olyan árat, amely fedezi a költségeit; az alap aztán kifizeti a közműnek a különbözetet. Ez kicsiben ugyanaz a mechanizmus, mint az ársapka. Az igazgatásilag lent tartott díj elpusztítja azt az információt, amit egy ár egyébként hordozna — már nem mondja meg a háztartásnak, mibe kerül valójában a víz szolgáltatása, és már nem mondja meg a közműnek, hol érdemes beruháznia —, az alap pedig azért létezik, hogy elfedje azt a hiányt, amelyet a lent tartott ár létrehoz. A reform abból áll, hogy hagyjuk a vízdíjat a költség felé mozdulni, és a hálózati beruházást a felhasználóktól térítsük meg, miközben átlátható, rászorultsági alapú támogatási kifizetést tartunk fenn a valóban alacsony jövedelmű háztartások számára — egy közműoldali általános támogatás helyett. A fokozatos leépítés azért lassú, mert az alap többéves fejlesztési vállalásokat hordoz, és mert magát a díjkiigazítást is szakaszosan kell végrehajtani, hogy a háztartások fel tudják szívni.

Indoklás

Ez a fejezet második legnagyobb kiadási tömbje, és pontos mechanizmus-olvasatot érdemel. Maga az átviteli hálózat — a nagyfeszültségű gerinchálózat és az utolsó mérföldes elosztóhálózat — valóban hálózati-közgazdasági jellegű: nem úgy szolgáltatunk, hogy minden házhoz párhuzamos, egymással versengő vezetékeket vezetünk. A hálózat bővítésének állami költségvetési finanszírozása viszont egészen más kérdés, mint a vezetékek természetes monopóliumi jellege. A hálózati beruházást rendes esetben a szabályozott hálózati üzemeltető finanszírozza, és a szabályozott hálózati díjakból téríti meg, amelyeket a csatlakozásból profitáló felhasználók fizetnek — így jut el a költség azokhoz, akik ténylegesen igénybe veszik az új kapacitást. A hálózati bővítés általános költségvetésből történő finanszírozása ezzel szemben a csatlakozó felhasználóktól az általános adófizetőkre tereli át a költséget, és elszakítja azt a jelzést, amelyik megmondaná az üzemeltetőnek, hol érdemes valóban új kapacitást építeni. A fokozatos leépítés visszatereli a hálózatfejlesztés finanszírozását a szabályozott díjalapra, ahova tartozik. Azért fokozatos és nem azonnali, mert a hálózati projektek többéves tőkevállalások: a szerződéseket megkötik, az építést szakaszokra bontják, és egy projekt közepén lévő kivitelezőnek kikényszeríthető követelése van.

Indoklás

A kormányigazgatás működéséhez nélkülözhetetlen informatikai rendszerek üzemeltetése — az üzemeltetési és az infrastrukturális sorok — más okból létező funkciók valós támogatási költsége. Ez önmagában nem jogvédelmi funkció, de annak az igazgatásnak az elkerülhetetlen működési költsége, amely ezeket a funkciókat ellátja, és nem szüntethető meg úgy, hogy közben az általa alátámasztott szolgáltatások meg ne bénuljanak. Az őszinte besorolás a Nominális befagyasztás: tartsuk szinten a sorokat, hagyjuk, hogy a reálértékben mért erózió folyamatos hatékonysági fegyelmet rójon az üzemeltetőre (nagyjább 20–25% reálkompresszió egy évtized alatt), és kötelezzük arra, hogy ezt beszerzéssel és konszolidációval szívja fel, ne pedig díjemeléssel. A kormányzati informatika közismerten puha költségvetésű környezet — a költségek azért kúsznak felfelé, mert a belső megrendelő nem szembesül árral, a szolgáltató pedig versenytárgyalási kényszerrel —, így a nominális befagyasztás valódi munkát végez: egy felülről nyitott költséget rögzített kerettel vált föl, amelyen belül a szolgáltatónak meg kell gazdálkodnia.

