Könyvtárnyi irodalma ellenére a szocializmust még mindig tömérdek félreértés övezi a politikai spektrum ellenoldalán (is). A leggyakoribb és legsúlyosabb melléfogások a szocializmus kizárólagos azonosítása a marxizmussal, a szocializmus és a kommunizmus összetévesztése, valamint a fasizmus és a nemzeti szocializmus jobboldalra helyezése – csak, hogy párat említsünk.
A szocializmus lényegét megértendő először is egyszer és mindenkorra meg kell adnunk annak átfogó definícióját, hogy aszerint osztályozhassuk a szocialista áramlatokat.
Kortársaink általában állami-gazdasági rendszerként tekintenek a szocializmusra, amiben a termelőeszközök és a megtermelt vagyon tulajdonosa és elosztója a közösség egésze. Ez a nézet ugyan kiemeli a szocializmus fontos gazdasági vonatkozásait, de nem tekinthető kimerítő meghatározásnak, mert a fogalmat leszűkíti a materialista és pozitivista irányzatokra, és figyelmen kívül hagyja a szocialista eszmecsalád antimaterialista, antikarteziánus és kantiánus tagjait.
A legátfogóbb meghatározás így hangzik:
A szocializmus olyan művi társadalmi-gazdasági rendszerek megnevezése, amelyek lényegi jegyei a tulajdon, a tudat vagy a vagyonelosztás valamilyen mértékű kollektivizálása.
Jegyezzük meg, hogy minden szocializmus művi társadalomszervezés, ami azt jelenti, hogy az nem alakul ki természetesen a társadalom fejlődésének folyamán, hanem minden esetben aktivistáinak kell azt rákényszerítenie a nemzetekre.
A tizenkét legjelentősebb szocialista irányzat minőségi összehasonlító elemzése által így felállított definíció immár megfelel a szükségesség és az elégségesség követelményének. A tulajdon szocializálása, a tudat kollektivizálása és a vagyon redisztribúciója ugyanis az a három hatótényező, amelyek megléte egyértelműen meghatároz minden olyan eszmerendszert, amit szocialistának lehet nevezni.
E három tényezőt szem előtt tartva már könnyen felismerjük a szocialista mozgalmakat a politikai filozófiák univerzumában. A köztük lévő árnyalatnyi különbségek ugyanis még akkor sem elég általánosak, ha felületesen lényegesnek is tűnnek, amiért nem indokolt lényegi megkülönböztetésük és más osztályba sorolásuk. A szocializmus eszmei birodalmába tartozó ideológiák képviselői általában egymással is ellenségesek voltak, de mindegyiknek legalább egy olyan fő ismérve van, ami alapján azokat szocialistaként azonosíthatjuk.
A marxizmus vagy kommunizmus a szocializmus szélsőséges változata. Magát a szocialista eszméket magukat nem Marx találta ki, azok sokkal előtte is ismertek voltak, és vitathatatlanul hatottak Marx világnézetére. Marx a „tudományos kommunizmus” elméletét állította fel, ami a tulajdon és a tudat teljeskörű kollektivizálása. Igazán ortodox marxizmusra nincs történelmi példa.
A marxizmus-leninizmus vagy bolsevizmus a marxizmusnak a kommunista forradalom tapasztalatai alapján felülvizsgált változata. Marx szerint a forradalmat a fejlett ipari országokban a proletárok tömegmozgalmának kell összehangoltan kirobbantania, míg Lenin szerint a forradalmat egyetlen fejletlen mezőgazdasági országban kell kirobbantani a forradalmárok élcsapata vezetésével. A marxizmus-leninizmus célja azonban így is kommunizmus volt, ami minden és mindenki teljeskörű kollektivizálása. A bolsevista puccs Oroszországban jutott hatalomra 1917-ben, és az akkor felállított rezsim 1991-ig hatalmon is maradt.
A trockizmus eredeti marxizmus-leninizmus, ami politikailag megkísérli elméleti tisztasága megőrzését. Trockij fejlesztette ki a „permanens forradalom” elméletét, miszerint az egy országban kirobbanó proletárforradalom fokozatosan átterjed a többi országra, míg a kommunista átalakulás el nem terjed az egész világon. Balról kritizálta Sztálin politikáját, és amellett érvelt, hogy a kommunizmus egyetlen országban való építése ellentétes az eredeti céllal, hogy a paraszti tulajdon kollektivizálását egyetlen ütemben kell végrehajtani, illetve a proletariátust megvezették, és továbbra is kizsákmányolja a szovjet nómenklatúra. Trockij azzal vádolta Sztálint, hogy elárulja a proletárforradalom eszményeit.
