Nemzeti Foglalkoztatási Alap

Indoklás

Ez a fejezet legnagyobb egyetlen tétele, és a klasszikus liberális keretben a legegyértelműbben megtartandó. A passzív álláskeresési ellátás járulékos biztosítási kifizetés: a dolgozó munkaviszonya alatt fizeti a társadalombiztosítási járulékot, és az ellátás az a követelés, amelyet ez a járulék a munkahely elvesztésének akaratán kívül bekövetkező, biztosítható eseményével szemben vásárolt. Nem politikai tisztségviselők mérlegelési alapú juttatása; annak a járuléknak a visszafelé futó szára, amelyet a munkavállaló már befizetett. Az ellátás eltörlése nem juttatná vissza a járulékot a dolgozóknak — a járulék a fejezet többi részét finanszírozza —, csak elkobozná a biztosítást, miközben a díjat továbbra is beszedik. A megtartás nem a jelenlegi konstrukció igazolása. Az álláskeresési járadékot Magyarországon legfeljebb 90 napig folyósítják — ez a legrövidebb folyósítási idő az Európai Unióban, ahol a közös alsó küszöb nagyjából öt hónap, és tizenöt tagállam legalább egy évre engedi[^5]. A munkanélküli ellátással szembeni klasszikus liberális kifogás az erkölcsi kockázati érv: a túl hosszú, túl bőkezű ellátás finanszírozza a hosszabb álláskeresést, és gyengíti a rendelkezésre álló munka elvállalásának ösztönzőjét. Ez a kifogás egy 90 napos ellátásra nem érvényes; sőt, Magyarország már most is jóval szigorúbban szabta meg az ellátást, mint amit az erkölcsi kockázat érve megkívánna. A tétel azért marad, mert valódi biztosítás akaraton kívül bekövetkező esemény ellen, amelyet azok finanszíroznak, akik később igénybe is veszik. A működési hatékonyság és a folyósítási idő felülvizsgálata legitim; a fokozatos leépítés nem.

Indoklás

Ez a fejezet legnagyobb aktív kiadási tétele, és itt a legszélesebb a szakadék a látható és a láthatatlan között. A látható egyértelmű: 2026 elején nagyjából 67 000 ember dolgozott közfoglalkoztatásban[^1], közmunkás-bérért, helyben szervezett munkán, Magyarország legszegényebb településein. A láthatatlan egyrészt az a dolgozó, akinek a bérjáruléka a tételt finanszírozza — másrészt — és még inkább — maga a közfoglalkoztatott, akinek a programban töltött évei *csökkentik*, nem pedig növelik a nyílt piaci elhelyezkedés esélyét. A mechanizmus mára jól dokumentált. A közfoglalkoztatás az állam által működtetett, párhuzamos munkaerőpiac. Nem reagál a munka árjelzésére; arról, hogy hány helyet nyitnak és milyen munkát végeznek, a település polgármestere és a megyei kormányhivatal dönt. Mivel nincs olyan bér, amelyet egy munkáltató ténylegesen kifizetne, semmilyen jelzés nem mutatja, hogy a tevékenység a maga költségén értéket teremt — és a program saját értékelései szerint gyakran nem is teremt. A magyar munkaerőpiaci szakirodalom elemzései szerint a sok órás, hosszan tartó közfoglalkoztatásban való részvétel mérhetően *csökkenti* a nyílt munkaerőpiacra való átlépés valószínűségét, és *növeli* a közfoglalkoztatásba való visszakerülés esélyét[^2]. A meghatározó szám az átlépési ráta: a 2012-ben közfoglalkoztatásban lévőknek mindössze mintegy 15 százaléka dolgozott egy évvel később a programon kívül; 2018-ra, egy jóval erősebb munkaerőpiacon, ez nagyjából 25 százalékra emelkedett[^3]. Az a program, amely négyből három résztvevőt visszaterel a függőségbe vagy önmagába, nem híd a foglalkoztatás felé. Várakoztató pálya, amelyet a járulékfizető finanszíroz. Magyarország ráfordítása nemzetközi mércével kirívó. 2016 körül Magyarország nagyjából a GDP 0,7 százalékát fordította közfoglalkoztatásra; az OECD-átlag az összehasonlítható, aktív munkaerőpiaci közfoglalkoztatási kiadások esetében mintegy 0,05 százalék volt — és abban a néhány országban, amely hasonló szintet ér el, ezt a hányadot jóval szegényebb gazdaságokban, vidéki mezőgazdasági programokra költik, nem városszéli közmunkára[^3]. A kérdés nem az, hogy szükség van-e munkaerőpiaci politikára Magyarország legszegényebb településein, hanem az, hogy 156 000,0 millió Ft bérjárulékot, adminisztratív módon elosztva, dokumentáltan egy négyből egy kilépési ráta mellett — valóban ez a politika-e. Egy felelős reform nem hagyja magára a programban éppen benn lévőket. A védendő réteg valós: mintegy 67 000 résztvevő, sokan olyan településeken, ahol vékony a nyílt munkaerőpiac, és a közfoglalkoztatási hely a háztartás egyetlen formális jövedelme. A hirtelen megszüntetés átmenet nélkül passzív ellátásba vagy a feketegazdaságba taszítaná őket. A leépítés ezért öt évre nyúlik, és a felszabaduló keretet — ahogy a tétel fogyatkozik — két olyan csatornába vezeti át, amelyeket a bizonyítékok jobban alátámasztanak, mint a párhuzamos piaci foglalkoztatást: a versenyszférába való tényleges elhelyezkedéshez kötött közvetlen bértámogatásokba (a „Közfoglalkoztatásból a versenyszférába” elhelyezkedési támogatás — jelenleg havi 45 600 Ft — a meglévő eszköz és a tervezési minta[^4]), valamint rászorultsági alapú jövedelemtámogatásba azokon a településeken, ahol belátható időn belül reálisan nem létezik nyílt munkaerőpiac. Az első csatorna olyan eredményt fizet meg, amelyet egy munkáltató valós állásajánlattal hitelesített; a második nyíltan kimondja, hogy jövedelemtámogatásról van szó, nem foglalkoztatásról, ahelyett, hogy egy transzfert munkának álcázna. Egyikhez sem kell az államnak olyan párhuzamos munkaerőpiacot fenntartania, amelyet beárazni nem tud.