Indoklás

Ez a két központi kezelésű alap után a fejezet legnagyobb egyedi diszkrecionális tétele: közvetlen tőkeátadás kiválasztott cégeknek. A látható: a kedvezményezett vállalat — egy megnevezett cég támogatást kap egy energetikai korszerűsítési beruházáshoz, és a beruházás megvalósul. A láthatatlan: mindaz, amit ez a támogatás kiszorított. Az 59,3 milliárd Ft nem a semmiből keletkezik: az adófizetőktől szedik be — aránytalanul a munkavállaló keresőktől a bérterheken és a fogyasztási adóéken keresztül —, és azok a cégek, amelyek nem kaptak támogatást, olyan versenytárssal találják szemben magukat, amelynek a tőkeköltségét részben a köz vállalta át. Egy támogatott cég nem azért tud alákínálni egy nem támogatott riválisnak, mert termelékenyebb, hanem mert az állam a mérlegének egy részét magára vette. A tőke, amely a rendes megtakarításon és hitelezésen keresztül oda áramlott volna, ahol a piac a legértékesebb energiaberuházást látta, így oda kerül, ahol a minisztérium a legérdemesebb pályázót látja — és a minisztériumnak nincs olyan ár-jelzése, amely megmondaná neki, melyik beruházás hozza a legtöbbet. Itt nincs olyan szerződéses ráhagyatkozási érdek, amelyik kiállná a vizsgálatot: a támogatási pályázók nem olyan felek, akiknek az állam felé fokozatos kifutás járna, és egy még ki nem fizetett támogatás nem keletkeztet kikényszeríthető követelést.

Indoklás

Itt kezdődik az elemzési probléma. Ez a sor tizennégyszer nagyobb, mint a minisztérium nevesített működési költségsora (Dologi kiadások, 3 636,2 millió Ft), és háromszor akkora, mint a teljes személyi keret. Egy „egyéb működési célú” sor ebben a léptékben már nem a minisztériumi épület működtetésének költsége: diszkrecionális kifizetési csatorna, amelynek a tartalmát maga a költségvetési sor sem közli. Az ezt finanszírozó adófizető nem látja, hogy mit kap a pénzéért; a költségvetés nem tudja megmutatni, milyen szinten lenne „optimális”, mert nincs olyan kimenet, amelyhez áraznák; egy csak „egyéb”-ként definiált sor pedig szerkezetileg pontosan az a sor, ahol az allokációs fegyelem a leggyengébb. Ahol egy költségvetési tétel nagy, maradékként van definiálva, és olyan minisztériumhoz tartozik, amelyik ágazati támogatásokat oszt, ott a bizonyítás terhe a soron van — és egy olyan sor, amelyik nem tudja megmondani, mit finanszíroz, ezt a terhet nem tudja viselni.

Indoklás

A vízellátási és vízgazdálkodási infrastruktúrába — ivóvízhálózatba, vízelvezetésbe, az alapszolgáltatást nyújtó és a vízzel kapcsolatos károk ellen védő fizikai létesítményekbe — történő beruházás alapinfrastruktúra a védő kategóriában.

Indoklás

Ez a problémás sor az infokommunikációs tömbben, és nem kicsi. Egy 41,6 milliárd Ft-os, csupán „egyéb szakmai feladatok” néven nevesített sor a nevesített üzemeltetési és fejlesztési sorok mellett maradék diszkrecionális csatorna. Az ezt finanszírozó adófizető nem látja, mit kap a pénzéért; a költségvetés nem tudja megmutatni, mekkora lenne a megfelelő szintje, mert nincs meghatározott kimenethez árazva; az „egyéb” pedig sordefinícióként pontosan az a kategória, ahol az allokációs fegyelem a leggyengébb. A védekezés majd az lesz, hogy a sor valódi informatikai munkát finanszíroz, ami csak nem fér be a másik négy fejléc alá — de ha így van, ezt a munkát meg lehet nevezni és saját sorként elő lehet terjeszteni, ahol értékelhető. Egy sorról, amelyik nem tudja megmondani, mit finanszíroz, nem feltételezhető, hogy 41,6 milliárd Ft akaratlan hozzájárulást érő dolgot finanszíroz.

Indoklás

Ez a sor a villamosenergia-termelőket kompenzálja azért, hogy rendszerbiztonsági (tartalék) szolgáltatásként kapacitást tartanak rendelkezésre. Valódi műszaki funkció áll mögötte: egy villamosenergia-rendszernek olyan tartalékkapacitásra van szüksége, amelyet bármikor előhívhat, és ennek a tartaléknak valós költsége van. Költségvetési átutalásként finanszírozni viszont rossz mechanizmus. Egy megfelelően kialakított piacon a rendszerbiztonsági szolgáltatásokat kapacitás- vagy kiegészítő szolgáltatási piacon szerzik be, ahol az átviteli rendszerirányító azoktól a termelőktől vesz tartalékot, akik a legolcsóbban kínálják, a költséget pedig a villamosenergia-felhasználóktól szedik be a hálózati díjon keresztül — a megbízhatóságért azok fizetnek, akik el is fogyasztják, és a versenyalapú beszerzés feltárja, hogy a tartalék valójában mennyibe kerül. Az átalány költségvetési átutalás ezzel szemben igazgatásilag megállapított összeget fizet ki kijelölt termelőknek, anélkül, hogy bármilyen versenyeztetés fegyelmezné az árat, és anélkül, hogy bármilyen jelzés mutatná, megéri-e a tartalék azt, amibe kerül. A fokozatos leépítés piacon beszerzett, díjból finanszírozott kiegészítő szolgáltatási konstrukcióba viszi át a funkciót. Azért fokozatos, mert a meglévő kapacitás-rendelkezésre-állási szerződések rögzített futamidővel rendelkeznek, amelyeket tiszteletben kell tartani.

