A piac az a sajátos intézmény, ahol a gazdasági jószágok cseréje történik eladók és vevők között. Azoknak az eladók által piacra vitt és a vevők által hasznosnak ítélt jószágoknak a cseréje, amelyekből kevesebb van, mint amennyire szükség van rá az adott jószágot hasznosnak tartók részéről. Ritkaságuk miatt van csereértékük, áruk a piacra vitt jószágoknak. Csak azoknak a javaknak nincs piaca és ára, amelyek korlátlanul állnak rendelkezésre.
A piac a legsajátosabb ember által alkotott intézmények egyike. Az első piacok akkor születtek meg, amikor az emberek, az emberi közösségek már nem elégszenek meg saját maguk önellátó munkája révén megszerezhető/előállítható javakkal, hanem többre vágynak, amikor szükségleteik kielégítéséhez szükséges javak előállításához nem elégséges többé a rendelkezésükre álló alapanyagok vagy javak köre. Amikor az emberi élethez már olyan alapanyagokra/termékekre van szükség, amelyek más emberek/embercsoportok által birtokolt területen található meg/vagy más/mások állítják elő.
A csere és a piac kialakulása szorosan összefügg az emberi tudás gyarapodásával és ezzel párhuzamosan az emberi igények növekedésével. Minél többet tudunk a bennünket körülvevő világról, minél több dologról fedezzük fel, hogy hasznos lehet valamilyen emberi szükséglet kielégítésére – annál kevésbé tudunk önmagunk által önfenntartó módon előállítható jószág körre támaszkodni megélhetésünk biztosítása és igényeink kielégítése érdekében. S annál nagyobb a piacra kerülő jószágok köre és annál többen veszünk részt a piaci csere körforgásában. Minél többet tudunk a világról és minél nagyobbak az igényeink, annál jobban szükségünk van a piacra. Nem véletlen, hogy a civilizáció fejlődése szorosan összekapcsolódik a kereskedelem, a piac fejlődésével.
Azért szorulunk rá a piacra mert, ha nem lenne piac, akkor a hiányt szenvedő ember/embercsoport előtt csak egyetlen más út állna a hiányzó jószág megszerzésére: az erőszak. Ugyanis, két módon lehetséges az életünk viteléhez szükségesnek ítélt olyan jószág megszerzésére, ami nincs a tulajdonunkban:
1) Erőszak alkalmazásával elvenni egy másik embertől/embercsoporttól azt amire szükségünk van, beleértve a másik embercsoport által birtokolt területet meghódítását, hogy rendelkezzünk afölött az erőforrás, alapanyag fölött amire szükségünk van.
2) Piaci csere révén.
Rablás és hódítás a fizikai erőszak kifejtésével mások munkája gyümölcsének elvételét jelenti. Az erősebb mindent megnyer, a gyengébb mindent elveszít. S mint tudjuk, az erőszak erőszakot szül. Az erőszak mindig és mindenkor rombolással és az emberi élet elpusztításával jár.
A csere ellenben békés eszköze az emberi vágyak kielégítésének. Olyan békés eszköze, ami révén mind a két fél jól jár. Az eladó olyan valamit kínál fel eladásra, amire egyáltalán nincs szüksége, vagy kevésbé érzi szükségletének hiányát, mint annak, amit cserébe kaphat érte. A másik fél, a vevő pont fordított helyzetben van: olyan dolgot szerezhet meg csere révén, amire nagyobb szüksége van, mint amit cserébe felkínál. A csere végén mindkét fél úgy érezheti, hogy nyert: hozzájutott valamihez, amire nagyobb szüksége volt, mint amit átadott cserébe.
A piaci csere az emberek és a közösségek közötti békés együttműködés eszköze, ami lehetővé teszi, hogy a valamiben szükséget szenvedő ember, embercsoport saját és mások élete kockáztatása nélkül, békés úton hozzájusson valamihez, amire szüksége van olyan módon, hogy ad valamit cserébe, amire a másik félnek van szüksége. Csere legnagyobb előnye, hogy mindkét fél nyertesnek érzi magát. Modern kifejezéssel élve: win-win játszma szemben az erőszak zero összegű játszmájával (vagy éppen rombolásával).
