A családfám ahogy azt Leonard E. Readnek elmondtam.
Én egy grafitceruza vagyok – a közönséges fa ceruza, ismerős minden fiúnak és lánynak és felnőttnek aki olvasni és írni tud.
Az írás nekem mind hivatásom, mind szenvedélyem; ez minden, amit teszek.
Ön csodálkozhat azon, miért kellene nekem családfát írni. Nos, azzal kezdeném, hogy a történetem érdekes. És, következőként, én egy rejtély vagyok – még inkább, mint egy fa vagy a naplemente vagy a villámlás. Azonban, sajnálatos módon, akik használnak, magától értetődőnek vesznek, mintha csak egy mellékes eszköz lennék minden háttér nélkül. Ez a dölyfös attitűd a közhely szintjére száműz engem. Ez a gyászos hibának egy olyan fajtája, amelyben az emberiség nem leledzhet túl sokáig veszedelem nélkül. Mert ahogy a bölcs G. K. Chesterton megfigyelte: „A csodálkozás hiányától pusztulunk el, nem a csodák hiányától.”
Én, a Ceruza, habár egyszerűnek látszom, megérdemlem az ön csodálatát és ámulatát, amely állítást megkísérlem majd bizonyítani. Valójában, ha meg tud engem érteni – nem, ez túl nagy kérés lenne bárkitől – ha tudatába tud kerülni annak a csodálatosságnak, amit én képviselek, segíthet megmenteni azt a szabadságot, amit az emberiség oly boldogtalanul elveszít. Egy mélyreható leckét kell megtanítanom. És ezt a leckét jobban tudom oktatni, mint egy automobil vagy repülőgép vagy egy mechanikus mosogatógép, mert – nos, mert én látszólag olyan egyszerű vagyok.
Egyszerű? Mégis, nincs egyetlen ember a föld színén, aki tudja, hogyan készülök.
Fantasztikusan hangzik, ugye? Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy nagyjából egy, egy és fél milliárd darab készül belőlem az Egyesült Államokban minden évben.
Vegyen fel és nézzen meg jól. Mit lát? Nem sok látható – egy kis fa, lakk, a nyomtatott felirat, grafit bélés, egy darabka fém, és egy radír.
Megszámlálhatatlan Elődök
Éppúgy, ahogy ön nem tudja nyomon követni a családfáját túl messzire, úgy nekem is lehetetlen megnevezni és megmagyarázni minden elődömet. Szeretnék azonban eleget felidézni közülük, hogy érzékeltessem önnel hátterem gazdagságát és komplexitását.
A családfám valójában egy fával kezdődik, egy tiszta magvú cédrussal, amely Észak-Kaliforniában és Oregonban terem. Most fontolja meg mind a fűrészeket, teherautókat, köteleket és a megszámlálhatatlan egyéb kelléket, amit a cédrusrönkök kitermelésére és a vasúti rakódó vágányhoz szállítására használnak. Gondoljon az összes emberre és a számtalan szakmára, amelyek ezek előállításában közreműködtek: az érc bányászata, az acélgyártás és annak finomítása fűrészekké, fejszékké, motorokká; a kender termesztés és annak nehéz és erős kötéllé alakításának összes fázisai; a fakitermelő táborok ágyaikkal és kantinjaikkal, az összes étel elkészítésével és megtermelésével. Lám, emberek elmondatlan ezrei járultak hozzá minden csésze kávéhoz, amit a favágók isznak!
A rönköket egy üzembe szállítják a kaliforniai San Leonardoba. El tudja képzelni azokat az egyéneket, akik rakoncás kocsikat, síneket, és mozdonyokat készítenek és akik az ehhez járuló kommunikációs rendszereket építik és telepítik? Ezek a légiók mind az elődjeim között vannak.