Indoklás

A Vízügyi Igazgatóságok a regionális vízügyi hatóságok, amelyek az árvízvédelemért, a folyók szabályozásáért, a vízelvezetésért és a víztestek kezeléséért felelnek. Az árvízvédelem védő válasz a visszafordíthatatlan, akaratunkon kívül elszenvedett kárra: egy dunai vagy tiszai árvíz nem tartja tiszteletben annak a telekhatárát, aki nem akarta finanszírozni a gátat, és az okozott kár — víz alá került földek, elpusztult otthonok, elveszett emberéletek — utólag nem hozható helyre vagy kompenzálható úgy, ahogyan egy pénzügyi veszteség. Ez az a szűk kategória, amelyet a keret valódi állami jogvédelmi funkcióként ismer el, nem pedig preferenciakérdésként. A Megtartás nem mentesít a hatékonysági felülvizsgálat alól — a személyi és működési sorokat ugyanolyan szigorral kell vizsgálni, mint bármely nagy közalkalmazotti állományét —, de azt jelenti, hogy az igazgatóságok nem jelöltek fokozatos leépítésre.

Indoklás

Második, maradékként megnevezett „egyéb” sor ugyanabban a tömbben, a 41,6 milliárd Ft-os sor mellett. Két különálló „egyéb” sor együttesen 68,6 milliárd Ft-tal — a teljes infokommunikációs alfejezet 41%-a — önmagában is a megállapítás: egy olyan költségvetési szerkezet ismertetőjegye, amelyben a diszkrecionális, meg nem határozott rész a nevesített, értékelhető résszel vetekszik.

Indoklás

A kormányigazgatás működéséhez nélkülözhetetlen informatikai rendszerek üzemeltetése — az üzemeltetési és az infrastrukturális sorok — más okból létező funkciók valós támogatási költsége. Ez önmagában nem jogvédelmi funkció, de annak az igazgatásnak az elkerülhetetlen működési költsége, amely ezeket a funkciókat ellátja, és nem szüntethető meg úgy, hogy közben az általa alátámasztott szolgáltatások meg ne bénuljanak. Az őszinte besorolás a Nominális befagyasztás: tartsuk szinten a sorokat, hagyjuk, hogy a reálértékben mért erózió folyamatos hatékonysági fegyelmet rójon az üzemeltetőre (nagyjából 20–25% reálkompresszió egy évtized alatt), és kötelezzük arra, hogy ezt beszerzéssel és konszolidációval szívja fel, ne pedig díjemeléssel. A kormányzati informatika közismerten puha költségvetésű környezet — a költségek azért kúsznak felfelé, mert a belső megrendelő nem szembesül árral, a szolgáltató pedig versenytárgyalási kényszerrel —, így a nominális befagyasztás valódi munkát végez: egy felülről nyitott költséget rögzített kerettel vált föl, amelyen belül a szolgáltatónak meg kell gazdálkodnia.

Indoklás

A Vízügyi Igazgatóságok a regionális vízügyi hatóságok, amelyek az árvízvédelemért, a folyók szabályozásáért, a vízelvezetésért és a víztestek kezeléséért felelnek. Az árvízvédelem védő válasz a visszafordíthatatlan, akaratunkon kívül elszenvedett kárra: egy dunai vagy tiszai árvíz nem tartja tiszteletben annak a telekhatárát, aki nem akarta finanszírozni a gátat, és az okozott kár — víz alá került földek, elpusztult otthonok, elveszett emberéletek — utólag nem hozható helyre vagy kompenzálható úgy, ahogyan egy pénzügyi veszteség. Ez az a szűk kategória, amelyet a keret valódi állami jogvédelmi funkcióként ismer el, nem pedig preferenciakérdésként. A Megtartás nem mentesít a hatékonysági felülvizsgálat alól — a személyi és működési sorokat ugyanolyan szigorral kell vizsgálni, mint bármely nagy közalkalmazotti állományét —, de azt jelenti, hogy az igazgatóságok nem jelöltek fokozatos leépítésre.

