A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

Indoklás

Ez a fejezet legnagyobb kiadási sora, és egyben a legtisztább elemzési helyzete is. A földért életjáradék programban az állam termőföldet szerzett — a gyakorlatban résztvevőnként legfeljebb 20 hektárt, szerény értékelési felső határral — jellemzően nyugdíjkorú vagy ahhoz közeli tulajdonosoktól, és életük végéig havi járadékot fizet nekik. A program külön kiírt ütemekben futott; az ötödik ütemet 2010 áprilisában írta ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a 259/2009. Korm. rendelet feltételei szerint, és az első néhány ütem nyomán kialakult szerződésállomány nagyjából 19 000 szerződésre rúgott, mintegy 55 000 hektárnyi területre. További kiírt ütemet a költségvetési iratokban több mint egy évtizede nem dokumentáltak. A 8 161,2 millió Ft-os sor ezért nem olyan program, amely 2026-ban *költ* diszkrecionális értelemben — hanem fizetési ütemterv egy meghatározott, lezárt körű emberekkel szemben, akik évekkel ezelőtt szerződést írtak alá, és egy vagyontárgyat adtak át egy ígéretért cserébe. Mindegyik szerződés olyan tulajdonjogi ügylet, amelyet az állam szabad akaratából kötött meg: a járadékos átadta a földet, és cserébe életen át tartó jövedelmi folyamot kapott. A fizetés leállítása nem költségvetési megszorítás lenne, hanem a már megkapott ellenérték kisajátítása — a föld megtartása anélkül, hogy az állam az ellenértéket megfizetné. A klasszikus liberális keret jogállami elve éppen az ilyen jóhiszemű szerződéses bizalmat védi; a járadékosok nem diszkrecionális juttatás kedvezményezettjei, hanem egy lezárt adásvétel szerződő felei, amelynek halasztott kifizetési oldala még tart. A becsületes besorolás tehát nem Megtartás és nem Azonnali megszüntetés. Fokozatos leépítés kohorszhalandóság útján: a sor leépítéséhez nincs szükség politikai döntésre, mert magától épül le. A rendszer kialakításából adódóan minden járadékos idős; új belépőt évek óta nem fogadtak; a sor évről évre csökken, ahogy a kohorsz öregszik. Hozzávetőleg két évtizeden belül az élő szerződések állománya pusztán biztosításmatematikai apadás révén közelíti a nullát. A költségvetési „megtakarítás” valós, de *most* nem áll rendelkezésre, és szerződésszegés nélkül nem gyorsítható fel — egy véges kötelezettség természetes lefutása, és a költségvetésnek így, nem pedig reformként kellene elkönyvelnie. Egy előretekintő szempont az elemzésbe tartozik. A programot nem szabad újra megnyitni. *Új* programként nézve a földért életjáradék annyit tesz, hogy az állam magántulajdont vásárol egy meghatározatlan idejű jövedelemkötelezettség fejében — a számítási nehézség itt élesen jelentkezik, mert az államnak nincs piaci fegyelem által vezérelt módja arra, hogy egy 20 évnél is hosszabb járadékot beárazzon egy olyan földdarabhoz képest, amelynek jövőbeli bérleti hozamát nem tudja előre jelezni. A lezárt, örökölt szerződésállomány tiszteletben tartandó, már fennálló szerződéses kötelezettség; magát a politikát nem érdemes feltámasztani.

Indoklás

Ez annak a működési költsége, hogy az állam termőföld-tulajdonosként és -kereskedőként lép fel: a Földalap portfóliójának kezelési, igazgatási és ügyleti ráfordításai. A sort azzal a kérdéssel kell szembesíteni, amelyet a keret minden állami kereskedelmi vagyontartáshoz odatesz: miért van az állam egyáltalán ebben az üzletben? A mezőgazdasági föld birtoklása és kereskedelme nem jogvédelmi funkció, nem alkotmányos előfeltétel, és nem visszafordíthatatlan kárra adott védelmi válasz. Ez az állam piaci szereplőként való működése egy olyan piacon — a magyar termőföld piacán —, ahol több ezer magánvevő, eladó, bérbeadó és bérlő bonyolítja le ügyleteit állami partner nélkül. Az állami földvagyon mérete maga is politikai döntés, és a vagyonkezelési általános költség e döntés következménye: nagyobb megtartott portfólióhoz nagyobb kezelési apparátus kell; védhető maradványra leépülő portfólióhoz fokozatosan kevesebb. Őszintén nézve ez a sor nem önálló megvágandó tétel, hanem olyan költség, amely az alapjául szolgáló tevékenységgel együtt zsugorodik. Ahogy a Földalap diszkrecionális kereskedési portfólióját csökkentik — az értékesítések haladnak, a vásárlások megszűnnek —, vele csökken a működtetés igazgatási költsége is. Egy hároméves lineáris lefutás követi ezt a csökkenést; azért lefutás és nem azonnali megszüntetés, mert a folyamatban lévő bérleti és kezelési megállapodásoknak le kell futniuk a szerződésük szerint, nem szabad őket felbontani.

