Országgyűlés

Indoklás

A közszolgálati hozzájárulás az a központi költségvetési transzfer, amely Magyarország közszolgálati médiáját finanszírozza — a fejezet egyetlen legnagyobb sora, nagyobb, mint a törvényhozás saját működési költségvetése. A transzfer a közmédia operátorához (a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz, MTVA) jut,[^3] amelynek költségvetése nominálisan körülbelül ötszörösére nőtt az elmúlt tizenhat évben, jóval az ugyanezen időszak halmozott inflációja felett.[^3] Két különböző kifogás találkozik ezen a soron. Az első a kalkulációs probléma: nincs olyan piaci árjelzés, amelyen keresztül az állam meghatározhatná a műsorszórt és online tartalom helyes mennyiségét, összetételét vagy minőségét, mert a tartalompreferenciák szubjektívek, és csak azon keresztül derülnek ki, amit a nézők és olvasók önként választanak nézni, olvasni, feliratkozni rá, és fizetni érte. Egy előirányzat által méretezett költségvetési sor egy előirányzat által méretezett kimenetet termel, nem pedig keresleti jel által méretezettet — és pontosan a keresleti jel hiánya az, amiért egy transzfer ötszörösére nőhet anélkül, hogy bármilyen piaci próba lenne arra, hogy a többletköltés a nézők számára vett többletértéknek felel-e meg. A második a strukturális közösségi döntéselméleti kockázat, amely bármely államilag finanszírozott média sajátja: amikor egy műsorszolgáltató működési bevételét egy parlamenti többség által megszavazott költségvetés állapítja meg, a műsorszolgáltató intézményi ösztönzői a parlamenti többséget birtokló politikai erőnek vannak kiszolgáltatva, és ez a kiszolgáltatottság nem függ attól, melyik blokk az — a finanszírozási szerkezet tulajdonsága, és egy tisztább jövőbeli előirányzat egyszerűen ugyanezt a függőséget egy más politikai beállítottságú kedvezményezetthez irányítaná át. Magyarország már működteti az alternatívát. Egy nagy és növekvő kereskedelmi médiaszektor — műsorszórás, nyomtatott és online — központi költségvetési támogatás nélkül működik, hirdetésből, előfizetésből, valamint olvasói és nézői önkéntes fizetésből finanszírozva, és ennek a szektornak a léte Magyarországon belül mutatja meg, hogy a hírek, a közélet, a szórakoztatás és a kulturális műsorszolgáltatás önkéntes finanszírozási alapon is előállítható és terjeszthető. A látható oldal itt a közmédia intézménye és kimenete; a láthatatlan oldal a transzfer mérete az azt finanszírozó emberekhez viszonyítva. 141 268,4 millió Ft, nagyjából 4,0 millió magyar háztartásra elosztva[^5] (KSH STADAT 2024: 4 044 811 háztartás), a sor nagyjából 35 000 Ft-ba kerül háztartásonként évente — egy olyan összeg, amelyet ezen az áron a háztartásoknak csak nagyon kevés része hosszabbítana meg önként, ha nem az általános adóba rejtve, hanem nyílt előfizetésként szednék be; márpedig pontosan ez a kinyilvánított preferenciák próbája az, amelynek elkerülésére a költségvetési sor szerkezete épült.

Indoklás

A törvényhozás alkotmányos előfeltétel, nem diszkrecionális program. A képviseleti testület, amelyen keresztül a közös döntések megszületnek, annak bizottsági rendszere, jogalkotási és kutatási háttértámogatása, valamint fizikai igazgatása éppen az az intézményi gépezet, amelyet a klasszikus liberális hagyomány alapvető állami funkcióként kezel — az a testület, amely a törvényt megalkotja, módosítja és hatályon kívül helyezi, ugyanaz a testület, amelyen belül bármely reformprogramnak magának is keresztül kell mennie. A Megtartás nem jelent mentességet a működési hatékonyság felülvizsgálata alól: egy 61 256,9 millió Ft-os személyi keret nagy összeg, és az, hogy a Hivatal létszáma arányos-e a jogalkotási munkateherrel, jogos kérdés az Állami Számvevőszék számára. Maga a funkció azonban nem tartozik a fokozatos leépítés körébe.

