Csak azért, mert a társadalom nehéz időkön megy keresztül, még nem kell, hogy magánéletedben is nehézségekkel küszködj. Egy gazdasági depressziónak nem kell lelki depressziót okoznia neked. A világon megtermelt valós vagyon legnagyobb része továbbra is létezni fog, csak épp gazdát cserél.

Mi is egy depresszió, egy gazdasági válság?

Mostanra elértünk egy nagyon hosszú, de sok szempontból mégis nagyon gyenge és művi gazdasági fellendülés csúcspontjára. Ezzel egyidejűleg most értük meg a világtörténelem egyik legerősebb bikapiacát az értékpapír-piacon. Mindkettőnek ugyanaz volt az oka: az a sokbillió dollár, amit az utóbbi évtizedben teremtettek. Most csak nagyon kevés ember hajalndó egyáltalán megfontolni, hogy nehéz idők jönnek – arról nem is beszélve, hogy egy minden eddiginél súlyosabb gazdasági válság leselkedik ránk.

Tűnjék ez bármilyen perverznek, mégis most van a legjobb ideje annak, hogy beszéljünk róla. Az amerikai gazdaság egy kártyavár, amit futóhomokra építettek, és egy szõkőár már úton is van feléje. Mindenkit arra buzdítok hát, hogy tanulmányozza behatóan a kérdést. Most csak röviden fogom érintetni a válságok természetét. Három jó definíció is adható a fogalomra:

  1. Egy olyan idõszak, amikor a legtöbb ember életszínvonala jelentősen csökken.
  2. Egy olyan idõszak, amikor a piaci disztorziók és a tőke miszallokációi likvidálódnak.
  3. Egy olyan időszak, amikor az üzleti körfolyamat tetőpontjára ér.

Az első meghatározást használva akármilyen természeti csapás okozhat válságot. Ugyancsak vezethet válsághoz eszerint, ha valaki elég hosszú ideig él a lehetőségeit meghaladva. A legrosszabb fajta válságnak azonban nem csak közgazdasági hatásai, hanem közgazdasági okai is vannak. Itt jönnek képbe a 2. és 3. definíciók.

Mi okoz torzulásokat a piac működésében? Mi szorítja rá az embereket arra, hogy olyasmit tegyenek, amit egyébként értelmetlennek és gazdaságtalannak találnának? Csakis az állami cselekvés, ti. a kényszer. Ennek a módozatai a szabályzók, az adók és a pénzhígítás.

Az állam követlenül vagy közvetetten, de mindig – persze nemes céloktól vezéreltetve – arra szorítja rá az embereket, hogy olyan javakat adjanak és vegyenek, amivel egyébként nem kereskednének, illetve olyan dolgokba fektessenek be, aminek egyébként semmi értelme.

A tőkének ezek a miszallokációi lassacskán a társadalom általános életszínvonalának a csökkenéséhez vezetnek, de az igazán komoly baj csak akkor következik be, amikor a tőke miszallokációja elér egy fenntarthatatlan szintet, és a valóság rákényszerít annak likvidálására. Az eredmény fizetésképtelenné vált vállalatok, leírt adósságok és munkanélküli dolgozók.

Az üzleti (fellendülés-visszaesési) körfolyamatokat elsősorban a pénzhígítás okozza, ami ma az államadósságoknak a pénzügyi közvetítőrendszeren keresztüli monetizálásában figyelhető meg leginkább. Amikor is a kormányzat az államháztartást hiánnyal működteti, akkor a jegybank vásárolja fel az államadósságot, és hitelez a kormányzat számára a kereskedelmi hitelintézeteken keresztül készpénzben. Új pénzt teremteni a mai elektronikus világunkban gyakorlatilag költségmentes vállalkozás, még a pénzjegynyomdára sincs szükség.

Akrámi legyen is, az infláció hamis jelzéseket közvetít az üzleti világ felé, különösen ama vállalkozók felé, akik az újólag teremtett pénzt először kapják meg, ahogy az beszûrõdik a gazdasági rendszerbe. Ezáltal túlbecsülik a termékeik iránti keresletet, amiért több munkást vesznek fel és tőkeberuházásokat eszközölnek – a legtöbbször kölcsönpénzből. Ezt nevezik “gazdaságélénkítésnek.”

A pénzhígítás ideiglenesen leszorítja a piaci kamatlábakat, mert a pénzkínálat művi megnövelése által a pénzkereslet maga nem nőtt. Ez arra ösztönzi az embereket, hogy kevesebbet takarítsanak meg, és kölcsönözzenek többet, ahogy tették azt az amerikaiak évekig. Az újólag teremtett pénzbõl rengeteg kerül a tőzsdékre is, ami ott hajtja fel az árfolyamokat.

Addig, amíg a kiskereskedelmi árak nem kezdenek el szépen nőni, ami egy késleltetett következménye a pénzkínálat bővítésének, minden egész szépnek látszik, de egyszer csak a kamatlábak az égbe szöknek, hogy visszajelezzék a pénzegység vásárlóerejének romlását.

A vállalkozások ekkor kezdenek el hanyatlani, a tőzsde ekkor kezd el esni. A kötvényárfolyamok összeomlanak. Dolgozók tömegei vesztik el állásaikat.

Aztán ahelyett, hogy hagynák a piacnak, hogy adjusztálódjon a megváltozott körülményekhez, és korrigálja magát, az államok elkezdik az egész folyamatot elölről, egy újabb és még nagyobb “élénkítési csomaggal.” Minél sűrűbben történik ez meg, annál mélyebben vésődnek be a disztorziók az emberek fogyasztási és befektetési szokásaiba, miért is a következő válságok egyre és egyre súlyosabbak és rondábbak lesznek.

Ezért az az előrejelzésem, hogy a közelgõ nagy gazdasági válság még nagyobb lesz. Elég valószínű, hogy beleillik majd a rekordok könyvébe. Más lesz, mint az eddig megszokottak, tovább fog tartani és több kellemetlenséget fog okozni, mintaz 1929-46-os nagy gazdasági világválság.

Írta: Doug Casey (közgazdász, gyakorló pénzügyi befektető)

Posted by Szabad Társadalom

A küldetésünk az, hogy ösztönözzük, megismertessük és összekapcsoljuk az embereket a szabad társadalom gazdasági, etikai és jogi alapeveivel. Ezen elvek magukban foglalják az egyéni szabadság, a szabadpiac, a szabad vállalkozás, és a magántulajdon alapelveit.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..