Indoklás

Ezen a soron az állam 2 000,0 millió Ft-ot költ arra, hogy 2026-ban termőföldet *vásároljon*. A keret első kérdése az, hogy a funkció finanszírozható-e önkéntesen — és itt a kérdés szokatlanul közvetlen módon válaszolja meg önmagát, mert magából a fejezet adataiból látható: az állam ezzel egyidejűleg 14 000,0 millió Ft-ért *el is ad* termőföldet (Ingatlan értékesítése bevételi sor). Az állam ugyanazon a költségvetési lapon egyszerre tervezi, hogy vevője és eladója legyen ugyanannak az eszközosztálynak. Egy magán portfóliókezelőtől, aki ugyanazt az árucikket ugyanabban az évben veszi és adja, megkérdeznék, milyen információs előny indokolja az ügyleti költségeket. Az államnak nincs ilyen előnye: a termőföldnek több ezer magánszereplője és működő piaci ára van, és azok a parcellák, amelyeket az állam megvásárolna, olyan parcellák, amelyeket egyébként magángazdák vennének meg és művelnének. Az állam diszkrecionális termőföldszerzése nem jogvédelmi funkció és nem alkotmányos előfeltétel. Politikai tisztségviselői elosztási döntés — *mely* parcellákat, *kitől*, *milyen* áron —, amely nélkülözi a magánvevőt terhelő veszteségkockázat fegyelmező hatását, mert a vevő nem a saját tőkéjét költi, és nincs vesztesége, ha a parcellát túlfizetik, vagy nem hasznosítják ki. Új-Zéland 1984-es reformja teljes egészében kivonta az államot a mezőgazdasági elosztásból — a támogatások megszűntek, az ágazat átszerveződött, és a magyar szempontból releváns végkimenet: az elsődleges ágazat ezt követően állami közvetítő nélkül versenyzett és exportált, a termelékenységi nyereségek pedig széles körben, a mezőgazdaságban koncentrálódva jelentkeztek. A tanulság nem az, hogy a termőföld ne lenne fontos — hanem hogy az árrendszer, nem pedig egy állami vásárlási iroda az az eszköz, amely a legtermékenyebb felhasználás felé tereli. A 2 000,0 millió Ft felhalmozási (tőke-) kiadás, amely mögött nincs védendő szerződéses fél — senkinek nincs jogos várakozása az állam *jövőbeli* vásárlásaival kapcsolatban. Egyetlen költségvetési ciklusban megvágható. Ezzel a termőföld kínálata egyetlen hektárral sem csökken; az ebből az összegből megvehető parcellákat piaci áron olyan gazdák veszik meg, akik megművelik őket, és a 2 000,0 millió Ft visszakerül azokhoz az adófizetőkhöz, akik egyébként az állam földpiaci vásárlásait finanszíroznák egy olyan piacon, amelyen az államnak nincs dolga. Egy kikötés azonban az átmenet menetével kapcsolatban: maradvány vásárlási kapacitás védhető lehet ott, ahol a földvásárlás az osztatlan közös tulajdon felszámolásának — a szétaprózott vidéki tulajdonviszonyok régóta húzódó rendezésének — mechanizmusa, vagy ahol már folyamatban lévő birtokrendezési kötelezettségek teljesítését szolgálja. Ha az NFK jogutódjának programdokumentumait megvizsgálva e sor egy részéről kiderül, hogy szerződésileg ilyen, folyamatban lévő rendezéshez kötődik, akkor az a rész a rendezés ütemtervével párhuzamosan épül le, nem pedig azonnal kerül megvágásra. A diszkrecionális maradékra vonatkozó alapértelmezett besorolás: Azonnali megszüntetés.