Gondoljon az üzemre San Leonardoban. A cédrusrönköket felvágják kis, ceruzahosszúságú, negyed hüvelyknél vékonyabb lécekre. Mesterségesen megszárítják őket, aztán megfestik ugyanazon okból, amiért az asszonyok rúzst tesznek az arcukra. Az emberek azt szeretik, ha szép vagyok, nem sápadt fehér. A léceket viasszal kezelik, majd újra megszárítják. Mennyi szakértelem kellett a festék és a szárítókemencék előállításához, a hő, a világítás és az villamos áram, az ékszíjak, motorok, és az üzemhez szükséges minden más kellék szolgáltatásához? A gyárudvart seprők az elődjeim között? Igen, és közéjük tartoznak azok az emberek is, akik a betont öntötték Pacific Gas & Electric Company vízierőművének gátjához, amely az üzem számára a villamos áramot biztosítja!
Ne feledkezzünk meg azokról a jelenlévő és távoli elődökről, akik közreműködtek hatvan vagon léc szállításában keresztül az országon.
A ceruzagyárba érve – 4 000 000 dollár gépekben és épületekben, az összes tőkét beosztó és takarékos szüleim gyűjtötték össze – minden egyes lécre nyolc hornyot vág egy komplex gép, azután egy másik gép béléseket fektet minden második lécbe, ragasztót tesz rá, és ráhelyez egy másik lécet – egy grafitbélés szendvics, hogy úgy mondjam. Hét fivéremet és engem mechanikusan faragnak ki ebből a „farögzítésű” szendvicsből.
A bélésem maga – amit „ólomnak” is hívnak, bár egyáltalán nem tartalmaz ólmot – szintén összetett. A grafitot Ceylonban bányásszák. Gondoljon ezekre a bányászokra és azokra, akik számos szerszámukat készítik és a papírzsákok készítőire, amikben a grafitot szállítják és azokra, akik a zsineget készítik, amelyek megkötik ezeket a zsákokat és azokra, akik a hajóra rakodják őket és azokra, akik a hajókat építik. Még a világítótornyok felügyelői az út mentén és a révkalauzok is segédkeztek a születésemnél.
A grafitot Mississippi-ből származó agyaggal keverik, amelyben ammónium-hidroxidot használnak a finomítás során. Ezután nedvesítő szereket adalékolnak, úgy mint kénezett faggyút – állati zsiradékot kénsavval kémiai reakcióba hozva. Túljutva számos gépen, a keverék végül egy végtelen rúdként jelenik meg – mint egy kolbászdarálóból – majd méretre vágják, szárítják, és néhány órán át 1850 Fahrenheit fokon kiégetik. Szilárdságának és egyenletességének fokozására, a béléseket azután egy forró keverékkel kezelik, amely Mexikóból származó kandelillaviaszt, paraffin viaszt, és hidrogénezett természetes zsiradékokat tartalmaz.
A cédrusfám hat réteg lakkot kap. Ismeri a lakk minden összetevőjét? Ki gondolná, hogy a ricinusmag termelői és a ricinusolaj előállítói részesei ennek? Pedig azok. Lám, még azok az eljárások is, amelyek a lakkot olyan szép sárgává teszik, több ember szakértelmét igénylik, mint amennyik az ember meg tud számolni!
Figyelje meg a feliratot. Az egy film, amelyet gyantával kevert karbonfesték hőkezelésével alakítottak ki. Hogyan készülnek a gyanták és, könyörgöm, mi az a karbonfesték?
A fémdarabkám – szorítópánt – sárgaréz. Gondoljon mindazokra az emberekre, akik a cinket és rezet bányásszák és azokra, akik képesek fényes sárgaréz lemezeket készíteni a természet eme produktumaiból. Azok a fekete gyűrűk a szorítópántomon fekete nikkelből vannak. Mi az a fekete nikkel és hogyan használják? Annak a teljes történetét, hogy miért nincs a szorítópántom közepén fekete nikkel, oldalakba telne megmagyarázni.
Aztán ott van az én koronázó glóriám, amit a szakmában csiszolatlanul „dugó”-ként emlegetnek, az a rész, amelyet az ember arra használ, hogy kitörölje azokat a hibákat, amiket ejtett velem. Egy „faktisz”-nak nevezett alkotóelem az, amely a törlést végzi. Ez egy gumiszerű termék amelyet a Holland Kelet Indiákról származó repceolaj kén-kloriddal való reagáltatása révén állítanak elő. A gumi, a közhiedelemmel ellentétben, csak összekötő szerepet tölt be. Azután, emellett, ott van a számos vulkanizáló és kötésgyorsító adalék. A habkő Olaszországból származik; és a festék ami a „dugó” színét adja a kadmium-szulfid.