Indoklás

Az őszinte álláspont az, hogy a minisztérium feladatkörének zsugorodnia kell, ahogyan az alább elemzett beavatkozásokat fokozatosan leépítjük. Egy minisztérium, amely már nem kezel lakossági ársapka-alapot, nem felügyel energiaipari állami vállalati portfóliót és nem oszt szét diszkrecionális vállalati támogatási programokat, kevesebb munkatárssal és kisebb irodaházzal is el tudja látni a dolgát. Ez a zsugorodás azonban a programok leépítését követi, nem előzi meg: az igazgatási sorok nominális szintű befagyasztása ráhagyja a munka egyenletes részét a reálértékben mért erózióra — egy évtized alatt 2,5%-os infláció mellett ez nagyjából 20–25%-os reálértékvesztést jelent —, miközben a tempót az érdemi reformok diktálják.

Indoklás

Háztartásokat célzó energetikai korszerűsítési támogatások — jellemzően hőszigetelés, fűtésrendszer-csere vagy tetőre telepített napelem társfinanszírozása. A mechanizmus elleni kifogás ugyanaz, mint a vállalati programok esetében: a támogatás igazgatási döntéssel helyettesíti a háztartás saját költség–haszon-mérlegelését, és az a háztartás, amelyik amúgy is felújított volna, a támogatást tiszta transzferként könyveli el. A besorolás azonban eltér, mert egyes háztartások többéves társfinanszírozási megállapodásba léptek — szerződött kivitelezővel, ütemezett részletekkel —, és a hirtelen leállítás itt már valódi ráhagyatkozási érdeket sértene súlyosan. Egy négyéves lineáris leépítés engedi kifutni a háztartások már aláírt vállalásait; a nettó megtakarítás az 1. évi 3 001,8 millió Ft-ról a 4. évre éri el a teljes 12 007,2 millió Ft-ot.

Indoklás

Ez a két központi kezelésű alap után a fejezet legnagyobb egyedi diszkrecionális tétele: közvetlen tőkeátadás kiválasztott cégeknek. A látható: a kedvezményezett vállalat — egy megnevezett cég támogatást kap egy energetikai korszerűsítési beruházáshoz, és a beruházás megvalósul. A láthatatlan: mindaz, amit ez a támogatás kiszorított. Az 59,3 milliárd Ft nem a semmiből keletkezik: az adófizetőktől szedik be — aránytalanul a munkavállaló keresőktől a bérterheken és a fogyasztási adóéken keresztül —, és azok a cégek, amelyek nem kaptak támogatást, olyan versenytárssal találják szemben magukat, amelynek a tőkeköltségét részben a köz vállalta át. Egy támogatott cég nem azért tud alákínálni egy nem támogatott riválisnak, mert termelékenyebb, hanem mert az állam a mérlegének egy részét magára vette. A tőke, amely a rendes megtakarításon és hitelezésen keresztül oda áramlott volna, ahol a piac a legértékesebb energiaberuházást látta, így oda kerül, ahol a minisztérium a legérdemesebb pályázót látja — és a minisztériumnak nincs olyan ár-jelzése, amely megmondaná neki, melyik beruházás hozza a legtöbbet. Itt nincs olyan szerződéses ráhagyatkozási érdek, amelyik kiállná a vizsgálatot: a támogatási pályázók nem olyan felek, akiknek az állam felé fokozatos kifutás járna, és egy még ki nem fizetett támogatás nem keletkeztet kikényszeríthető követelést.

Indoklás

Az öntözési infrastruktúra termelő mezőgazdasági eszköz, amelynek haszna a kiszolgált gazdaságoknál csapódik le. Az árvízvédelemmel ellentétben — amely az árterületen véletlenül ott tartózkodókra háruló, akaratunkon kívül elszenvedett kár ellen véd — az öntözés magánjószág, amelyet azonosítható mezőgazdasági termelők fogyasztanak, és gyenge érv szól amellett, hogy ezt általános adóból finanszírozzuk: azoknak a gazdaságoknak, amelyek a vízből hasznot húznak, kellene fedezniük az ezt biztosító létesítményeket — használati díjon vagy közös beruházáson keresztül. A leépítés azért fokozatos, mert a már építés alatt álló öntözési munkák többéves szerződések.

