Bernie Sandersnek sikerült beemelnie a "demokratikus szocializmus" kifejezést a kortárs amerikai politikai szótárba, és fiatalok millióit rázta fel a politika iránt érzett fásultságukból. Még ha nem is nyeri meg a demokratikus jelölést, Sanders hatása az amerikai politikára várhatóan meghatározó lesz az elkövetkező években.
Sanders számos embert győzött meg arról, hogy az emberek nagy többségének már nagyon hosszú ideje nagyon rosszul megy az Egyesült Államokban. Mi a megoldás? Amerikának át kell térnie a "demokratikus szocializmusra", egy olyan társadalmi-gazdasági rendszerre, amely látszólag nagyon jól működik a skandináv országokban, például Svédországban, ahol a dolgok bizonyos szempontok alapján jobban állnak, mint az Egyesült Államokban.
A demokratikus szocializmus igyekszik összekapcsolni a többségi uralmat a termelési eszközök állami ellenőrzésével. A skandináv országok azonban nem megfelelő példák a demokratikus szocializmusra, mert azok nem szocialisták.
A skandináv országokban - mint minden más fejlett országban - a termelési eszközök elsősorban a magánszemélyek, nem pedig a közösség vagy a kormány tulajdonában vannak, és az erőforrásokat a piaci, nem pedig a kormányzati vagy közösségi tervezés alapján használják fel.
Igaz ugyan, hogy a skandináv országok nyújtanak olyan szolgáltatásokat, mint például egy nagyvonalú szociális biztonsági háló, és egy egyetemes egészségügyi ellátás, azonban a kiterjedt jóléti állam nem ugyanaz, mint a szocializmus. Amit Sanders és támogatói tévesen szocializmusnak hisznek, az valójában a szociáldemokrácia, egy olyan rendszer, amelyben a kormány a tőkés gazdaság keretein belül a magas adóterhek és kiadások révén célozza előmozdítani a közösség jólétét. Ezt gyakorolják a skandinávok.
Arra válaszul, hogy az amerikaiak gyakran szocialistaként utalnak országára, a dán miniszterelnök nemrég a következőre hívta fel a figyelmet a Harvardi Kennedy School of Government egyik előadásán:
Tudom, hogy egyes amerikaiak az északi modellt egyfajta szocializmussal társítják. Ezért szeretnék egy dolgot egyértelművé tenni. Dánia távol áll egy szocialista tervgazdaságtól. Dánia egy piacgazdaság.
A skandinávok egy olyan szabadpiaci kapitalizmust tettek magukévá, amely egy nagy jóléti állammal párosul. Ez az úgynevezett "skandináv modell" számos olyan politikát magában foglal, amelyektől a demokratikus szocialisták valószínűleg elájulnának.
Például, a demokratikus szocialisták általában a globális kapitalizmus és a szabad kereskedelem ellenfelei, de a skandináv országok teljesen magukévá tették ezeket a dolgokat. Az Economist magazin úgy írja le a skandináv országokat, mint "megrögzött szabad kereskedőket, akik ellenállnak a kísértésnek, hogy beleavatkozzanak a piac működésébe, még az ikonikus cégek védelme esetében is." Talán ez az oka annak, hogy Dánia, Norvégia és Svédország a világ legglobalizáltabb országai közé tartoznak. Ezek az országok a 10 legelső ország között helyezkednek el az üzletelés egyszerűségének tekintetében.
Hogyan éreznek Bernie Sanders támogatói a minimálbér kapcsán? Kormányzati szinten kikényszerített bérminimumot ugyanis nem nem találhatunk Svédországban, Norvégiában vagy Dániában. Ehelyett a minimálbéreket a szakszervezetek és a munkáltatók közötti kollektív tárgyalási megállapodások határozzák meg; ezek jellemzően különböznek foglalkozásonként és iparonként. A szakszervezetek által kiszabott bérek ugyan a minimálbérhez hasonlóan szintén kizárják a legkevésbé képzetteket, és károkat okoznak a gazdaság számára, de egy ilyen decentralizált rendszer még mindig vitathatatlanul sokkal jobb, mint amikor a központi kormányzat egy kaptafára határozza meg az egész ország bérpolitikáját, és teszi kötelezővé minden foglalkozás és iparág számára.
Egy olyan lépésben, amelyet a Bernie szimpatizáns fiatal amerikaiak radikálisan pro-kapitalistának tartanának, Svédország az 1990-es években egyetemes iskolaválasztási rendszert fogadott el, amely majdnem teljesen megegyezik a libertárius közgazdász Milton Friedman által javasolt rendszerrel, amelyet 1955-ös esszéjében "A kormány szerepe az oktatásban" fogalmazott meg.
A gyakorlatban a svéd rendszer a helyi önkormányzatokon keresztül lehetővé teszi a családok számára, hogy állami pénzeket használjanak fel utalványok formájában, amelyekből finanszírozhatják gyermekeik oktatását magániskolákban, beleértve a rettegett profit-alapú vállalatok által működtetett iskolákat is.
A szocialisták sötét jóslataival szemben, a svéd reformok jelentős sikert arattak. Egy, a svéd Munkaügyi Kutatóintézet által kiadott tanulmány szerint a szabadpiaci oktatási reformok nyomán kialakuló magánoktatás és verseny bővülésének hatására "javult az átlagos oktatási teljesítmény mind rövid távon, a kötelező iskolai évek végén, mind pedig hosszú távon, a középiskolai jegyek, az egyetemi hallgatók száma és az iskolában eltöltött évek tekintetében."
Összességében egyértelmű, hogy a skandináv országok nem a sikeres demokratikus szocializmus archetípusai. Sanders számos embert győzött meg arról, hogy a szocializmus valami olyan, ami valójában nem, és a skandináv országokat használta a szocializmus hatékonyságának bizonyítására, miközben figyelmen kívül hagyta azokat a szempontokat, amelyek mentén azok - néha drasztikusan - eltérnek attól, mint amit maga Sanders szorgalmaz.
A cikk eredetileg a Foundation for Economic Education oldalán jelent meg.