Senki Nem Tudja
Kívánja valaki megkérdőjelezni azt a korábbi állításomat, hogy nincs egyetlen ember a föld színén, aki tudja, hogyan készülök?
Valójában emberek millióinak volt benne a keze a megalkotásomban, akik közül egyik sem ismer többet néhánynál a másikak közül. Most azt mondhatja, túl messzire megyek amikor a távoli Brazíliából a kávébogyó szüretelőt vagy máshonnan az élelem megtermelőit kapcsolom össze a létrehozásommal; ez egy szélsőséges álláspont.
Maradni fogok az állításomnál. Nincs egyetlen ember mindezek között a milliók között, beleértve a ceruzagyártó vállalat elnökét is, aki többel járul hozzá az ismeretnek egy apró, elhanyagolható morzsájánál. Az ismeret szempontjából az egyetlen különbség a ceyloni grafitbányász és az oregoni favágó között az ismeret típusában van. Sem a bányász, sem a favágó nem nélkülözhető jobban, mint a vegyész az üzemben vagy a munkás az olajmezőn – minthogy a paraffin kőolaj mellékterméke.
Egy meghökkentő tény: Sem a munkás az olajmezőn, sem a vegyész, sem a grafit vagy agyag bányász sem bármelyik a hajók vagy vonatok vagy teherautók személyzetéből sem annak a gépnek a kezelője, amelyik rovátkolást végzi a fémdarabkámon sem a vállalat elnöke nem azért végzi az ő egyedüli feladatát, mert szüksége van rám. Talán mindegyiküknek kevésbé van rám szüksége, mint az elsőosztályos gyereknek. Sőt, vannak néhányan ebben a hatalmas sokaságban, akik soha nem láttak ceruzát, nem is tudnák, hogyan kell használni. Az ő indítékuk más, mint én. Talán valami ilyesmi: Minden egyes tagja ezeknek a millióknak látja, hogy így el tudja cserélni csekély ismeretét azokra a javakra és szolgáltatásokra, amikre szüksége van, vagy amikre vágyik. Én vagy köztük vagyok ezeknek a cikkeknek, vagy nem.
Nincs Vezető Elme
Van egy még meghökkentőbb tény: egy vezető elme hiánya, egy olyan valakié, aki előírná vagy erővel irányítaná azt a számtalan tevékenységet, ami engem létrehoz. Nyoma sem található ilyen személynek. Ehelyett a Láthatatlan Kezet találjuk munkában. Ez az a rejtély amiről korábban szóltam.
Mondva van, hogy „csak Isten tud fát alkotni.” Miért értünk egyet ezzel? Nem azért, mert felismerjük, hogy mi magunk nem tudunk létrehozni egyet? Sőt, le tudunk-e írni egy fát? Nem tudunk, legfeljebb felületes fogalmakkal. Mondhatjuk például, hogy egy bizonyos molekuláris konfiguráció faként testesíti meg magát. De milyen elme van az emberek között, amelyik akár lejegyezni, nemhogy irányítani tudná az állandó változásokat a molekulákban amik végbemennek egy fa életében? Egy ilyen tett teljesen elképzelhetetlen!
Én, a Ceruza a csodák összetett kombinációja vagyok: egy fa, cink, réz, grafit, és így tovább. De ezekhez a természetben megmutatkozó csodákhoz egy még rendkívülibb csoda adódott: az alkotó emberi energiák konfigurációja – csekély ismeretek milliói, amelyek természetes és spontán módon konfigurálódnak válaszként az emberi szükségletekre és vágyakra minden emberi vezető elme létezése nélkül! Mivel csak Isten képes fát alkotni, ragaszkodom hozzá, hogy csak Isten tudna megalkotni engem is. Az ember nem tudja jobban irányítani az ismereteknek ezen millióit, mint amennyire molekulákat tud összeállítani, hogy fát alkosson.