Indoklás

A Vízügyi Igazgatóságok a regionális vízügyi hatóságok, amelyek az árvízvédelemért, a folyók szabályozásáért, a vízelvezetésért és a víztestek kezeléséért felelnek. Az árvízvédelem védő válasz a visszafordíthatatlan, akaratunkon kívül elszenvedett kárra: egy dunai vagy tiszai árvíz nem tartja tiszteletben annak a telekhatárát, aki nem akarta finanszírozni a gátat, és az okozott kár — víz alá került földek, elpusztult otthonok, elveszett emberéletek — utólag nem hozható helyre vagy kompenzálható úgy, ahogyan egy pénzügyi veszteség. Ez az a szűk kategória, amelyet a keret valódi állami jogvédelmi funkcióként ismer el, nem pedig preferenciakérdésként. A Megtartás nem mentesít a hatékonysági felülvizsgálat alól — a személyi és működési sorokat ugyanolyan szigorral kell vizsgálni, mint bármely nagy közalkalmazotti állományét —, de azt jelenti, hogy az igazgatóságok nem jelöltek fokozatos leépítésre.

Indoklás

Maradékként megnevezett térségi fejlesztési sor, meghatározott projekt és azonosított szerződéses partner nélkül.

Indoklás

Az árvízvédelmi tőkeberuházás a védő-válasz kategóriába tartozik, a Vízügyi Igazgatóságoknál kifejtett okok miatt.

Indoklás

A vízellátási és vízgazdálkodási infrastruktúrába — ivóvízhálózatba, vízelvezetésbe, az alapszolgáltatást nyújtó és a vízzel kapcsolatos károk ellen védő fizikai létesítményekbe — történő beruházás alapinfrastruktúra a védő kategóriában.

Indoklás

Az őszinte álláspont az, hogy a minisztérium feladatkörének zsugorodnia kell, ahogyan az alább elemzett beavatkozásokat fokozatosan leépítjük. Egy minisztérium, amely már nem kezel lakossági ársapka-alapot, nem felügyel energiaipari állami vállalati portfóliót és nem oszt szét diszkrecionális vállalati támogatási programokat, kevesebb munkatárssal és kisebb irodaházzal is el tudja látni a dolgát. Ez a zsugorodás azonban a programok leépítését követi, nem előzi meg: az igazgatási sorok nominális szintű befagyasztása ráhagyja a munka egyenletes részét a reálértékben mért erózióra — egy évtized alatt 2,5%-os infláció mellett ez nagyjából 20–25%-os reálértékvesztést jelent —, miközben a tempót az érdemi reformok diktálják.

Indoklás

A valódi szennyezésellenes hatósági fellépés és a szennyezett telkek felügyelete — eljárás olyan szennyező ellen, aki másnak a tulajdonát hozzájárulás nélkül, fizikailag károsítja — jogvédelmi funkció. Ez az egyetlen sor azonban összevonja ezt a hatósági magot egy szélesebb, diszkrecionális környezetvédelmi-programelemmel. Ahelyett, hogy találgatnánk az arányt, a nominális befagyasztás szinten tartja a sort, és ráhagyja egy későbbi funkcionális felülvizsgálatra, hogy szétválassza a hatósági magot (Megtartás) a diszkrecionális maradéktól (Azonnali megszüntetés). Egyelőre befagyasztás.

Indoklás

A kormányigazgatás működéséhez nélkülözhetetlen informatikai rendszerek üzemeltetése — az üzemeltetési és az infrastrukturális sorok — más okból létező funkciók valós támogatási költsége. Ez önmagában nem jogvédelmi funkció, de annak az igazgatásnak az elkerülhetetlen működési költsége, amely ezeket a funkciókat ellátja, és nem szüntethető meg úgy, hogy közben az általa alátámasztott szolgáltatások meg ne bénuljanak. Az őszinte besorolás a Nominális befagyasztás: tartsuk szinten a sorokat, hagyjuk, hogy a reálértékben mért erózió folyamatos hatékonysági fegyelmet rójon az üzemeltetőre (nagyjából 20–25% reálkompresszió egy évtized alatt), és kötelezzük arra, hogy ezt beszerzéssel és konszolidációval szívja fel, ne pedig díjemeléssel. A kormányzati informatika közismerten puha költségvetésű környezet — a költségek azért kúsznak felfelé, mert a belső megrendelő nem szembesül árral, a szolgáltató pedig versenytárgyalási kényszerrel —, így a nominális befagyasztás valódi munkát végez: egy felülről nyitott költséget rögzített kerettel vált föl, amelyen belül a szolgáltatónak meg kell gazdálkodnia.