Indoklás

A szabad választások lebonyolítása és a választási rendszer működtetése a szó legszigorúbb értelmében alkotmányos előfeltétel: az az intézményi gépezet, amelyen keresztül a kormányzottak felhatalmazzák a kormányt, és amelyen keresztül bármely reformprogramnak — beleértve az ebben a költségvetési elemzésben kifejtetteket is — magának is felhatalmazást kellene szereznie. A 2026-os általános választás lebonyolítására szóló 22 938,0 millió Ft-os sor ciklikus költség, amely minden parlamenti választáson visszatér; a választási rendszerek működtetésére és az időközi választásokra szóló sor azt az állandó költséget fedezi, amellyel a névjegyzéket és a szavazási infrastruktúrát az általános választások közötti időszakban fenntartják. Ebből semmi nem diszkrecionális program; mindez alapvető állami funkció. Megtartás, az álló költség szokásos működési hatékonysági felülvizsgálatával.

Indoklás

A Steindl Imre program az Országház és a Kossuth tér környéki kormányzati örökségépületek együttesének felújítását végzi; a Parlament saját belső felújítása többéves program, amely még előkészítési fázisban van, a részletes költségvetés a történeti dokumentáció és a tervezési pályázat eredménye előtt nincs véglegesítve.[^1] A törvényhozást otthont adó épület megőrzése és szerkezeti karbantartása jogszerű állami kiadás — az eszköz az alkotmányos funkció fizikai előfeltétele. Egy felújítási program azonban véges, határolt megbízás, nem pedig állandó sor, és egy ilyen léptékű beruházási program magában hordozza a szokásos közösségi döntéselméleti kockázatot: minél tovább fut, és minél nagyobb a kerete, annál inkább kialakul köré egy professzionális érdekcsoport — programmunkatársak, kivitelezők, tanácsadók —, amelynek érdeke a program folytatása függetlenül attól, mennyi felújítási munka van még hátra. A keretrendszer szerinti korrekt besorolás a sort a jelenlegi nominális szintjén tartja, ahelyett, hogy hagyná bővülni: tartsa meg az előirányzatot, követelje meg a programtól, hogy tegyen közzé egy rögzített tartalmú, rögzített horizontú befejezési tervet, amelyhez minden évi költést mérni lehet, és hagyja, hogy az inflációval szembeni reálértékvesztés fokozatosan szűkítse a keretet, miközben a véges megbízás teljesül.

Indoklás

Az SZTFH azoknak a tevékenységeknek a körét felügyeli, amelyeket az állam koncesszióhoz kötött vagy monopóliumként üzemeltet — legfeltűnőbben a szerencsejátékot, a dohány-kiskereskedelmi koncessziós rendszert, valamint a bányászati és geológiai tevékenységet. Ez a fejezet legtisztább esete egy olyan szabályozóra, amelynek létezése a mögöttes konstrukció bizonyítéka, nem pedig egy független probléma megoldása. A magyar dohány-kiskereskedelmi piac állami konstrukciójú koncessziós monopólium: az állam a dohány árusítását egy korlátozott koncessziós kör tagjaira szűkítette, és az SZTFH azután ezt a koncessziós rendszert igazgatja és felügyeli. A szerencsejáték-rendszer hasonlóan engedélyezési konstrukció. Egy koncessziós-engedélyezési hatóság és egy szerencsejáték-szabályozó állami monopóliumok és állami engedélyezési rendszerek tüneteit kezeli, nem a mögöttes okot — az állam olyan tevékenységet von engedélyezés alá, amelynek nem kellene engedélyezés alatt működnie, vagy olyan monopóliumokat üzemeltet, amelyek járadékelosztását aztán felügyelnie kell. Ahol a mögöttes tevékenységet deregulálják — a dohány-kiskereskedelmi koncessziót rendes engedélyezett kiskereskedelemre nyitják meg, a szerencsejáték-koncessziós rendszert általános vállalkozási engedélyezés irányába reformálják —, a megfelelő felügyeleti teher csökken, és a hatóság ahhoz a valóban visszavezethetetlen maradványhoz szűkül, amely megmarad (a bányászati és geológiai felügyeletnek erősebb tartós indoka van, mint a koncesszió-felügyeleti funkcióknak, és ez lenne a természetes maradvány, vagy beolvasztható egy általános erőforrás-hatóságba). Egy 6 éves fokozatos leépítés követi azt a tempót, amellyel a mögöttes koncessziós és engedélyezési rendszerek reformálhatók. Mint a többi díjakból finanszírozott szabályozónál, a 6 254,0 millió Ft saját bevétel a szabályozott és engedélyezett tevékenységekre van kivetve, és csökken, ahogyan ezeket a tevékenységeket deregulálják.