A fent leírtra gondoltam, amikor azt írtam: „Ha tudatába tud kerülni annak a csodálatosságnak, amit én képviselek, segíthet megmenteni azt a szabadságot, amit az emberiség oly boldogtalanul elveszít.” Hiszen, ha valaki tudatában van annak, hogy ezek az ismeretek természetesen, igen, automatikusan rendeződnek alkotó és produktív mintákká, válaszolva az emberi szükségletre és keresletre – azaz a kormányzati vagy bármely más kényszerítő vezető elme létezése nélkül – akkor az a valaki rendelkezni fog a szabadság egy abszolút nélkülözhetetlen összetevőjével: a szabad emberekbe vetett hittel. A szabadság nem lehetséges e hit nélkül.
Amint a kormány monopóliumot szerez egy alkotó tevékenység felett, mint például a postai küldemények kézbesítése, a legtöbb egyén azt fogja hinni, hogy a küldemények nem kézbesíthetők hatékonyan szabadon cselekvő emberek által. És itt az indok: Minden egyes egyén elismeri, hogy ő maga nem tudja hogyan kell a küldemények szállításakor felmerülő összes dolgot végrehajtani. Azt is felismeri, hogy egyetlen másik személy sem képes erre. Ezek a feltevések helyesek. Egyetlen egyén sem rendelkezik inkább elegendő ismerettel az ország postai kézbesítésének végrehajtásához, mind amilyen ismerettel bármely egyén rendelkezik ahhoz, hogy előállítson egy ceruzát.
Namármost, a szabad emberekbe vetett hit nélkül – annak tudata nélkül, hogy csekély ismeretek milliói természetesen és csodálatosan alakulnának és együttműködnének ennek a szükségletnek a kielégítésére – az egyén nem tud ellenállni a hibás következtetés levonásának, hogy a postai küldemények csak a kormányzati „vezető elme” közreműködésével kézbesíthetők.
A Bizonyíték Bősége
Ha én, a Ceruza lennék az egyetlen cikk, amely bizonyságot kínálhatna arra, mit érhetnek el a férfiak és nők amikor szabadon próbálkozhatnak, azoknak, akiknek egy kis hite van, már jó esélyük lenne. Mindemellett, bőséggel vannak bizonyítékok; ott vannak körülöttünk és mindenütt. A postai küldemények szállítása elképesztően egyszerű, ha például egy automobil vagy egy számoló gép vagy egy gabona kombájn vagy marógép vagy más dolgok tízezreinek előállításával hasonlítjuk össze. Szállítás? Nos, ezen a területen, ahol az embereket szabadon engedték próbálkozni, elszállítják egy esemény mozgó képét bármely személy otthonába, amikor az történik; kevesebb mint négy óra alatt szállítanak 150 utast Seattle-ből Baltimore-ba; gázt szállítanak Texasból a tűzhelyünkhöz vagy kályhánkhoz New Yorkban hihetetlenül alacsony árakon és támogatás nélkül; minden négy font olajat kevesebbért szállítanak a Perzsa-öbölből keleti tengerpartunkhoz – félúton a világ körül – mint amennyit a kormány számol fel egy egyunciás levél kézbesítéséért az utca másik oldalára!
A lecke, amit tanítanom kell, ez: Mentesítsenek minden alkotó energiát a gátlásoktól. Csupán szervezzék a társadalmat úgy, hogy harmóniában cselekedjen ezzel a leckével. Eltávolíttatni társadalom jogi apparátusával minden akadályt a legjobb amit tehet. Engedjük ezeket az alkotó ismereteket szabadon folyni. Higgyünk benne, hogy a szabad férfiak és nők engedelmeskedni fognak a Láthatatlan Kéznek. Ez a hit majd megerősítésre kerül. Én, a Ceruza, látszólag egyszerű vagyok ugyan, megalkotásom csodáját kínálom bizonyságul, hogy ez egy megalapozott hit, éppoly megalapozott, mint a nap, az eső, egy cédrusfa, a jó föld.
„Én, a Ceruza,” Leonard E. Read (1898-1983) leghíresebb esszéje először a The Freeman 1958. decemberi számában jelent meg. Néhány gyártási részlet és helynév megváltozott ugyan az elmúlt negyven évben, de az elvek változatlanok.