Indoklás

A bezárt bányák tájrendezése a már megtörtént fizikai kár — talajsüllyedés, szennyezett meddő, instabil terep — orvoslása, a területen vagy a környékén élő emberek érdekében. Ez nem diszkrecionális iparpolitika, hanem egy visszafordíthatatlan kár helyrehozatala, amelynek a költségét az állam magára vállalta. A bányabiztonsági és a bezárt telephelyek kezelésével foglalkozó komponens ugyanilyen jellegű védőfunkció.

Indoklás

Ez a sor finanszírozza Magyarország hozzájárulásait a nemzetközi energetikai szervezetekhez (Nemzetközi Energiaügynökség és hasonlók), valamint a szerződéshez kötött ágazati kötelezettségeket. A szerződéses úton vállalt tagdíjak addig kötnek, ameddig a szerződés köt; egyetlen költségvetési cikluson belül nem jelöltek fokozatos leépítésre. A sor azonban tartalmaz egy diszkrecionális „ágazati feladatok” elemet is, amely már nem osztja ezt az állást. A nominális befagyasztás szinten tartja a sort, ráhagyja a reálértékben mért erózióra, hogy összeszorítsa a diszkrecionális részt, a tagsági kérdést pedig egy következő felülvizsgálatra halasztja: melyik tagság érdemes a megtartásra. Ez a kérdés a következő szerződéses ciklusra tartozik, nem erre a költségvetésre.

Indoklás

Az őszinte álláspont az, hogy a minisztérium feladatkörének zsugorodnia kell, ahogyan az alább elemzett beavatkozásokat fokozatosan leépítjük. Egy minisztérium, amely már nem kezel lakossági ársapka-alapot, nem felügyel energiaipari állami vállalati portfóliót és nem oszt szét diszkrecionális vállalati támogatási programokat, kevesebb munkatárssal és kisebb irodaházzal is el tudja látni a dolgát. Ez a zsugorodás azonban a programok leépítését követi, nem előzi meg: az igazgatási sorok nominális szintű befagyasztása ráhagyja a munka egyenletes részét a reálértékben mért erózióra — egy évtized alatt 2,5%-os infláció mellett ez nagyjából 20–25%-os reálértékvesztést jelent —, miközben a tempót az érdemi reformok diktálják.

Indoklás

Háztartásokat célzó energetikai korszerűsítési támogatások — jellemzően hőszigetelés, fűtésrendszer-csere vagy tetőre telepített napelem társfinanszírozása. A mechanizmus elleni kifogás ugyanaz, mint a vállalati programok esetében: a támogatás igazgatási döntéssel helyettesíti a háztartás saját költség–haszon-mérlegelését, és az a háztartás, amelyik amúgy is felújított volna, a támogatást tiszta transzferként könyveli el. A besorolás azonban eltér, mert egyes háztartások többéves társfinanszírozási megállapodásba léptek — szerződött kivitelezővel, ütemezett részletekkel —, és a hirtelen leállítás itt már valódi ráhagyatkozási érdeket sértene súlyosan. Egy négyéves lineáris leépítés engedi kifutni a háztartások már aláírt vállalásait; a nettó megtakarítás az 1. évi 3 001,8 millió Ft-ról a 4. évre éri el a teljes 12 007,2 millió Ft-ot.

Indoklás

Az árvizekre és környezeti katasztrófákra adott vészhelyzeti válasz visszafordíthatatlan, akaratunkon kívül elszenvedett kárra adott védő válasz — ugyanabba a kategóriába esik, mint a Vízügyi Igazgatóságok.

Indoklás

Újabb diszkrecionális támogatási sor, megnevezett teljesítendő és védendő szerződéses partner nélkül.

Indoklás

Az árvízvédelmi tőkeberuházás a védő-válasz kategóriába tartozik, a Vízügyi Igazgatóságoknál kifejtett okok miatt.