Indoklás

Ez a tétel az uniós forrásból megvalósuló munkaerőpiaci programok hazai elő- és társfinanszírozása. A párhuzamos bevételi sor — „Előfinanszírozott uniós programok kiadásainak visszatérülése”, 70 000,0 millió Ft — azt mutatja, hogy ennek zöme pénzforgalmi művelet: a magyar állam előbb fizet, majd Brüsszel megtéríti, így a nettó hazai költség nem a bruttó 83 000,0 millió Ft, hanem a társfinanszírozási rész. A tétel nem csökkenthető egyoldalúan az általa felszabadított uniós transzfer feláldozása nélkül, ráadásul többéves operatív programmegállapodások kötik, amelyek egyetlen költségvetési cikluson túlnyúlnak. Az elemzői kifogás — hogy maga az uniós munkaerőpiaci programkiadás is adminisztratív módon elosztott transzfer, amelynek csatornája semmivel sem piacszerűbben fegyelmezett, mint a hazai csatornák — valós, de a reform útja a következő operatív programtárgyaláson át vezet, nem egy 2026-os tételcsökkentésen. Nominális befagyasztás: az előirányzat marad szinten, a reálértékű erózió szűkítse, és ne bővüljenek az azt hajtó programkötelezettségek.

Indoklás

Ez a tétel a szakképzést támogatja — tanfolyamokat, képzési szolgáltatókat és képzéshez kötött munkáltatói támogatást. A nehézség szerkezeti: az Alapot kezelő hivatal nem tudhatja, mely helyi munkaerőpiacon mely készségek hiányoznak, mert ez az információ csak azoknak a munkáltatóknak a bérajánlataiban létezik, akik a készséget felvennék[^7]. Egy központi képzési keret oda allokál, amilyen tanfolyamok nyújtására a szolgáltatók be vannak rendezkedve, és amelyeket az ügyintézés akkreditálni tud, nem feltétlenül azokra a készségekre, amelyekért egy munkáltató felárat fizetne. A program saját munkaerőpiaci értékelése szerint a közfoglalkoztatásból a nyílt piacra átlépő résztvevők azért léptek át, mert a munkaerő-kereslet emelkedett, nem azért, mert a képzés adta meg nekik azt, amit a piac keresett[^2] — közvetlen bizonyíték arra, hogy a képzés tartalma nem követi az árjelzést. Ez nem azt jelenti, hogy a szakképzésnek nincs értéke. Azt jelenti, hogy az állam szerepe nem a képzési program központi működtetése és finanszírozása kell legyen. A védett körök: többéves megállapodáson lévő képzési szolgáltatók, és a jelenleg beiratkozott hallgatói évfolyamok, akiknek be kell tudniuk fejezni a tanfolyamot. A négyéves fokozatos leépítés meghagyja a folyamatban lévő kurzusok futamidejét, miközben a beáramlás fokozatosan zárul. A keret — ahol egyáltalán fennmarad támogatás — jobb keresletoldali eszközökre csoportosítható át: képzési utalványra, amelyet a dolgozó visz el a választott szolgáltatóhoz, vagy munkáltatói jóváírásra olyan képzésre, amelyre a munkáltató maga azonosított igényt. Mindkettő annál a félnél hagyja a készség kiválasztását, aki a tényleges munkaerőpiaci árjelzéssel szembesül, nem az ügyintézőnél, aki nem. A besorolás a mechanizmust tükrözi — egy olyan központi keret elosztását, amely a saját kimenetét beárazni nem tudja —, nem a tétel méretét.

