Múlt pénteken a Cato Intézet egy fórumot szervezett Neil Monnery új könyvének megjelenése alkalmából, amelynek címe A Gazdagság Építésze: Sir John Cowperthwaite és Hong Kong Megalkotása. Sir John Cowperthwaite 1951 és 1971 között Hongkong pénzügyi titkára volt, 1951 és 1961 között pedig pénzügyi alelnöke. Mint ilyen, hozzájárult a terület politikájának kialakításához - a kisméretű kormányhoz, az alacsony adókhoz, a fiskális tisztességhez és a szabad kereskedelemhez - amely a Brit Birodalom egy szegény holtágát a világ egyik leggazdagabb helyévé változtatta.
Amikor megkértem Monnery-t, a könyv brit szerzőjét, hogy helyezze Hongkong sikerét kontextusba, elmondta, hogy a második világháború végét követő években Hongkongban az egy főre jutó jövedelem egyharmada volt Nagy-Britanniáénak. A terület 1997-es brit átadása idején a jövedelmek már azonosak voltak. Ma pedig Hongkong átlagos lakosa több mint 30 százalékkal gazdagabb, mint az átlagos brit lakosok.
Továbbá, 1960-ban Hongkongban az emberek négy évvel rövidebb ideig éltek, mint Nagy-Britanniában. Ma viszont négy évvel hosszabb ideig élnek, mint brit társaik. A gazdasági növekedés, ahogy az a beszélgetésünk során kiderült, kulcsfontosságú, nemcsak az életszínvonal emelkedésében, hanem az egészség és a várható élettartam tekintetében is. Szimplán megfogalmazva, minél gazdagabb egy ország, annál jobb kórházakat, és annál magasabb minőségű ellátást és környezetet képes megvásárolni magának.
Ez arra késztetett, hogy elkondolkozzak a régióról, ahonnan érkeztem, és arról hogy milyen változások történtek Közép-Európában a berlini fal leomlása óta, melynek 28. évfordulóját november 9-én ünnepeljük. A kommunista korszak végével a régió egy gazdasági recesszióba zuhant, amikor a nem produktív iparágak leálltak, és több millió ember veszítette el munkáját. A várható élettartam csökkenni kezdett, amiben a piaci reformok ellenfelei a kapitalizmus kíméletlen következményeinek bizonyítékát látták az emberek jólétére nézve.
Három évtizeddel később, a várható élettartamra vonatkozó statisztikák felülvizsgálatával azoban már más kép alakul ki. 1960-tól - az első évtől ahonnan a Világbank adatai rendelkezésre állnak - 1989-ig (vagyis 29 év alatt) a várható élettartam Csehországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában 1,33, 1,46, 3,36 és 1,05 évvel emelkedett. 1989 és 2015 között azonban (azaz mindössze 26 év alatt) a várható élettartam 7,1, 5,68, 6,44 és 5,24 évvel növekedett. A kommunista korszak utáni csökkenés minimálisnak és ideiglenesnek bizonyult.
Egy kicsit távolabb, a balti országokban, a posztkommunista gazdasági válság sokkal erősebb volt, mely, visszatekintve, nem meglepő. Ezek a gazdaságok, mivel a Szovjetunió részei voltak, sokkal erősebben torzultak, mint nyugati szomszédaik. Más szóval, mélyebb szerkezetátalakításra volt szükség.
A gazdasági növekedés és a várható élettartam közötti kapcsolat azonban továbbra is fennáll. Az 1960 és 1991 közötti 31 évben (azaz a Szovjetunió felbomlásáig) a várható élettartam Észtországban és Litvániában 1,47 és 0,52 évvel emelkedett, Lettországban pedig 0,75 évvel csökkent. 1991 és 2015 között azonban (azaz 24 év alatt) a várható élettartam Észtországban 7,33 évvel, Litvániában 2,97 évvel, Lettországban 5,02 évvel emelkedett.
Összességében tehát elmondható, hogy az áttérés a szocializmusról a kapitalizmusra pozitív hatással van az állampolgárok egészségére és élettartamára.
A cikk eredetileg a HumanProgress oldalán jelent meg.
