70 milliárd forint képzésre — de nem arra, amire a munkaadóknak szüksége van.

Indoklás

Ez a tétel a szakképzést támogatja — tanfolyamokat, képzési szolgáltatókat és képzéshez kötött munkáltatói támogatást. A nehézség szerkezeti: az Alapot kezelő hivatal nem tudhatja, mely helyi munkaerőpiacon mely készségek hiányoznak, mert ez az információ csak azoknak a munkáltatóknak a bérajánlataiban létezik, akik a készséget felvennék[^7]. Egy központi képzési keret oda allokál, amilyen tanfolyamok nyújtására a szolgáltatók be vannak rendezkedve, és amelyeket az ügyintézés akkreditálni tud, nem feltétlenül azokra a készségekre, amelyekért egy munkáltató felárat fizetne. A program saját munkaerőpiaci értékelése szerint a közfoglalkoztatásból a nyílt piacra átlépő résztvevők azért léptek át, mert a munkaerő-kereslet emelkedett, nem azért, mert a képzés adta meg nekik azt, amit a piac keresett[^2] — közvetlen bizonyíték arra, hogy a képzés tartalma nem követi az árjelzést. Ez nem azt jelenti, hogy a szakképzésnek nincs értéke. Azt jelenti, hogy az állam szerepe nem a képzési program központi működtetése és finanszírozása kell legyen. A védett körök: többéves megállapodáson lévő képzési szolgáltatók, és a jelenleg beiratkozott hallgatói évfolyamok, akiknek be kell tudniuk fejezni a tanfolyamot. A négyéves fokozatos leépítés meghagyja a folyamatban lévő kurzusok futamidejét, miközben a beáramlás fokozatosan zárul. A keret — ahol egyáltalán fennmarad támogatás — jobb keresletoldali eszközökre csoportosítható át: képzési utalványra, amelyet a dolgozó visz el a választott szolgáltatóhoz, vagy munkáltatói jóváírásra olyan képzésre, amelyre a munkáltató maga azonosított igényt. Mindkettő annál a félnél hagyja a készség kiválasztását, aki a tényleges munkaerőpiaci árjelzéssel szembesül, nem az ügyintézőnél, aki nem. A besorolás a mechanizmust tükrözi — egy olyan központi keret elosztását, amely a saját kimenetét beárazni nem tudja —, nem a tétel méretét.