A kislányom pék. Amikor néha megkérdezik tőle emberek, hogy mi lesz, ha nagy lesz, indulatosan válaszolja: „Pék, de már az vagyok.”
Mint látható, a kiiskolázással megszűnik az időbeli eltolódás az élet és a cselekvés között. Nem valamilyen ismeretlen célért dolgozunk, nem valamilyen alaktalan jövőre készülünk fel.
Élünk.
Nincs olyan, hogy „suli után”
A „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdés csak egy beiskolázott társadalomban bír jelentőséggel. Egy ilyenben, ahol egy gyerek napjai és hetei zömét kortársaival összezárva és a hétköznapi élet valóságától elkülönítve tölti, hamar rájön, hogy a „való élet” majd suli után kezdődik. Az unalom után. A magolás és felelés után. Az utasítgatás és irányítgatás után. Az után, hogy mindig előírják neki, mit tanuljon, mit gondoljon, és kire hallgasson. Az után, hogy módszeresen kiölték belőle természetes találékonyságát és felfedező ösztönét egy olyan kényszeralapú rendszerben, amit pont erre találtak ki. Egyszerűen várnia kell arra, hogy létezzen.
Kiiskolázva viszont nincs olyan, hogy „utána.” Csak a most van. A kislányom pék, mert süt. És megannyi minden más is. Megkérdezni, hogy egy gyerek mi akar lenni, ha felnő, egyenlő annak megtagadásával, hogy ő már most is valami, amiről most is tudja, hogy mi: amit épp tesz.
Kislányom mindennap örömét és megelégedését leli a sütésben, ami azt is megengedi neki, hogy megtapasztalja, milyen gondoskodni a családjáról és a barátairól. Sütiblogot vezet, receptadaptációit osztja meg és tanácsokat ad. Szakácskönyveket olvas, főzőműsorokat néz a tévében, más pékekkel – felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt – beszélget, hogy új ötleteket lessen el tőlük. Mindezt magától tanulta meg, a saját érdeklődését követve, villámgyorsan kinőve a könyvtár gyerekpolcainak szakácskönyveit.
Kiiskolázó szülőként az időt, a teret és a ténykedéséhez szükséges erőforrásokhoz való hozzáférést biztosítjuk számára. Szabad bejárása van a konyhába, annyit megy a könyvtárba, amennyit csak akar, kedvére barangolhat az interneten olyan információkért, amik segítik választott szakmája elsajátításában. Három kisebb testvére és számos szomszédunk lelkesedik kóstolóiért. Míg én még életemben nem sütöttem meg egyedül egy egész pitét, ő sorozatban gyártja őket, és viszi mindenféle rendezvényekre, összejövetelekre desszertnek. Ízletes, mindig idényjellegű pitéivel szép kis summát is kasszírozhatna.
A gyerekek azok akik. Nem azok, akik majd lesznek
Mindig pék lesz? Aligha mondhatnánk meg előre. Én mindig író leszek? Szerintem igen, de ki tudja? Bármelyikünk örökre az maradna, ami épp most?
Bizonyára mindnyájunknak vannak céljaink és törekvéseink, amelyek elérése érdekében fáradozunk. A lányom sütis-babás boltocskát szeretne nyitni, amiben ötvözheti a sütés és a babakészítés iránti szenvedélyét, és egyszerre árulhatná a pitéit és a babáit. Lehet, hogy ez lesz majd a távlati célja is, de az, hogy ez nincs kőbe vésve, nem gátolja meg abban, hogy alkosson és eladja alkotásait, amikor és ahol csak tudja.
Kiiskolázva a tanulás és az élet zökkenőmentes és egyidejű. Nem válik el egyik a másiktól. A gyerekek nincsenek elzárva a „való világtól.” A kiiskolázás fogalmát megalkotó híres pedagógus, John Holt: Mindig tanulni (Learning All The Time) című könyvében így ír:
„Nem azzal teszünk jót a gyerekeknek, hogy mi eldöntjük, hogy nekik mit kellene tanulniuk, majd kieszeljük, hogy miféle ármányos úton tanítjuk meg nekik azt, hanem azzal, hogy amennyire csak képesek vagyunk rá, hozzáférhetővé tesszük számukra a világot, komolyan figyelünk rájuk, hogy mit csinálnak, megválaszoljuk a felmerülő kérdéseiket, és segítünk nekik felfedezni azokat a dolgokat, amik a legjobban érdeklik őket.”
A gyerekek mindig szívesen fedezik fel és ismerik meg a világukat, szívesen végeznek jelentőségteljes munkát, ami érinti érdeklődésüket és határtalan kíváncsiságukat. Szülőként az a feladatunk, hogy észrevegyük szükségleteiket, meghallgassuk ötleteiket, támogassuk és bátorítsuk őket, és segítsünk nekik kapcsolódni az őket körülvevő nagyvilághoz.
Nem az a dolgunk, hogy felkészítsük gyerekeinket arra, amik egyszer majd lesznek. Az a dolgunk, hogy abban legyünk támaszuk, hogy önmaguk lehessenek.
„Hiszem azt, hogy az oktatás tehát az élet folyamata és nem egy jövőbeli életre való felkészülés.” (John Dewey, 1897)
Írta: Kerry McDonald, Eredetileg megjelent: fee.org