Indoklás

A MEKH a villamosenergiát, a földgázt, a távhőt, a vizet és a hulladékot szabályozza — olyan hatáskör, amely azért létezik, mert ezek a piacok Magyarországon erősen állami formálásúak: állami tulajdonú monopóliumok, koncessziós rendszerek, szabályozott tarifák és adminisztratív úton megállapított árak. A keretrendszer iránymutatása: különböztessük meg a valóban hálózati gazdasági elemet a versengő elemtől. Amit a MEKH felügyel, annak egy része valódi hálózat — a nagyfeszültségű villamos távvezeték-rendszer, a gázszállító rendszer, az utolsó kilométeres elosztóhálózatok — ahol a fizikai infrastruktúra nem párhuzamosítható hatékonyan, és a harmadik féli hozzáférés és a hálózati tarifák valamilyen szintű állandó felügyeletének tartós indoka van. A hatóság tevékenységének nagy része azonban olyan szabályozási rendszerek igazgatása, amelyek maguk is állami konstrukciók: a kiskereskedelmi energiatarifák megállapítása, az ársapkák kezelése, a koncessziós odaítélések felügyelete. Ahol a szabályozó adminisztrált árak következményeit kezeli, ott a felépítés része, nem a gyógyír — az ársapka megsemmisíti azt az információt, amelyet az ár egyébként hordozna, a termelő nem tudja jelezni a szűkösséget, a fogyasztó nem tudja jelezni a preferenciáját, a tőke az ársapka kiszolgálása felé irányul, nem a mögöttes kereslet felé, és a szabályozónak ezután a keletkező torzulásokat kell kezelnie. A korrekt besorolás a hatóság hatáskörét párhuzamosan szűkíti az általa most felügyelt versengő tevékenységek deregulációjával: ahogyan a kiskereskedelmi energia és a kapcsolódó piacok megnyílnak a versenyalapú árazás előtt, a megfelelő felügyeleti teher csökken, és a MEKH a valódi hálózat-szabályozási maradványhoz szűkül — egy lényegesen kisebb testület, amely a szállító- és elosztóhálózathoz való harmadik féli hozzáférést felügyeli. Jegyezzük meg azt is, hogy a cím teljes egészében a saját, a szabályozott cégekre kivetett 12 917,0 millió Ft díjbevételén fut; ez a bevétel eltűnik, ahogy a szabályozott tevékenységet deregulálják, így a fokozatos leépítés a nettó egyenleg szempontjából nagyjából fiskálisan semleges, de eltávolít egy valós költséget, amely a szabályozott energiaárakba van beépítve, és amelyet végső soron a háztartások és cégek mint energiafogyasztók viselnek.

Indoklás

A nukleáris biztonsági szabályozás az a tankönyvi eset, amelyet a klasszikus liberális keret a visszafordíthatatlan, beleegyezés nélküli kárra adott jogos védelmi válaszként ismer el. Az OAH a független nukleáris biztonsági hatóság: engedélyezi és ellenőrzi a nukleáris létesítményeket, felügyeli a sugárbiztonságot, és illetékes a Paksi Atomerőműért és a Paks-2 bővítésért. Egy nukleáris baleset olyan kárt okoz, amely nagyságrendben katasztrofális, visszafordíthatatlan, és azonosítható egyénekre — szomszédos lakosokra, dolgozókra, jövő generációkra — rótt, akik soha nem egyeztek bele a viselésébe, és akik számára semmilyen önkéntes alternatíva nem áll fenn. Pontosan ez az a kár-kategória, amelynek nagyságrendje és visszafordíthatatlansága a megelőzést jogi kérdéssé teszi, nem ízlés kérdésévé, és egy valódi műszaki tekintéllyel bíró független biztonsági szabályozó a megfelelő intézményi forma. E fejezet gazdasági szabályozóival ellentétben az OAH nem egy állami konstrukciójú piaci torzulás következményeit felügyeli; egy olyan fizikai veszély ellen őrködik, amely attól függetlenül fennáll, hogyan szervezik a villamosenergia-piacot. Megtartás, a szokásos működési hatékonysági felülvizsgálatra és szigorú műszaki függetlenségre vonatkozó elvárással.

