Képzeld el, milyen lenne, ha az élelmiszerellátás is úgy működne, mint az egészségügyi közellátás! Tényleg szeretném, ha elképzelnéd. