107 milliárd külföldi gyárakért — az adókulcsod a legalacsonyabb az EU-ban.

Indoklás

Egy kiválasztott cégnek nyújtott diszkrecionális készpénztámogatás az adófizetők forrásainak átcsoportosítása, amelynek elosztásáról politikai tisztségviselők döntenek esetenként, ügyletenként. Az a döntés, hogy melyik cég mennyit kap, a támogatást odaítélő hatóság ítéletén nyugszik — és ennek az ítéletnek nincs piaci ára, ami fegyelmezné. Nincs olyan jelzés, amely megmondaná a minisztériumnak, hogy egy gyártónak juttatott 50 milliárd Ft-os támogatás több értéket teremt-e, mint ugyanaz az összeg azoknál a háztartásoknál és cégeknél hagyva, amelyeket megadóztattak a támogatás finanszírozására; az összehasonlítás egy ünnepélyesen átadott látható gyár és a kieső beruházások, az elmaradó bérnövekedések és a visszaeső fogyasztás láthatatlan, gazdaságszerte szétoszló képe között zajlik. A látható az új gyár és a bejelentett munkahelyszám. A láthatatlan minden olyan magyar cég, amely ugyanazokért a munkavállalókért, ugyanazokért a beszállítókért és ugyanazért a tőkéért versenyez, és most egy támogatott belépővel szemben licitál — és az a bérnövekedés, amelyet a nem támogatott munkáltató nem tudott finanszírozni, mert részben az ő haszonkulcsát terhelte a támogatást fedező adó. Van ezen túl egy további mechanizmus. Egy állandó diszkrecionális támogatási program önmagában járadékot teremt. Ha az állam egy 107 milliárd Ft-os éves alapot működtet, amelynek kifizetéséről eseti alapon döntenek, akkor a támogatást odaítélő hatóság lobbizásának hozama megnő ahhoz a megtérüléshez képest, amit a vevők jobb kiszolgálása hoz. Ez független attól, hogy melyik párt igazgatja az alapot, és attól is, hogy az egyes odaítélések mennyire tiszták: egy nyitottabb tendereljárás egy jövőbeli kormány alatt ugyanazokat a járadékokat jobban felkészített pályázók között osztja el; nem szünteti meg azt az ösztönzőt, amelyet az alap puszta léte teremt. A strukturális probléma maga a diszkrecionális alap, nem az adminisztrátor. A klasszikus liberális alternatíva nem a „beruházáspolitika nélkül” — hanem a nem diszkrecionális beruházáspolitika. Az a mechanizmus, amely bizonyíthatóan vonzott tartós külföldi tőkét, egy alacsony, kiszámítható, egységesen alkalmazott adószabály, amelyre minden cég támaszkodhat tárgyalás nélkül — nem pedig egy diszkrecionális támogatás, amelyet egy miniszter ítél oda. Írország tartós, alacsony társasági adórendszere, amely évtizedek óta stabil, és minden belépőre egyformán vonatkozik — nem cégenként megtárgyalt —, a világ egyik legmagasabb FDI-beáramlását vonzotta, és valódi tőkemélyülést épített ki. A kiszámíthatóság végzi a munkát: a hosszú időhorizontú beruházást a politikai kockázat tükrében árazzák, és egy szabály eltünteti azt a politikai kockázatot, amelyet egy diszkrecionális program minden odaítéléssel újra létrehoz. Magyarországnak már megvan a legfontosabb eszköze: a 9%-os társasági adókulcs, az EU legalacsonyabbja. Egy olyan reform, amely a diszkrecionális alap megtakarításaiból finanszírozna egy egységes szabályt, a szabályon keresztül vonzaná a beruházást, nem a miniszter aláírásán keresztül. A négyéves leépítési időhorizont védi azokat a cégeket, amelyek a folyósítási ütemtervhez igazodva kötöttek támogatási megállapodásokat. A többéves beruházásösztönzési szerződések kifizetését építési és foglalkoztatási mérföldkövekhez kötik; a hirtelen leállás megszegné azokat a megállapodásokat, amelyeket a partnerek jóhiszeműen kötöttek meg. A leépítési időhorizont tiszteletben tartja a folyamatban lévő szerződéseket a kifuttatás során, miközben a programot azonnal lezárja az új odaítélések elől.