Indoklás

A törvényhozás és tagjainak védelme jogvédelmi és fizikai biztonsági funkció, amely közvetlenül egy alkotmányos intézményhez kapcsolódik. Az Őrség az épületet, az ülésezőtermet és a képviselőket biztosítja a fizikai fenyegetésekkel szemben. Ez alapvető állami funkció a klasszikus liberális keretben — ugyanabban a kategóriában, mint a bíróságok és a rendőrség. Megtartás, a szokásos működési hatékonysági felülvizsgálat mellett.

Indoklás

Ezek a 2026-os általános választást követő ciklusváltás költségei — a távozó képviselők végkielégítése és törvényben rögzített járandóságai, az érkező képviselők belépésével kapcsolatos költségek, valamint az ehhez kapcsolódó adminisztratív és beruházási kiadások. Ez egy működő képviseleti törvényhozás belső működési költsége: egy választott testület, amelynek tagsága változik, szükségszerűen viseli e változás költségét. A sor határolt, ciklikus, és közvetlenül kötődik az Országgyűlés alkotmányos funkciójához.

Indoklás

Ez a sor a 2026-os általános választás kampányköltségeit finanszírozza. Elkülönül a Nemzeti Választási Iroda működési keretétől — a szavazás lebonyolításának gépezetétől — és a Magyar Államkincstáron keresztül folyó, jelöltenkénti és listánkénti törvényi kampánytámogatástól. A politikai versenytársak kampányoló tevékenységének az általános költségvetésből való finanszírozása — hasonlóan a párttranszferekhez — egy adóból finanszírozott forráselosztást léptet annak az önkéntes támogatottságnak a helyébe, amellyel a kampány rendelkezik. A kampányolás — a választók meggyőzése egy programról — egy politikai versenytárs alapvető tevékenysége, és a támogatók hajlandósága ennek finanszírozására az a jelzés, amelyet a keretrendszer a megfelelő próbaként kezel. Az a bizalmi érv, amely a tartós párttranszfereknél indokolja az átmenetet, itt nem alkalmazható: ez egyetlen ciklusra szóló, választás-specifikus előirányzat, nem visszatérő bevétel, amely köré egy szervezet állandó személyi állományt épített volna. Egyértelműen lezárható.

Indoklás

Egy közbeszerzési felügyeleti hatóságot — a keretrendszer saját iránymutatása szerint — egy mögöttes probléma bizonyítékaként kell vizsgálni, nem pedig annak megoldásaként. A hatóság azért létezik, mert a magyar állam nagyon nagy léptékben vásárol, és a nagy léptékű, diszkrecionális állami beszerzés vitatható járadékokat termel — a beszállító, aki elnyer egy állami szerződést, olyan hozamot keres, amely az odaítélési döntéstől függ, nem pedig pusztán a versenyteljesítménytől. A közbeszerzési hatóság az állam kísérlete arra, hogy felügyelete alá vonja a saját beszerzési volumene által termelt járadékelosztást. A keretrendszer nyelvén szólva: a hatóság a probléma szerkezetének a része, nem a megoldás — egyetlen közbeszerzési felügyelő sem helyettesítheti azt a fegyelmet, amelyet egy kisebb állami beszerzési lábnyom automatikusan biztosítana, mert a felügyelő az odaítélések formális szabályosságát vizsgálja, nem pedig azt a tágabb kérdést, hogy az államnak egyáltalán vásárolnia kellett volna-e ekkora léptékben. A korrekt besorolás a hatóság fokozatos leépítését a mögöttes tevékenység csökkentéséhez köti: ahogyan a más fejezetekben kifejtett reformprogram csökkenti a diszkrecionális állami beszerzés volumenét — kevesebb államilag finanszírozott program, kevesebb közbeszerzésen átfolyó transzfer, kisebb állami kereskedelmi lábnyom —, a felügyeleti teher arányosan csökken, és a hatóság leépíthető egy kis maradványfunkcióra vagy beolvasztható egy általános közigazgatási jogi felügyeleti szervbe. Ez nem azt állítja, hogy a közbeszerzési szabálytalanság ne számítana; azt állítja, hogy a szabálytalanság tünet, és hogy a tünet tartós kezelése, miközben az ok növekszik, a drágább út. A 8 éves horizontot úgy állítottuk be, hogy lekövesse azt a tempót, amellyel a mögöttes állami beszerzési volumen reálisan csökkenthető a költségvetés egészében; ez nem szándékos időhúzás, hanem a reális ütemezés.