Indoklás

A Földalapban tartott fizikai ingatlanvagyon fenntartási költsége — bármely megtartott föld- és épületállomány elkerülhetetlen folyó terhe. Ez a sor mechanikusan kötődik a megtartott portfólió méretéhez: ha az állam kevesebb földet tart, kevesebbet is tart fenn. Önálló indoka nincs azon kérdéstől függetlenül, hogy mekkora földet kell az államnak birtokolnia, és ugyanazon a pályán kell leépülnie, mint magának a portfóliónak. A leépülés utáni maradvány annyi tényleges fenntartási költség, amennyit a védhető közcélra megtartott mag, valamint az élő járadékszerződésekkel még terhelt parcellák ténylegesen igényelnek.

Indoklás

A fejezeti szintű tartalék el nem különített tartalékkeret — nevesített rendeltetés nélkül megszavazott előirányzat, amely év közben a fejezetgazda diszkrecionális rendelkezésére áll. A keret szempontjából az ilyen tartalék a diszkrecionális elosztás legtisztább formája: bármilyen meghatározott funkciótól elszakított költekezési jogosítvány, amelynek felhasználásáról a költségvetés megszavazása után döntenek, a fejezet többi részére alkalmazott sorszintű ellenőrzés körén kívül. Egy kisebb maradványra leépülő fejezetben egyáltalán nincs indoka folyamatos diszkrecionális tartaléknak. A valódi, előre nem látható kötelezettségek — a 30,0 millió Ft-os előirányzatnál nagyobb bírósági ítélet, egy váratlan fenntartási vészhelyzet — a központi általános tartalékból, a szokásos pótlólagos eljárás keretében finanszírozhatók, ami megőrzi a parlamenti átláthatóságot. A 250,0 millió Ft egyetlen ciklusban megvágható; senki nem épít egy nevesítetlen tartalékra.

Indoklás

Ez a sor megtéríti a bérlőknek vagy vagyonkezelőknek az állami földön végrehajtott értéknövelő beruházásokat — jellemzően egy bérleti vagy kezelési szerződés megszűnésekor keletkező szerződéses kötelezettség, amikor a partner az általa finanszírozott értéknövelő beruházásokért ellentételezésre jogosult. Ez szerződéses kötelezettség, nem diszkrecionális támogatás: a partner jóhiszeműen javította a földet egy olyan szerződéses feltétel mellett, amely megtérítést helyezett kilátásba. Ennek tiszteletben tartása jogállami magatartás. Egy portfólió leépítése során ez a sor — ha lehet — akár *aktívabbá* is válhat: a bérletek megszüntetése pontosan ilyen megtérítési igényeket vált ki. Szerződéses kötelezettségként megtartandó.

Indoklás

Ez a sor finanszírozza az állami tulajdonú ingatlanvagyon tulajdonjogi felmérését és jogi tisztázását. A világos, bejegyzett, védhető tulajdoni helyzet kialakítása szigorú értelemben vett jogvédelmi funkció a keret felfogásában — minden későbbi ügylet előfeltétele, beleértve azokat az értékesítéseket is, amelyekre ez a fejezet a bevétel oldalán támaszkodik. Egy reform, amely csökkenti az állami földportfóliót, a tiszta tulajdoni helyzetet nem nélkülözheti, hanem éppen jobban igényli: nem lehet biztonsággal eladni, bérbe adni vagy átruházni azt, amit jogilag nem lehet azonosítani és lehatárolni. Ez a tulajdon jogállami infrastruktúrája, és kis tétel (150,0 millió Ft). Megtartás, a szokásos működési hatékonysági felülvizsgálat fenntartása mellett; maga a munka legitim, és ha lehet, gyakorlati előfeltétele a reform többi részének.

Indoklás

Kis összegű előirányzat (30,0 millió Ft) olyan kifizetésekre, amelyeket az államnak a Földalap vagyonát érintő perekben hozott bírósági ítéletek alapján kell teljesítenie. A jogerős bírósági ítéletek tiszteletben tartása az állami jogállami magatartás fogalmi meghatározása; ez nem diszkrecionális kiadás és nem reformcélpont. Megtartás. A sor megléte pusztán azt jelzi, hogy egy nagy földportfólió perekkel jár; ha a portfólió csökken, a sor is csökkenni fog vele, de ez következmény, nem cél.