Ugyanazért az uniós keretért kétszer fizetsz adót.

Indoklás

Ez a tétel a Hatóság munkatársainak fizetését finanszírozza — körülbelül 100-120 fős testületet (a létszám a Hatóság közzétett integritási jelentései szerint),[^3] amely elemzőkből, integritáskockázat-értékelőkből, jogászokból és adminisztratív munkatársakból áll. A besorolás kérdése nem az, hogy ezek képzett emberek-e, akik gondos munkát végeznek; a Hatóság éves elemzői jelentései arra utalnak, hogy igen. A kérdés az, hogy *mire való* ez a tétel, és a választ a Hatóság saját alapításának logikája adja meg. Az Integritás Hatóság azért létezik, hogy figyelje az uniós források állami felhasználásának integritását. Vessük össze ezt a keretrendszerrel. Itt nincs jogvédelmi funkció: a Hatóság nem érvényesít szerződéseket, nem védi a tulajdont, és nem dönt el polgárok közötti vitákat — a korrupciós ügyekben való eljárás, ahogyan azt a Hatóság vezetése maga is jelezte, nem tartozik a mandátumába, az a rendes ügyészség hatáskörében marad.[^3] Alkotmányos előfeltétel sem áll fenn: a jogállami rendből nem következik, hogy egy dedikált, állandó hatóságnak kellene egyetlen konkrét finanszírozási csatornát ellenőriznie. És nincs védő funkciója a visszafordíthatatlan, akaratlanul elszenvedett károkkal szemben sem. Ami van helyettük, az egy olyan felügyeleti testület, amelynek teljes munkaterhét egy korábbi berendezkedés termeli — egy igen nagy támogatási forráskeret tisztviselői mérlegelés alapján történő állami elosztása közbeszerzések és pályázatok útján. Nézzük végig, hogyan kapcsolódnak össze a lépések. Az uniós strukturális és kohéziós alapok egyetlen nagy forráskeretként érkeznek, amelyet politikai és államigazgatási tisztviselők osztanak el a közbeszerzési és pályázati eljárások során kiválasztott kedvezményezetteknek. Bárhol, ahol egy nagy összegű forráskeretet nem azok piaci döntései alapján osztanak el, akik a forrás tulajdonosai, hanem tisztviselői mérlegelés alapján, az elosztás járadékot keletkeztet: a támogatást elnyerő kedvezményezett olyan előnyhöz jut, amelyet nyílt piacon nem versenyeztek el, és az ezért folyó küzdelem tényleges erőforrásokat köt le — kapcsolatokat, a döntéshez való közelséget, az ajánlatok minősítésének és kiszűrésének rendszerét. Az Integritás Hatóság ennek a járadéknak a látható tüneteire adott intézményi válasz. Nem szünteti meg a járadékot, mert a járadékot maga a mérlegelési alapú elosztó mechanizmus termeli, nem pedig az ellenőrzés bármilyen hiányossága. Egy tisztább, szigorúbban felügyelt közbeszerzés ugyanazt a járadékot egy jobban hitelesített kedvezményezetthez irányítja át; nem szünteti meg a járadékot. A felügyelő létezése arra bizonyíték, hogy az állam túl sokat oszt el tisztviselői mérlegelés alapján, és az őszinte besorolás a mögöttes tevékenységet követi, nem pedig a tünetet. A látható oldalon egy 109 fős korrupcióellenes hatóság áll — egy rokonszenves, reformszellemű intézmény, amelynek megnyirbálása mellett kevesen állnának ki. A láthatatlan oldalon az a szerkezet áll, amely szükségessé teszi, és az, hogy ki fizet érte. Egy dolgozó magyar háztartás ezt a 14 238,2 millió Ft-os fejezetet ugyanazon az adóéken és fogyasztási adókon keresztül finanszírozza, amelyek minden fejezetet finanszíroznak: minden 100 Ft teljes munkáltatói bérköltségből nagyjából 37 Ft jut az államhoz, mielőtt a dolgozó bármit elköltene — 13 Ft szociális hozzájárulási adó, 15 Ft személyi jövedelemadó, 18,5 Ft munkavállalói társadalombiztosítási járulék a bruttó bérre[^4] —, az ezt követően elköltött összegre kivetett 27%-os ÁFA pedig további 13-14 Ft-ot von el az eredeti 100-ból.[^5] Az üzemanyagra és energiára kivetett jövedéki adó egy átlagos dolgozó háztartás összesített állami terhét 55-60%-ra emeli. Ennek a tehernek egy szelete olyan hatóságot finanszíroz, amelynek munkája az, hogy ellenőrizze, ahogyan más tisztviselők elköltik azt a támogatási forráskeretet, amelyet ugyanaz a háztartás szintén finanszírozott. A berendezkedés a háztartást kétszeresen adóztatja: egyszer azért, hogy feltöltse a mérlegelési alapon elosztott támogatási keretet, másodszor pedig azért, hogy ellenőrizze. Az itt javasolt reform lényege nem az, hogy megszüntetjük az ellenőrzést, miközben meghagyjuk a költést; hanem az, hogy szűkítjük a mérlegelési alapú költést, és így az ellenőrzésre már nem lesz szükség. Az őszinte irány tehát az, hogy a Hatóságot az általa felügyelt mérlegelési alapú uniós forráselosztó apparátus leépítésével párhuzamosan építjük le — nem pedig azonnal megszüntessük. Két körülmény tolja ezt fokozatos leépítés, és nem azonnali megszüntetés felé. Először is a Hatóság körülbelül 109 állandó szerződéssel foglalkoztatott munkavállalót alkalmaz, akik az intézmény köré szervezték az életüket. Másodszor, a Hatóság a jelenlegi uniós programozási időszakban olyan ellenőrzési funkciót lát el, amely szerződésesen összefonódik Magyarország hozzáférésével a folyamatban lévő uniós forrásokhoz: ha az időszak közepén, az ehhez kapcsolódó finanszírozási csatornák és feltételességi kötelezettségvállalások lefutása előtt szüntetnék meg a Hatóságot, az önmagában is fiskális következményekkel járó kötelezettségszegés lenne. A reális időhorizont a 2021-2027-es uniós programozási időszak hátralévő hossza, valamint a lezárásához és auditjához kapcsolódó utánkövetési idő — a 2026-os költségvetéstől számított ötéves átmenet, amelynek végére a programozási időszakhoz kötődő kötelezettségek lefutnak, és a mérlegelési alapú elosztást felváltó reform, amely felszámolja a mögöttes munkaterhet, lényegében be tud fejeződni. A személyi soron a védett érdek a munkavállalói állomány. A megfelelő áthidalás az átfedési időszakos végkielégítési csomag: az érintett munkavállalók egy 24 hónapos átmeneti időszakon át megtartják teljes állami fizetésüket, és eközben a magánszektorban is munkát vállalhatnak, és mindkét jövedelmet megtarthatják. Az integritási elemzők, megfelelőségi jogászok és kockázatértékelők pontosan azokat az átvihető szakmai készségeket birtokolják, amelyeket a magánszektor audit-, megfelelőségi és jogi részlegei keresnek — az újrafoglalkoztatási út valós, nem elvi. Az átfedés révén a munkatársak nem az intézmény védelmezőiként, hanem a leépítés részeseiként érdekeltek a folyamatban.