Indoklás

A pártalapítványi transzferek a politikai pártokhoz kötődő kutatási, állampolgári nevelési és politikai érdekképviseleti szervezetek állami finanszírozását jelentik. A finanszírozási képlet a legnagyobb pártokhoz tartozó alapítványoknál koncentrálja a támogatást: az egyetlen legnagyobb kedvezményezett, 1 593,9 millió Ft-tal — a teljes pártalapítványi keret nagyjából felével — a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, a kormányzó többség vonzáskörébe tartozó alapítvány. Az ezen alapítványok által végzett tevékenység — politikai kutatás, szakpolitikai ötletek publikálása, egy adott eszmei hagyomány szerinti állampolgári nevelés — egy önkéntesen finanszírozott szellemi műhely vagy politikai alapítvány meghatározó tevékenysége. Hogy egy hagyomány gondolatai megérdemlik-e a kifejtést és terjesztést, arra a kérdésre az adott hagyomány követőinek hajlandósága a válasz — hajlandóak-e finanszírozni a munkát. Egy állami transzfer mandátum-súlyú politikai forráselosztással helyettesíti ezt a próbát, és az alapítvány ösztönzőjét a támogatók meggyőzéséről a sorának megtartására állítja át. Ez élesebb eset, mint maguk a párttranszferek: egy parlamenti pártnak legalább meghatározott alkotmányos szerepe van a törvényhozásban, míg egy pártalapítvány tisztán érdekképviseleti és kutató testület, pontosan az a fajta szervezet, amelyről a klasszikus liberális keret azt várja, hogy önkéntesen finanszírozzák. A bizalmi érdek ennek megfelelően gyengébb — ezek nem küszöbönálló választáson induló testületek —, így az azonnali megszüntetés a korrekt besorolás, nem pedig egy fokozatos átmenet. Maga az intézet, amely ezt az érvet megfogalmazza, pontosan azon a modellen működik, amelyet javasol: egy olyan szakpolitikai kutatóműhely, amelyet a munkáját értékelők finanszíroznak, nem pedig egy törvényi sor.

Indoklás

A pártok törvényben rögzített állami finanszírozása a legnagyobb összegeket a legtöbb parlamenti hellyel rendelkező pártokhoz juttatja: az elosztási képlet a mandátum-arányhoz súlyozva alakul, így a 2026-os listán a legnagyobb egyedi kedvezményezett — 1 014,0 millió Ft, az országos listás pártok keretének nagyjából 40%-a — a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség, ami az ő mandátum-arányát tükrözi a jelenlegi képlet szerint.[^2] Ez az elrendezés valódi közösségi döntéselméleti problémát vet fel: a törvényhozásban ülő pártok szavaznak arról a törvényről, amely a törvényhozásban ülő pártokat finanszírozza, és az általuk megállapított képlet a hivatalban lévőket jutalmazza — a már mandátummal rendelkező pártok kapják a legnagyobb transzfereket, ami strukturális előnyt jelent a következő választás megnyerésében olyan újoncokkal szemben, akik még nem rendelkeznek mandátummal. Egy párt önkéntes politikai egyesülés; az általa végzett tevékenység — szervezés, kampányolás, programjának képviselete — pontosan az a tevékenység, amelyet egy önkéntes egyesület tagjai és támogatói a saját hozzájárulásaikon keresztül finanszíroznak, mert a hozzájárulási hajlandóságuk a legközvetlenebb rendelkezésre álló jelzése annak a támogatottságnak, amellyel a párt ténylegesen rendelkezik. Az állami finanszírozás egy mandátum-súlyú forráselosztást léptet ennek a jelzésnek a helyébe, és elszigeteli a párt pénzügyeit a saját támogatói kinyilvánított lelkesedésétől. Hogy az azonnali megszüntetés helyett miért indokolt az átmenet, arra a válasz egy jogos bizalmi érdeken alapul: a pártok a törvényi bevételhez igazítva szervezték meg személyi állományukat és működésüket, és egy hirtelen megszüntetés egy választási évben egyenlőtlenül hatna — legkeményebben azokat a kisebb pártokat sújtaná, amelyek a legkevésbé tudnák rövid határidővel pótolni a magán adománygyűjtéssel. Egy teljes választási ciklust átölelő 4 éves fokozatos leépítés minden pártnak időt ad arra, hogy újraépítse a tagsági és adományozói finanszírozási bázisát.