Az anarchokommunizmus is a tulajdon és a tudat teljeskörű kollektivizálása, bár az irányzat elutasítja a proletárdiktatúra marxista eszméjét, a munkásosztály kinevezését a forradalom kizárólagos vezetésére, valamint a kommunista társadalom megvalósításának kétszakaszos felfogását. Az anarchokommunisták azt remélték, hogy képesek lesznek egy állam nélküli társadalmat kiépíteni, mihelyst hatalomra jutnak egy forradalmi háborúban. Rövid ideig fennállt ilyen rendszer Délkelet-Ukrajnában 1918 és ’21 között az oroszországi forradalom és polgárháború idején.
Az Európában reformizmus vagy szociáldemokrácia, Amerikában demokratikus szocializmus néven ismert ideológia a marxizmus jelentős átdolgozása, ami ugyanakkor nem érinti annak alapelveit. A reformizmus a szocialista ideológia és gyakorlat fő árama a XIX. század vége óta. A vagyon újraelosztása és a tudat részleges kollektivizálása a tan két fő pillére. Szerinte a szocializmust fokozatosan kell kiépíteni a kapitalista társadalomban úgy, hogy a parlamenti eljárásmódot tartva módszeresen megváltoztatják az ország társadalmi-gazdasági törvényeit. Roppant jelentőséget tulajdonít továbbá az ideológia a nép eszmei idomításának, amit a közoktatás és a polgári társadalom irányítása, illetve a tömegtájékoztatásnak és a popkultúrának a szocialista propaganda céljaira való felhasználása által kíván elérni.
A forradalmi szindikalizmus (Olaszországban és Franciaországban), az anarchoszindikalizmus (Spanyolországban) és a céhszocializmus (Nagy-Britanniában) a szocializmus nem marxista irányzatai, amelyek elvetik a tudományos kommunizmus eszméit. Szerintük a szocializmushoz vezető út a magántulajdonnak a jogos tulajdonosoktól való elkobzása, és a felettük való rendelkezés a munkáskollektíva kezébe helyezése. Feltételezték, hogy a munka gyümölcseit a termelő kollektívák, illetve falvak és városok egy piacon cserélik ki egymás közt. Az anarchoszindikalisták Aragóniában, Andalúziában és Katalóniában hatalomra jutottak a spanyol polgárháború éveiben (1936-39).
A fasizmus (Olaszország) a szocializmus egy nonmarxista, antimaterialista és antipozitivista irányzata. Az olasz fasizmus egy olyan új társadalom képét vizionálta, ami kiszorítja mind a kommunizmust, mind pedig a klasszikus liberalizmust. Eredeti elképzelése szerint sem nem jobb, sem nem baloldali. A fasizmus gyakorlati megvalósítása azonban a tudat teljeskörű és a tulajdon részleges államosítása, valamint sosem látott mértékű vagyonújraelosztás volt. A termelőeszközök névleg megmaradtak az eredeti tulajdonosok elvi tulajdonában, de ténylegesen nem rendelkezhettek szabadok velük. A fasizmus Olaszországban volt hatalmon 1922 és ’45 között.
A nemzeti szocializmus (Németország) a szocializmus egy nonmarxista változata, ami az árják faji felsőbbrendűségének áltudományos elméletén alapult. A nemzeti szocializmus a tudat teljeskörű és a tulajdon részleges államosítását gyakorolta erőszakos vagyonújraelosztás mellett. Ezt tekintették a Volk, a nép számára a szocialista paradicsom megteremtése módszerének. Mint minden más totalitárius társadalomban, az állam volt a termelőeszközök végső tulajdonosa, noha névleg engedélyezett volt a magántulajdonlás. A fasizmussal ellentétben a nemzeti szocializmus nem hitt a munka és a tőke kibékíthetetlen ellentétében, és ragaszkodott a nemzet egységéhez, amikor az társadalmi-gazdasági vagy katonai kihívások előtt állt. A nemzeti szocializmus Németországban valósult meg 1933 és ’45 között.
Jegyezzük meg, hogy akármilyen szocializmusról is legyen szó, ha elég időt hagynak a működésére, akkor módszertől függően minden hatótényezője kiváltja végső hatását: végül minden termelőeszköz államosításra kerül, és az egyén erőszakkal alávettetik a csoportnak. Ebben az értelemben a látszólag mérsékelt szociáldemokrácia legalább olyan veszélyes, mint a szocialista eszmecsalád összes többi tagja.
Írta: Allen Gindler
Eredetileg megjenent: mises.org