Indoklás

A kormányigazgatás működéséhez nélkülözhetetlen informatikai rendszerek üzemeltetése — az üzemeltetési és az infrastrukturális sorok — más okból létező funkciók valós támogatási költsége. Ez önmagában nem jogvédelmi funkció, de annak az igazgatásnak az elkerülhetetlen működési költsége, amely ezeket a funkciókat ellátja, és nem szüntethető meg úgy, hogy közben az általa alátámasztott szolgáltatások meg ne bénuljanak. Az őszinte besorolás a Nominális befagyasztás: tartsuk szinten a sorokat, hagyjuk, hogy a reálértékben mért erózió folyamatos hatékonysági fegyelmet rójon az üzemeltetőre (nagyjából 20–25% reálkompresszió egy évtized alatt), és kötelezzük arra, hogy ezt beszerzéssel és konszolidációval szívja fel, ne pedig díjemeléssel. A kormányzati informatika közismerten puha költségvetésű környezet — a költségek azért kúsznak felfelé, mert a belső megrendelő nem szembesül árral, a szolgáltató pedig versenytárgyalási kényszerrel —, így a nominális befagyasztás valódi munkát végez: egy felülről nyitott költséget rögzített kerettel vált föl, amelyen belül a szolgáltatónak meg kell gazdálkodnia.

Indoklás

A Vízügyi Igazgatóságok a regionális vízügyi hatóságok, amelyek az árvízvédelemért, a folyók szabályozásáért, a vízelvezetésért és a víztestek kezeléséért felelnek. Az árvízvédelem védő válasz a visszafordíthatatlan, akaratunkon kívül elszenvedett kárra: egy dunai vagy tiszai árvíz nem tartja tiszteletben annak a telekhatárát, aki nem akarta finanszírozni a gátat, és az okozott kár — víz alá került földek, elpusztult otthonok, elveszett emberéletek — utólag nem hozható helyre vagy kompenzálható úgy, ahogyan egy pénzügyi veszteség. Ez az a szűk kategória, amelyet a keret valódi állami jogvédelmi funkcióként ismer el, nem pedig preferenciakérdésként. A beruházási sor (Beruházások, 913,1 millió Ft) és az alábbi árvízvédelmi fejlesztési sorok ugyanebbe a védő kategóriába esnek.

Indoklás

Újabb diszkrecionális támogatási sor, megnevezett teljesítendő és védendő szerződéses partner nélkül.

Indoklás

Közvetlen tőkeátadás olyan vállalatoknak, amelyekben a minisztérium tulajdonosi részesedéssel rendelkezik. Egy állami tulajdonú vállalat, amelyiknek tőkeinjekcióra van szüksége a költségvetésből, a puha költségvetési korlát legtisztább formáját mutatja: egy kemény költségvetési korláttal szembesülő vállalat vagy megkeresi a tőkéjét, vagy hitelből veszi fel hihető visszafizetési terv mellett, és éppen ez a kényszer az, ami a hatékonyság felé nyomja. Az a vállalat, amelyiket a tulajdonos adóbevételéből bármikor föl lehet tölteni, nem szembesül ezzel a kényszerrel, a tőkeinjekció pedig kiszorítja azt a termelő magántőkét, amelyet ugyanaz a forint finanszírozhatott volna.

Indoklás

Kicsi, diszkrecionális politikai-feladatok sor, meghatározott kimenet és olyan szerződéses partner nélkül, akinek a ráhagyatkozását védeni kellene. Az ilyen sorok megrendelt tanulmányokat, konferenciarészvételt és érdekképviselet-jellegű tevékenységet finanszíroznak; ezek közül semmi sem jogvédelmi funkció vagy alkotmányos előfeltétel. A kis méret nem indok a megtartásra — az az elv, hogy a politikai tisztségviselők ne tarthassanak nyitott végű, diszkrecionális allokációs kereteket, ugyanolyan tisztán skálázódik lefelé, mint felfelé.

Indoklás

Maradékként megnevezett „fenntarthatósági feladatok” sor, meghatározott teljesítendő nélkül. Ahogyan az energia- és klímapolitikai sornál, itt sem a téma a probléma, hanem a forma: meghatározatlan, diszkrecionális sor egy minisztérium kezében, bármilyen szinten finanszírozható a tisztségviselő döntése szerint, miközben semmilyen kimenethez nincs hozzáárazva.

Indoklás

Ez a sor olyan járadék- és kártalanítási kötelezettségeket finanszíroz, amelyeket az állam az urán- és szénbányászokkal szemben vállalt — egészségkárosodási kártalanítás és kiegészítő járadékok egy jórészt bezárt iparág munkavállalói számára. Pontosan ez az az eset, amikor a keret jogállami módszere irányadó: a kötelezettség azonosítható emberek megszerzett egyéni jogosultsága, amelyet már elvégzett munkával szereztek meg, és a jóhiszemű ráhagyatkozás klasszikus-liberális védelme azt jelenti, hogy teljes egészében tiszteletben tartjuk. Új belépő nincs — a vonatkozó típusú urán- és szénbányászat megszűnt —, így a sor zárt körű vállalás, amelyik természetes módon csökken, ahogy a kohorsz öregszik. Aktív reformra nincs szükség, és nem is javasolunk ilyet; az itteni „fokozatos leépítés” egyszerűen az aktuáriusi tény, hogy a járadékot felvevő idős, egykori bányászok zárt csoportja idővel fogy.