Indoklás

A NAIH az egyének adatvédelmi jogait érvényesíti, és bírálja el az állammal szembeni közérdekű adatigényléseket. Mindkét funkció jogvédelmi a klasszikus liberális keret szigorú értelmében: az adatvédelem az egyén érvényesíthető érdekét védi az őt érintő információk feletti ellenőrzésre, az információszabadság érvényesítése pedig az a mechanizmus, amellyel az állampolgár az államot adatközlésre kényszeríti — gyakorlatilag ellenőrzés magán az államon. Egy olyan hatóság, amelynek funkciója az egyén jogainak érvényesítése magánfelekkel és a kormánnyal szemben, nem alanya a fokozatos leépítésnek; közelebb áll a bíróságokhoz, mint az e fejezet gazdasági szabályozóihoz. Megtartás, a szokásos működési hatékonysági felülvizsgálat mellett.

Indoklás

A Levéltár a kommunista korszak állambiztonsági szolgálatainak iratait őrzi és teszi hozzáférhetővé. Ezen iratok őrzésének valódi jogi dimenziója van: az egyéneknek érvényesíthető érdeke fűződik a rájuk vonatkozó iratokhoz való hozzáféréshez, és az iratok bizonyítékul szolgálnak kárpótlási, rehabilitációs és történelmi elszámoltatási eljárásokban. Ezzel együtt a levéltári megbízás határolt és önkorlátozó — az iratállomány lezárt és véges, nem növekszik, és az alapfeladat a megőrzés és az ellenőrzött hozzáférés biztosítása, nem pedig nyitott végű programtevékenység. Ez a Nominális befagyasztás tankönyvi profilja: egy határolt megbízás, ahol a teljes megszüntetés nem indokolt, mert az őrzési funkció valódi, ám a bővítés ugyanígy indokolatlan, mert az iratállomány már lezárt. Tartsa meg a nominális előirányzatot; engedje, hogy a reálértéken való erózió fokozatosan szűkítse a keretet, ahogyan a digitalizáció csökkenti a hozzáférés határköltségét.

Indoklás

A NEB a kommunista diktatúra hatalmi struktúráinak működését és az egyének abban betöltött szerepét kutatja. A Történeti Levéltárral ellentétben — amely rögzített iratállományt őriz közvetlen egyéni jogi dimenzióval, és Nominális befagyasztáson van — a NEB kutató és publikáló testület: történeti elemzéseket készít. A történelmi kutatás értékes, de nem jogvédelmi funkció, nem alkotmányos előfeltétel, és nem visszafordíthatatlan kárra adott védelmi válasz; pontosan az a fajta tudományos munka, amelyet egyetemek, független történelmi intézetek és önkéntesen finanszírozott kutató testületek hordoznak. Az állam számítással nem tudja meghatározni egy adott időszakra vonatkozó történelmi kutatás helyes mennyiségét vagy irányát — a kutatási prioritások szétszórt tudományos ítélet dolgai, és egy meghatározott történelmi tárgyon álló állandó állami kutatóhivatal magában hordozza a szokásos közösségi döntéselméleti kockázatot: a munkatársainak szakmai érdeke fűződik a hivatal továbbéléséhez. Az azonnali megszüntetés helyett egy fokozatos leépítés melletti érv valódi bizalmi érdeken alapul: a NEB-nek folyamatban lévő kutatási programjai, publikációs kötelezettségei és állandó akadémiai munkatársai vannak, és egy hirtelen bezárás félbehagyott munkát eredményezne. Egy 5 éves fokozatos leépítés lehetővé teszi, hogy a jelenlegi projektek befejeződjenek, és hogy a munkatársak egyetemi és független intézeti pozíciókba kerüljenek, ahol az ilyen kutatás megfelelő helye van.

