A COVID-19 világjárvány letépte a fátylat: a valódi piac már nem létezik, ami maradt az csupán egy "rendeleti gazdaság". Akik szerint szabad piac még létezik, áltatják magukat. Mostanra a kormányok és a központi bankok teremtik meg mind a kínálatot mind a keresletet. Segélyeken és támogatásokon keresztül termelnek zombi cégek, a másik oldalról pedig jóléti kiadásokon és egyéb segélyeken keresztül vásárolnak be a polgárok. Valójában, ez a szocializmus egyik formája.
Európában az Európai Központi Bank (EKB) eszközvásárlási programjai jelenleg majdnem 3 billió euróba kerülnek. Ebbe nem számoltuk bele az újonnan kibővített 1,35 billió eurós Pandémiás Vészhelyzeti Felvásárlási Programot - ami Spanyolország teljes GDP-jének felel meg, és jóval magasabb, mint Hollandia GDP-je. Nagy hírverés volt Trump kormányának 4,5 billió dolláros segélycsomagja körül és a Fed 2,3 billió dolláros gazdaságélénkítő programja körül. A G7 jegybankjai márciusban 1,64 billió dollár értékű eszközvásárlást hajtottak végre, és várhatóan 6 billió dollár fölé emelkednek majd a tervek szerint. A jóléti és munkanélküli segélyek sok esetben sokkal magasabbak, mint a rendes bérek.
A fenti programok mindegyike több pénzt és hitelt injektál a gazdaságba, mint a világ összes országának GDP-je, nem számolva a tizenhárom legnagyobbot. Összesítve, Kína és az Egyesült Államok kivételével az összes ország GDP-jét meghaladják.
Mégis, hogyan jutottunk idáig?
A gazdasági növekedés alapjai
A gazdasági növekedést a tőkebefektetések, a vállalkozói szellem és az innováció hajtják. Ezek képezik a növekvő, stabil és fenntartható gazdaságok alappilléreit. Ha elfojtják a tőkebefektetéseket és a vállalkozói szellemet, ezzel együtt az innovációt és az előrehaladást is elfojtják.
A gazdasági rendszert viszonylag kiegyensúlyozzák a kamatlábak és az árak a megtakarítások és a fogyasztás ciklusain keresztül. A megtakarítás ösztönzi a hosszú távú tőkebefektetéseket, amelyek termelékenységnövekedést eredményeznek a termelési láncban. A fogyasztási ciklus alatt a korábbi megtakarítások tőkenyereségét a fogyasztók (megtakarítók) olcsóbb, jobb termékekre költik el a megtakarításukból finanszírozott korábbi tőkebefektetésekből (kölcsönök formájában).
Az intervencionista gazdaságban a jó pénzt, és kiterjesztve a jó befektetéseket is, az állandó intervenciók révén injektált „rossz pénz” kiszorítja. Mivel a monetáris enyhítés és a hiányköltekezések jelenlegi szintje az egész világon több ezer milliárdra rúg, a produktív megtakarítások lényegében teljesen felhígulnak.
A valós piac felszámolása kormányrendeletek által
A kormányok által kitömött gazdaságok a kevésbé versenyképes és pazarlóbb cégek irányába tolják a termelést. A mentőcsomagok, a jóléti és egyéb gazdasági támogatások - definíció szerint - a termelékeny és a jövedelmező cégek kifosztásával tolják át a versenyképességet a nem produktív magánszemélyek és a zombi vállalatok részére.
Az a könyörtelen kényszer, amely különböző módokon olcsó pénzt és hitelt injektál a rendszerbe, strukturális torzulásokat idéz elő az erőforrások gazdaságon belüli helytelen elosztásának révén. Ez a helytelen elosztás elmozdítja az erőforrásokat a legtermékenyebb felhasználási területektől a kevésbé (gyakran a legkevésbé) termelékeny felhasználási területekhez azáltal, hogy a kamatlábakat a természetes szintjük alá helyezik - ezáltal életben tartva a zombi vállalatokat, az életképtelen projekteket, és kiszorítva az innovatív és produktív vállalatokat és vállalkozókat.
A produktív magánszemélyek és a jövedelmező vállalatok versenyelőnyt szereznek a képességek, oktatás, takarékosság, innováció, kiváló menedzsment és ügyfélszolgálat révén. A gazdaságélénkítő és mentőcsomagok célja az, hogy elegendő vagyont ruházzanak át a nem termelékeny magánszemélyek és a zombi vállalatok számára, ezt azonban úgy teszik, hogy a termelékeny és jövedelmező cégeket addig adóztatják amíg a versenyképességük gyakorlatilag teljesen meg nem szűnik.
Egy példa az autóipar, ahol a nagy múltú vállalatok több alkalommal is kedvező feltételek mellett kaptak kölcsönöket és támogatásokat kormányoktól, hogy ezek a nem hatékony vállalatok továbbra is "munkahelyeket nyújthassanak". Más programok, mint például az autóselejtező programok a „biztonság” nevében alapvetően új pénzt és ügyfeleket irányítanak az autókereskedésekbe. Ez nem meglepő. Mint számos alkalommal láttuk, a nagy múltú vállalatok seregnyi lobbistát tartanak fent, hogy biztosítsák a kormányok általi támogatásokat, mentőcsomagokat és egyéb kedvező politikai változásokat. Ezzel lényegében piaci részesedést vásárolnak az innovatív és termelékeny vállalatok rovására, és semlegesítik az új és innovatív vállalatok versenyelőnyét. Elvesznek azok a termelékenység- és értéknövekedések, amelyek bedönthették volna ezeket az őskövület vállalatokat, és az erőforrásokat és a tőkét a termelékeny gazdasági ágazatokba helyezték volna át - ehelyett a pazarlást incentivizálják a nagy múltú cégeknél.
A termelés csak az állami támogatások és az olcsó, kormány által létrehozott, vagy a központi bank által létrehozott hitelhez való hozzáférés miatt folytatódik. A kormányzati jóléti rendszerek miatt továbbra is fennáll a kereslet. Az új pénz és az olcsó hitel révén a kormányok és a központi bankok lehetővé teszik a zombi cégek számára, hogy termékeket készítsenek nem termelő magánszemélyek számára, akik anélkül fogyaszthatnak, hogy maguk bármit is előállítanának. Ezenkívül a kormány és a központi bankok felülről tervezik meg (illetve próbálják sikertelenül megtervezni) a gazdaságot, ők határozzák meg, hogy mely szektorok számára megengedett, hogy mit és mennyit termeljenek, és hogy ki mit vehet kitől. Nyilvánvaló, hogy ez nem piacgazdaság. Ez már csupán egy "rendeleti gazdaság".
Szerző: Yazid Suleiman, közgazdász és tanácsadó. Eredetileg megjelent: mises.org
