Minden szülő tudja, mennyit számít egy év egy kisgyerek fejlődésében. Az egyéves még alig totyog, míg egy kétéves már sebesen el is tud futni előled. Egy négyéves örökmozgó, folyton képzelgő, a miértekre szüntelen rákérdező, míg egy ötéves már kezd hajlani rá, hogy leüljön a fenekére, és hosszabb időre is odafigyeljen, ha beszélnek hozzá.
A növekvő elvárások és az emberi viselkedés ellentéte
A gyerekek mit sem változtak. A mi viselkedésükkel szembeni elvárásaink mások. Egyetlen emberöltő alatt a gyerekeket egyre fiatalabb és fiatalabb korban iskolázzuk be, és évről-évre egyre több időt töltenek az iskolában. Egyre inkább arra kényszerülnek, hogy lexikális tudást sajátítsanak el, olyat, ami messze meghaladja fejlettségüket és képességeiket.
1998-ban a tanítók 31%-a várta el a gyerekektől, hogy már az óvodában megtanuljanak olvasni. 2010-ben már a tanítók 80%-a fogalmazta meg ugyanezt az elvárást. Mára a gyerekeknek tudniuk kéne olvasni óvodáskorban, és értő olvasóvá kellene válniuk nem sokkal később annak ellenére, hogy kutatások bizonyítják, hogy az olvasáskészség túl korai erőltetése többet árt, mint amennyit használ.
Nancy Carlsson-Paige és munkatársai az „Óvodai olvasás. Kevés nyereség és sok veszteség” című tanulmányukban figyelmeztetnek az olvasás korai erőltetésének veszélyeire. Mint írják:
„Amikor a gyerekeknek olyan tanításélményük van, ami nem felel meg fejlettségi szintjüknek vagy neveltetési szükségleteiknek, akkor súlyos károkat szenvedhetnek, amilyen az alkalmatlanságélmény, a szorongás és a zavarodottság.”
Utálni a játékost, imádni a játékot
Ahelyett, hogy felismernénk, az iskoláztatással van a probléma, inkább a gyerekeket hibáztatjuk. Ma azokat a gyerekeket, akik nem olvasnak egy mondvacsinált határidőn belül, megbélyegzik, mint olvasászavarost, és olyan beavatkozásoknak vetik alá, aminek célja, hogy felzárkózzanak a falka többi tagjához. Az iskolában mindenkinek egyformának kell lennie. Ha nem figyelnek a tanítóra, hanem álmodoznak vagy ficánkolnak az órán, akkor általában figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart fognak rájuk, és riasztó sűrűséggel részesülnek gyógyszeres kezelésben is, mégpedig erős tudatmódosító készítményeket kapnak.
Az amerikai népegészségügyi hatóság jelenti, hogy a négy- és tizenhét éves kor közti gyerekek 11%-át kórismézik ADHD-vel, és ez a szám 42%-kal emelkedett 2011-2012-re a 2003-2004-es adatokhoz képest. Többségüket gyógyszeres kezelésnek is alávetették. Ami még ennél is aggasztóbb, hogy e diagnózisuk harmada hatévesnél kisebb gyerekeket érintett.
Nem kell tehát meglepődni azon, hogy a gyerekek besokallnak attól, ha a családjuktól elválasztva egy olyan mesterséges tanulóüzembe kényszerítik őket, amiben hosszú órákig kell figyelniük, és szabványosított, rendszeresen számon kért tananyagot kell tanulniuk.
A Harvard Egyetem Orvosi Karának kutatóinak legutóbbi felfedezései megerősítik, hogy nem a gyerekekkel van a baj. Az iskoláztatásuk kezdődik túl korán. A kutatók felismerték, hogy azok a gyerekek, akik idejekorán kezdték az iskolát, sokkal nagyobb arányban lettek ADHD-sek azokhoz képest, akik később ültek be a tanulópadba. Az amerikai államok felmérése kimutatta, hogy a szeptember 1-i beiskolázási határidő alapján az augusztusban születettek 30%-kal nagyobb valószínűséggel lettek később figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral kórismézve, mint tizenegy hónappal idősebb társaik.
Timothy Layton, a Harvard vezető kutatója így summázta a tanulságot: „Vizsgálatunk eredményei azt sugallják, hogy gyerekek tömegeit diagnosztizálták és kezelték félre ADHD-vel, mert viszonylag éretlen korban kerültek az általános iskola első osztályába idősebb osztálytársaikhoz képest.”
Nem kéne ezen meglepődni
A szülőknek nincs szükségük harvardi kutatókra, hogy megmondják nekik, egy gyerek, aki épp most töltötte be az ötöt, fejlettségében elmarad egy másiktól, aki már majdnem hatéves. A szülőknek inkább arra volna szükségük, hogy meglegyen a szabadságuk arra, hogy szembeszálljanak az állam által kirótt iskoláztatási kötelezettséggel, és kimaradjanak a rendszerből.
Ahogy az állami óvodáztatási programok terjednek, úgy lesz egyre nehezebb az iskoláztatás elhalasztása és a gyerekek megóvása a szülők számára. Iowa állam például nemrég vezette be a négyéves kortól kötelező óvodáztatást.
New York városa pedig hároméves kortól tette kötelezővé az általános óvodáztatási kötelezettséget. A városi önkormányzat oktatásügyi hivatala közleményében részletezi: „a születéstől az ötödik életévig tartó bölcsődei és óvodai nevelés” több hatalmat biztosít az állami hivatalnokoknak a kora gyermekkori fejlődés és tanulás irányítására.
Ahogy az iskoláztatás egyre merevebbé és merevebbé válik, és emészt fel egyre több időt a gyerekkorból, úgy árt egyre többet és többet a gyerekeknek. Sokan közülük képtelenek megfelelni az irreális tanulóüzemi és magatartási elvárásoknak, mert egyszerűen nem elég idősek ahhoz, hogy képesek legyenek rá. Erre őket bélyegzik meg és gyógyszerezik be, mint visszamaradottakat és elmezavarosakat, miközben ilyen rendellenességet csak az iskolai környezetben mutatnak, sehol máshol. A szülőknek ellen kellene állniuk e vészjósló trendnek, tovább tartva otthon a gyerekeiket, vagy akár teljesen kivéve őket a kényszeriskoláztatásból.
Írta: Kerry McDonald
Eredetileg megjelent: https://fee.org/articles/harvard-study-shows-the-dangers-of-early-school-enrollment/