Ezért, a legfontosabb érv a piac mellett az, hogy piaci csere az egyetlen formája az emberek, az emberi közösségek békés egymás mellett élésének, és kölcsönös együttműködésének az emberi élethez szükséges javak megszerzése tekintetében. Ha nincs csere, ha nincs piac, akkor csak az erőszak marad eszközként az égetően hiányzó jószág megszerzésére.
Gyakran felmerül vádként, hogy a történelemből számtalan példát ismerünk arra, hogy kereskedelem (csere) és rablás egymással összefonódó emberi cselekvés. Sokszor fordultak át kereskedők rablóvá, s rablók kereskedővé. Sokszor folyt háborúskodás és gyarmatosítás kereskedelmi előnyökért, s sokszor a hódítók az első napok rablása után egyenlőtlen monopolisztikus cserét kényszerítettek rá a meghódítottakra, fejőstehénként kihasználva őket.
Az erőszak, az erőfölénnyel való visszaélés, a gyengébb kiszorítása, szükség esetén akár megölése mélyen bennünk élő tulajdonság, amelynek gyökerei visszanyúlnak még emberré válásunk előtti korszakra, része örökölt tulajdonságainknak.
Kőkorszakbeli temetőkben talált leletek azt mutatják, hogy vadászó-halászó, a cserét, a piacot nem vagy alig ismerő őseink körében nagyon gyakori volt a kis embercsoportok közötti küzdelmek miatti erőszakos halál, aránya átlagosan 25% lehetett. De egyes temetők leletei azt mutatják, hogy akár 40 százalékot is elérhette az erőszakos halál aránya.
Ami csak az emberi léthez tapad, az a csere, a piac és a különböző emberi közösségek és egyének közötti munkamegosztás révén a békés együttműködés lehetősége. Ráadásul, a piac révén kialakuló együttműködés és gazdagodás jelentős mértékben ellensúlyozza az erőszaktól várható előnyszerzés motivációját.
Nem véletlen, hogy a kereskedelem és a piac meghatározóvá válásával egyidőben kapott erőre az az a világszemlélet, amely a piactól, a szabad kereskedelemtől várta a világ békésebbé fordulását, s a Hobbes által leírt állandó és félelmet keltő erőszaktól való megszabadulást. Ahogy Azar Gat írta, a kibontakozó kereskedelmi társadalom felől szemlélve, úgy tűnt, hogy a háborúskodás a régi feudális elit ügye volt, s a polgári társadalom megteremti a béke korszakát. A kereskedelem által elérhető gazdagsághoz és jóléthez képest a háború révén elérhető veszélyes nyereség értelmetlen, abszurd és felesleges ócskaságnak tűnt.
Mégis, a piacgazdaság, a kapitalizmus térnyerése együtt járt a gyarmatosítás korszakával. Talán, mivel az erőszakhoz való nyúlás nagyon mélyen beépült személyiségszerkezetünkbe, ezért csak a piactól önmagában nem várhatjuk, hogy megszabadítson bennünket az erőszak alkalmazásához való nyúláshoz. Az erőszak alkalmazásáról való lemondás morális magatartás és erkölcsi felfogás kérdése is. A neves marxista történész, E. P. Thompson szintén azt gondolta, hogy a militarizmus, habár meghatározója korunknak, nem szükségszerűen a kapitalizmus velejárója. Mások a feudalizmus tovább élését hibáztatták, azért mert a fejlett piacgazdaságok gyarmatosították szinte az egész világot. Az első világháború után Schumpeter gondolta így, de ezt a gondolatmenetet kiolvashatjuk a marxista Perry Anderson kiváló könyvéből is.