Indoklás

Ez a tétel a mérlegelési alapú foglalkoztatási támogatásokat fedi le — bértámogatásokat, munkáltatói juttatásokat és egyéb aktív munkaerőpiaci támogatást a közfoglalkoztatási és képzési tételeken kívül. Mérlegelési alapú juttatás: a megyei kormányhivatal dönti el, mely munkáltatók kapnak támogatást, és kiknek a felvételéhez. Klasszikus public choice-kitettség — a haszon azokra a munkáltatókra és közvetítőkre összpontosul, akik megkapják a támogatást, és tudják, hogyan kell pályázni rá, miközben a költség minden bérjárulékfizetőre szétterül. A felvételi támogatások magával ragadási hatása (deadweight effect) jól ismert: a támogatott felvételek egy része amúgy is megtörtént volna, így a járulék részben olyan döntésekért fizet a munkáltatóknak, amelyeket enélkül is meghoztak volna. A hároméves fokozatos leépítés azért indokolt, mert a jelenlegi támogatási megállapodások egy része többéves bértámogatási szerződés olyan munkáltatókkal, akik a folyamatos kifizetésre számítva vettek fel embereket; a hirtelen felmondás ezeket a felvételi döntéseket magukra hagyná. A klaszter egyetlen olyan eleme, amelyet érdemes megtartani, az elhelyezkedési támogatás (jelenleg havi 45 600 Ft, annak a dolgozónak fizetendő, aki ténylegesen versenyszektorbeli állásba lép[^4]) — mert hitelesített eredményért fizet, nem adminisztratív megítélésért; ez beilleszthető a Start-munkaprogram elhelyezkedési csatornájába. A többi a meglévő támogatási szerződések lejártával három év alatt fokozatosan kifut.

Indoklás

A bérgarancia-szabályozás kifizeti a fizetésképtelenné vált munkáltatók dolgozóinak elmaradt bérét, az Alap pedig utólag a felszámolási vagyonból behajtja, amit lehet — a fejezet bevételi oldalán szerepel 400,0 millió Ft „Bérgarancia támogatás törlesztése” (a megtérült rész). Szigorú értelemben vett jogvédelmi funkció: érvényre juttatja a dolgozó szerződéses követelését a már megkeresett bérre, amikor a szerződéses partner fizetésképtelen. A munkavállaló elvégezte a munkát, a bére jár, a munkáltató viszont fizetésképtelen lett. A rendszer a dolgozó korábbi szerződéses jogát teszi érvényesíthetővé, nem pedig meg nem szolgált juttatást utal át. Kicsi, körülhatárolt, a megtérülésen keresztül részben önfinanszírozó, és összhangban van a keret alapfunkciójával: a szerződések kikényszerítésével. Megtartás.

Indoklás

Ez magának az Alapnak az igazgatási-működési tétele — az NFA működtetésének költsége. Ahogy a fenti aktív kiadási tételek leépülnek, az őket elosztó hivatali apparátusnak is ezzel párhuzamosan szűkülnie kell; egy programhivatal a hiányzó piaci ár szuboptimális pótléka, és ahogy a kezelt keretek szűkülnek, magának a hivatalnak is szűkülnie kell. A működési tételt mégsem lehet a kezelt programok előtt csökkenteni, mert az csak azoknak a kiadásoknak az igazgatását akasztaná meg, amelyek a leépítés évei alatt még folynak. A nominális befagyasztás szinten tartja, amíg a tartalmi tételek leépülnek; ezt követően a működési tételnek abban a költségvetési ciklusban kell csökkennie, amely a Start-munkaprogram és a képzések leépítésének lezárulása után következik. Tipikus inflációs ütem mellett a reálérték-csökkenés ezen időszak alatt nagyjából egyötödével szűkíti a tételt.