Indoklás

Az eufemizmust félretéve a sor így olvasható: törvényben rögzített jogosultság diszkrecionális közadományozási keretekre élő, volt államfők számára. Minden volt köztársasági elnök évente 73,0 millió Ft közpénzt kap, hogy azt saját választása szerinti jótékonysági kedvezményezetteknek irányítsa. A mechanizmus azonos a házelnöki adományozási soréval, és az ellenérv is azonos: szubjektív forráselosztás politikai tisztségviselők részéről — itt három olyan személyéről, akik már leköszöntek hivatalukból. A látható oldal egy hálás kedvezményezett szervezeti kör, valamint három volt köztársasági elnök, aki személyes anyagi áldozat nélkül gyakorolhat jótékonykodást. A láthatatlan oldal minden adófizető, aki ezt finanszírozza: egy olyan dolgozó, aki havi körülbelül 561 000 Ft bruttó mediánbért[^4] keres, hozzájárul egy olyan pénzalaphoz, amely azért létezik, hogy három megnevezett személy olyan adományokat tehessen, amelyekbe a dolgozónak nincs beleszólása, olyan ügyek javára, amelyekkel a dolgozó egyetérthet vagy sem, miközben a dolgozó saját lehetősége arra, hogy az általa fontosnak tartott ügyeket támogassa, éppen az alapot finanszírozó adó miatt arányosan csökken. Az a volt államfő, aki jótékonysági ügyeket szeretne támogatni, ugyanazokkal az eszközökkel élhet, amelyek bármely más tehetős állampolgár rendelkezésére állnak — beleértve a már külön biztosított elnöki nyugdíjat is. Itt nincs jogvédelmi funkció, nincs alkotmányos előfeltétel, és nem áll fenn olyan visszafordíthatatlan kár, amelytől védeni kellene.

Indoklás

Ez egy törvényben rögzített előirányzat, amely a közpénzt egy politikai tisztséget viselő személy egyéni jótékonysági mérlegelése alá rendeli. A házelnök választja ki a kedvezményezetteket; az adófizetők finanszírozzák a választást; a kedvezményezettek azok az ügyek, amelyeket a tisztségviselő preferál. A sor mérete — 100,0 millió Ft — nem a lényeg. Egy olyan költségvetési tétel, amely azért létezik, hogy egy politikai tisztségviselő az állam nevében adományokat tehessen az általa kiválasztott kedvezményezetteknek, szubjektív forráselosztás egy politikai tisztségviselő részéről. Nincs olyan számítás, amely alapján az állam meghatározhatná a jótékonysági kedvezményezettek „helyes” körét, mert a jótékonysági adományozás pontosan az adományozó saját szubjektív ügyrangsorának kifejezése; ennek a tevékenységnek az egyetlen tisztességes változata az, ha a tisztségviselő saját jövedelméből ad, vagy ha magánadományozók adnak a sajátjukból. Azok a polgárok, akik támogatni szeretnének egy ügyet, képesek erre — és meg is teszik közvetlenül, a saját pénzükből, abban a léptékben, amelyet a saját preferenciáik diktálnak. Egy államilag finanszírozott változat egyszerűen egyetlen ember preferencia-rangsorát — mások pénzével gyakorolva — lépteti azoknak az embereknek a szétszórt preferencia-rangsorai helyébe, akiknek valójában a pénzéről van szó.

Indoklás

Ez egy magánalapítványnak nyújtott transzfer, amelynek érdekképviseleti tevékenységét a tagjai és támogatói önkéntesen is finanszírozhatnák. Egy ügy — itt a magyar nemzeti közösségek európai szintű érdekeinek — képviselete pontosan az a fajta tevékenység, amelynek folytatására az önkéntes egyesülés intézménye létrejön. Az állam nem képes meghatározni az érdekképviseleti erőfeszítés optimális szintjét vagy irányát: hogy mennyi képviseletre, milyen kérdésekben, milyen hangsúlyokkal van szükség, azon emberek szétszórt ítéletének dolga, akiknek az ügye; és nincs olyan árjel vagy kalkuláció, amellyel egy költségvetési sor helyettesíthetné ezt az ítéletet. Ahol egy alapítvány olyan célt követ, amelyet a támogatói valóban értékesnek tartanak, az önkéntes hozzájárulások megmutatják ezt az értékelést; egy adóból finanszírozott sor politikai forráselosztással helyettesíti ezt a kinyilvánított támogatást, és az alapítvány ösztönzőjét a támogatók szolgálatáról a sorának megtartására állítja át.