Minden nemzet és minden egyén gazdasági célja, hogy a lehető legkevesebb erőfeszítéssel a lehető legnagyobb eredményt érje el. Az emberiség teljes gazdasági fejlődése mindig abban állt, hogy lehetőleg többet termeljen ugyanannyi munkával. Ezért kezdték el az emberek a terheiket szamarak hátára málházni ahelyett, hogy maguk cipekedtek volna. Ezért fedezték fel a kereket, a szekeret, a vasutat és a tehergépkocsit. Ezért használták alkotó elméjüket százezernyi munkát megtakarító találmány létrehozására.
Mindez annyira nyilvánvaló, hogy az ember elszégyelli magát, amikor látja, hogy a jelmondatok alkotói és terjesztői feledik és figyelmen kívül hagyják. Az alapelv országos szintre alkalmazva azt jelenti, hogy valódi célunk a termelés fokozása. A teljes foglalkoztatás - ami nem más, mint az akaratlan tétlenség hiánya - ennek csupán szükségszerű mellékterméke. A cél azonban a termelés, a foglalkoztatás csak eszköz. Nem érhetjük el a teljes termelést teljes foglalkoztatás nélkül, viszont nagyon könnyen elérhetünk teljes foglalkoztatottságot teljes termelés nélkül.
A vademberek meztelenek, nyomorult körülmények között laknak, és elégtelenül táplálkoznak, de nem szenvednek a munkanélküliségtől. Kína és India sokkal szegényebbek nálunk, de a legnagyobb bajuk nem a munkanélküliség, hanem a termelés kezdetlegessége, ami egyszerre oka és következménye is a tőkehiánynak. Mi sem egyszerűbb a teljes foglalkoztatottság elérésénél, ha elválasztjuk azt céljától, a termeléstől, és öncélnak vesszük. Roppant fegyverkezési tervével Hitler is megteremtette a teljes foglalkoztatottságot, ahogy a háború is teljes foglalkoztatottságot biztosított minden hadviselő nemzetnek. Németországban a kényszermunka által teljes volt a foglalkoztatottság. A börtönökben és a rabszolgák körében mindig teljes a foglalkoztatottság. Erőszakkal bármikor lehet teljes foglalkoztatottságot teremteni.
Mindez annyira nyilvánvaló, hogy az ember elszégyelli magát, amikor látja, hogy a jelmondatok alkotói és terjesztői feledik és figyelmen kívül hagyják.
Jogalkotóink azonban nem teljes termelésről, hanem teljes foglalkoztatottságról szóló törvényjavaslatokat terjesztenek elő a népképviseletekben. Még bizonyos üzleti körök sem teljes termelésről, vagy legalább teljes foglalkoztatottságról ÉS teljes termelésről beszélnek, hanem teljes foglalkoztatottságról. Ahol céllá nemesülnek az eszközök, ott az önmagában vett cél feledésbe merül.
Úgy esik szó bérekről és foglalkoztatottságról, mintha ezeknek semmi közük nem lenne a termeléshez és a teljesítményhez. Abból a téveszméből kiindulva, miszerint csak egy állandó mennyiségű munka van, amit el kéne végezni, azt a következtetést vonják le, hogy a harmincórás munkahét több munkahelyet teremt majd, s ezért előnyben részesítendő a negyvenórás munkahéttel szemben. A kormányok és szakszervezetek száz és száz munkahelyteremtő praktikáját tűrik a tévedésbe ejtett tömegek. Ha államhatalommal megfenyegetnek egy rádióállomást, hogy kétszer annyi zenészt alkalmazzon, mint amennyire szüksége van, akkor a nyilvánosság egy része támogatja a fenyegetőzőt azt hívén, hogy ő csak munkahelyeket akar teremteni. A közfoglalkoztatás irányítói közt az számít lángésznek, aki olyan közmunkaprogramot képes megálmodni, ami az elvégzett munka értékéhez képest a legtöbb embert alkalmazza, tehát - más szavakkal - azt, amelyik a leghatékonytalanabb.
Sokkal jobb lenne, ha lenne választási lehetőség, ami nincs, tudniillik, hogy legyen teljes termelésünk, miközben a népesség tétlen részét nyíltan támogatnák ahelyett, hogy "teljes foglalkoztatás" biztosításának leple alatt terméketlen koholt munkát végeztetnek emberekkel. A civilizáció fejlődésével a foglalkoztatás csökkent, nem pedig bővült. Ennek az az oka, hogy nemzetként olyan gazdaggá váltunk, hogy megengedhettük magunknak a gyerekmunka felszámolását, és rengeteg nő és öreg számára is szükségtelenné vált a termelő munka. Ma sokkal kevesebb amerikainak kell dolgoznia, mint, mondjuk, kínainak vagy orosznak. Az igazi kérdés nem az, hogy 1950-ben ötven vagy hatvanmillió állás lesz-e Amerikában, hanem az, hogy mennyit és mit termelünk, következésül pedig, milyen magas lesz az életszínvonalunk. A ma oly hangsúlyos elosztás kérdését annál könnyebb megválaszolni, minél több elosztható termék van.
Megtisztíthatjuk gondolkodásunkat, ha a fő hangsúlyt oda helyezzük, ahova való: az olyan politikára, ami maximalizálja a termelést.
Eredetileg megjelent Hazlitt Economics in One Lesson. A teljes könyv magyarul is elolvasható a libertarianizmus.hu oldalon.