Indoklás

A bezárt bányák tájrendezése a már megtörtént fizikai kár — talajsüllyedés, szennyezett meddő, instabil terep — orvoslása, a területen vagy a környékén élő emberek érdekében. Ez nem diszkrecionális iparpolitika, hanem egy visszafordíthatatlan kár helyrehozatala, amelynek a költségét az állam magára vállalta. A bányabiztonsági és a bezárt telephelyek kezelésével foglalkozó komponens ugyanilyen jellegű védőfunkció.

Indoklás

Az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer arra kötelezi az energiaszolgáltatókat, hogy évente bizonyos mennyiségű, mért végfelhasználói megtakarítást szállítsanak. Az itt szereplő igazgatási sor kicsi, és teljes egészében a saját bevétele fedezi, így nem költségvetési teher. A fokozatos leépítés logikája mechanizmus alapú: a rendszer mennyiségi előírást ró a szolgáltatókra ahelyett, hogy az energia árára bízná a takarékossági jelzést. Ahol az energia ára a tényleges költséget tükrözi, az a háztartás, amelyik a hőszigetelést a saját fűtésszámlájához méri, már magától eldönti, mennyi hatékonyságra van szüksége. A kötelezettségi rendszer ezt a decentralizált döntést cseréli le egy igazgatásilag megválasztott kvótára. A leépítés azért fokozatos és nem azonnali, mert a szolgáltatók a jelenlegi szabályok szerint többéves teljesítési vállalásokkal rendelkeznek, amelyeknek hagyni kell, hogy kifussanak.

Indoklás

Maradékként megnevezett térségi fejlesztési sor, meghatározott projekt és azonosított szerződéses partner nélkül.

Indoklás

Ez a fejezet második legnagyobb kiadási tömbje, és pontos mechanizmus-olvasatot érdemel. Maga az átviteli hálózat — a nagyfeszültségű gerinchálózat és az utolsó mérföldes elosztóhálózat — valóban hálózati-közgazdasági jellegű: nem úgy szolgáltatunk, hogy minden házhoz párhuzamos, egymással versengő vezetékeket vezetünk. A hálózat bővítésének állami költségvetési finanszírozása viszont egészen más kérdés, mint a vezetékek természetes monopóliumi jellege. A hálózati beruházást rendes esetben a szabályozott hálózati üzemeltető finanszírozza, és a szabályozott hálózati díjakból téríti meg, amelyeket a csatlakozásból profitáló felhasználók fizetnek — így jut el a költség azokhoz, akik ténylegesen igénybe veszik az új kapacitást. A hálózati bővítés általános költségvetésből történő finanszírozása ezzel szemben a csatlakozó felhasználóktól az általános adófizetőkre tereli át a költséget, és elszakítja azt a jelzést, amelyik megmondaná az üzemeltetőnek, hol érdemes valóban új kapacitást építeni. A fokozatos leépítés visszatereli a hálózatfejlesztés finanszírozását a szabályozott díjalapra, ahova tartozik. Azért fokozatos és nem azonnali, mert a hálózati projektek többéves tőkevállalások: a szerződéseket megkötik, az építést szakaszokra bontják, és egy projekt közepén lévő kivitelezőnek kikényszeríthető követelése van.

Indoklás

Elhanyagolható felhalmozási sor; befagyasztjuk és hagyjuk lejárni.

Indoklás

Az öntözési infrastruktúra termelő mezőgazdasági eszköz, amelynek haszna a kiszolgált gazdaságoknál csapódik le. Az árvízvédelemmel ellentétben — amely az árterületen véletlenül ott tartózkodókra háruló, akaratunkon kívül elszenvedett kár ellen véd — az öntözés magánjószág, amelyet azonosítható mezőgazdasági termelők fogyasztanak, és gyenge érv szól amellett, hogy ezt általános adóból finanszírozzuk: azoknak a gazdaságoknak, amelyek a vízből hasznot húznak, kellene fedezniük az ezt biztosító létesítményeket — használati díjon vagy közös beruházáson keresztül. A leépítés azért fokozatos, mert a már építés alatt álló öntözési munkák többéves szerződések.