Kötelező volt átadnod az adataidat — most egy állami cég pénzt keres rajtuk.

Indoklás

A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség (NAVÜ) állami tulajdonú korlátolt felelősségű társaság, amelynek tulajdonosi jogait 2024 februárjában adták át a KSH-hoz, miután korábban a Digitális Magyarország Ügynökségnél voltak. Az irányadó kormányrendelet szerint mandátuma a „nemzeti adatvagyon” kezelése: működteti az országos közadatportált, vezeti a közadatok nyilvántartását és a leltárt, valamint adatelemzési és adatszolgáltatási funkciókat lát el — a rendelet szerint többek között az MI-alapú adatszolgáltatások vizsgálatát és az adatkezelési módszertan fejlesztését. Ez a sor más kérdést vet fel, mint a STATEK. A STATEK olyan munkát végez, amelyre a statisztikai hivatalnak nyilvánvalóan szüksége van, és leginkább a forma duplikációjaként olvasandó. A NAVÜ olyasmit csinál, amelyet az analitikai keret egyáltalán nem ismer el alapvető állami funkcióként. Két tevékenység van összecsomagolva az ügynökség mandátumában, és ezeket szét kell választani. Az első a közadatportál — azoknak az adatoknak a közzététele, amelyeket az állam már birtokol, nyílt, gépileg olvasható formában. Amennyiben ez valóban olyan nyilvántartások közzététele, amelyeket az állam jogállami okokból tart (nyilvántartások, statisztikai idősorok, a jogi adattár), ez vékony toldalék azokon a funkciókon, amelyeket máshol már finanszíroznak: a KSH már most is publikál statisztikákat, a nyilvántartást vezető szervek már most is fenntartják nyilvántartásaikat, és portálon közzétenni azt, amit már tartanak, határköltség szintű informatikai kiadás, nem önálló ügynökség. A második tevékenység az, amelyet a rendelet nyelve kifejezetté tesz, és amelyet a keret egyértelműen elutasít: az „adathasznosítás” — az állam felhalmozott adatainak kiaknázása és kereskedelmi szolgáltatása, az MI-alapú adatszolgáltatások fejlesztése, az ügynökség mint aktív közvetítő, amely pénzzé teszi vagy közvetíti azokat az adatokat, amelyeket az állampolgárok teljesen más célból voltak kötelesek átadni az államnak. Egy állami ügynökség, amely begyűjti azokat az adatokat, amelyeket az állampolgárai jogilag kötelesek voltak átadni — az adóhatóságnak, a nyilvántartásoknak, a statisztikai hivatalnak, az egészségügyi rendszernek —, majd erre a kötelezett adatgyűjtésre kereskedelmi szolgáltatási műveletet épít, nem jogvédelmi funkciót lát el, nem biztosít alkotmányos előfeltételt, és nem reagál visszafordíthatatlan, akarat ellenére bekövetkezett kárra. Ez diszkrecionális állami tevékenység, amely kényszerrel összeszedett vagyonra épül. Az őszinte leírás az, amelyet a „nemzeti adatvagyon-kezelés” eufémizmus elrejt: az állampolgár jogi kötelezettség alatt adta át az adatokat, arra a célra, amelyet a törvény meghatározott, és most egy állami társaság azért kap finanszírozást, hogy további felhasználásokat találjon nekik. Ahol valódi értéke van a közadatok elemzésének, ott azt azok a szervek végzik, amelyek az adatot a maguk törvényes céljából tartják — a KSH a statisztikák számára, a nyilvántartást vezető szerv a saját nyilvántartásaihoz —, az egyes adatkezelésekhez kapcsolódó jogi korlátok között. Egy önálló ügynökség, amelynek célja az aggregátumból további érték kinyerése, olyan funkció, amelyet a keret nem tart meg. A portál és az adatleltár-funkció visszakerül a KSH-hoz és a nyilvántartást vezető szervekhez, határköltség szintű közzétételi költségként; az adatkiaknázási funkció megszűnik. A 3 éves horizont itt is az átmenetet tükrözi, nem a cselekvéstől való ódzkodást. Az ügynökség munkatársai a védett fél, és a portál — amennyiben olyan adatokat tesz közzé, amelyeket az állampolgárok és a vállalkozások most ténylegesen használnak — nem szabad hirtelen lekapcsolni. A valódi közzétételi funkció és annak munkatársai átkerülnek a KSH-hoz; az adatkiaknázási funkció leáll.