Adam Smith amellett érvelt, hogy a monopolisztikus kereskedelem, amit az állam által kiemelt kereskedői csoportok és a velük összefonódott politikai elit zsebét és hatalmát növeli és ezért az ő érdekeik mozgatják a gyarmatosítást. Velük szemben Smith azt javasolta, hogy Anglia önként adja fel gyarmatait és hagynia kell, hogy a szabaddá váló gyarmatok maguk választhassák meg vezetőiket és azokat a törvényeket, amelyek uralma alatt élni akarnak. Úgy vélte, hogy a szabad kereskedelem a volt gyarmatokkal sokkal előnyösebb lenne Anglia gazdagságára nézve, mint a monopolisztikus kereskedelem. Ahogy írta, ahhoz, hogy szegénység és barbarizmus állapotából kiemelkedjen egy nép, nem sokkal több kell, mint béke, alacsony adók és tisztességes igazságszolgáltatás. Adam Smith nemcsak gazdasági érveket sorakoztatott fel a háborúskodás és a gyarmatosítás ellen, hanem morális érveket is: felemelte szavát azok ellen az igazságtalanságok és kegyetlenségek ellen, amit az európai gyarmatosítók okoztak az őslakosoknak.
Carl Menger, az osztrák közgazdasági iskola alapítója, aki Adam Smith szabadpiaci érvelését folytatta, még Adam Smithnél is radikálisabban foglalt állás az állam katonai szerepvállalása ellen.
Ludwig von Mises folytatta Menger munkásságát a XX. században. Egyik legfontosabb művében, a náci Németországot elemezve kimutatta, hogy az élettér követelése összefüggött a védővámok mögé húzódó autark gazdaság-politikával. A mezőgazdasági terményekben szegény Németországnak nem volt más választása, mint hódítás és idegen népek rabszolgasorsba vetése, miután feladta a szabadkereskedelem elvét és vámhatárok mögé zárkózott be.
Összefoglalva: piaci csere nélkül szinte elképzelhetetlen a folyamatos erőszak elkerülése. Ezért joggal állítható, hogy a piaci csere melletti legfontosabb érv a békés együttélés reménye.
De a szabad(abb) piac térnyerése önmagában nem elég az emberek és embercsoportok közötti békés együttéléshez. Sosem lehetünk elég óvatosak. Ugyan a harcból és hódításból élő feudális elit eltünt generációk óta, de velünk van az amit már Adam Smith észrevett: egyes politikusokkal összefonódó vállalkozók, egyes vállalkozókkal összefonódó politikusok akik sokat nyerhetek a piac monopolizálásával, ebből származó extraprofit jellegű járadék bezsebeléséből, szabad csere helyett monopolizált egyenlőtlen csere kikényszerítéséből az állam erejének felhasználásával. A nemzetek gazdagodásának kárára. Ezt a problémát modern nyelven fogalmazta újra James Buchanan, s mutatta ki, hogy miként lehetséges magánérdekek előmozdítására felhasználni a közintézményeket.
Ugyanott vagyunk, ahol Adam Smith a XVIII. század végén: a béke és az erőszak elkerülésének fő eszköze az, hogy miként lehet biztosítani a szabadabb piacot annak érdekében, hogy mindenki jobban járjon, s ne a hatalmat gyakorlók egyéni érdekei és gazdagodásának vágya írányítsa sorsunkat és más népek sorsát.
Szerző: Tóth András (MTA TK)
Eredetileg megjelent a Carl Menger Intézet oldalán.
Irodalom:
Tharey, B. (2004). Darwin and International Relations: On the evolutionary origins of war and ethnic conflict. Lexington: University of Kentucky Press.
Keeley, L. (1997). War Before Civilization: The Myth of the Peaceful Savage. Oxford: Oxford University Press.
Hobbes, T. (n.d.). Leviathan. Oxford: Oxford University Press.
Gat, A. (2006). War in Human Civilization. Oxford: Oxford University Press. 662. oldal.
Schumpeter, J. (1966). Imperialism and Social Class. (New York: Meridian Books.
Anderson, P. (1975). The Lineages of Absolutist State. London: New Left Books. 31-33 oldal.
Thompson, E. P. (1980). Notes on Extremism, the Last Stage of Civilization.New Left Review, (121).
Mann, M. (1992). States, War and Capitalism_ Studies in Political Sociology. Blackwell Publishers. 126. oldal.
Smith, A. (1776). An Inquiry into the Nature and Causes of the Wealth of Nations. Strand: Strahan and Cadell, Reprint: University of Oxford , Eighteenth Century Collections Online
Streissler, E. and Streissler, M. (1994). Carl Menger’s Lectures to Crown Prince Rudolf of Austria-Edward. Edward Elgar. 14-17 oldal.
