Miért egy hivatal dönti el, hová megy 100 millió forint adópénz ajándékként?

Indoklás

Nevezzük nevén, mi ez a sor: törvényi jogosultság egy közcélú adományozási keretre, amely a köztársasági elnök személyes rendelkezésére áll, és amelyet ő maga oszt szét belátása szerint. A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CX. törvény a Köztársasági Elnökség fejezetén belül külön költségvetett előirányzatot hoz létre, amely felett az elnök személyes kiadási hatáskört gyakorol „közcélú felajánlásokra és adományokra”.[^1] A Sándor-palota az elnök írásbeli kötelezettségvállalásától számított tizenöt napon belül közzéteszi minden egyes adomány címzettjét, célját és összegét[^1] — olyan közzététel, amely láthatóvá teszi a mechanizmust, de nem korlátozza. Mérjük a sort a három kérdéshez. Önkéntesség: a jótékony adományozás iskolapéldája annak a tevékenységnek, amely önkéntes alapon, a tényleges adományozók valódi preferenciái szerinti léptékben finanszírozható. Semmi olyat nem ad e keret birtokosa egy jó ügynek, amit egy magánadományozó ne adhatna ugyanannak az ügynek; az egyetlen, amit a sor hozzátesz, hogy az ajándék mások pénzéből származik. Kalkuláció: nincs piaci ár, nincs objektív optimum, és nincs olyan szubjektív értékelést aggregáló mechanizmus, amely megmondaná az államnak, mely ügyeket támogasson egy ilyen adományozási keret — az allokáció felépítésénél fogva egyetlen közjogi méltóság személyes preferenciája. Közösségi döntések elméleti szempontból: a sor koncentrált, látható előnyt termel (a megnevezett címzett szervezetek és az adományozó közjogi méltóság körül felhalmozódó jóindulat), miközben a 100 millió Ft-os költséget diffúzan szétteríti minden adófizetőre. A sor mindhárom próbán elbukik. Nem jogvédelmi funkció, nem alkotmányos előfeltétel — az Alaptörvény nem írja elő, hogy az államfő személyes filantróp kerettel rendelkezzen —, és nem védő válasz egy nem önkéntesen elszenvedett kárra. Egyetlen politikai közjogi méltóság szubjektív közforrás-allokációja. A látható itt kicsi és rokonszenves: 100 millió Ft olyan ügyek között szétosztva, amelyek bármely adott évben nagy valószínűséggel valóban értékesek. A láthatatlan a szerkezet. E keret minden forintját először, nem önkéntesen, egy bérből élőtől vették el — és ennek a bérből élőnek van egy konkrét családja, egy konkrét adóterhe, és vannak konkrét dolgok, amelyeket emiatt már nem tehet meg a szeretteiért. A nagyjából 540 000 Ft-os medián havi bruttó béren[^4] dolgozó munkavállaló a bérterhén és a minden vásárláson felszámított ÁFA-n keresztül járul hozzá az általános bevételekhez; ennek a hozzájárulásnak valamekkora kis szelete finanszíroz egy olyan adományozási keretet, amelynek címzettjeit ő nem választotta, és amelyekről talán soha nem fog hallani. A becsületes leírás nem az, hogy „az elnök jó ügyeket támogat”. Hanem ez: az állam kényszerrel pénzt vesz el egy dolgozó háztartástól, és átadja annak elköltését egy közjogi méltóságnak, hogy a maga belátása szerint ossza szét. Ha az ügy érdemes, a dolgozó — akire az adóalap mentén visszaosztva esik a 100 millió Ft — közvetlenül adhat rá, vagy nem, ahogy ő maga ítéli meg. Ha végiggondoljuk a sor saját logikáját: ha jogszerű, hogy az állam azért adóztat meg egy háztartást, hogy egy közjogi méltóság a háztartás nevében tegyen jótékony ajándékokat, akkor nincs elvi megállási pont — minden közjogi méltóságnak adományozható filantróp keret, és a háztartás saját adományozása helyébe az lépne, amit helyette választanak. A sor logikája nem skálázódik következetesen.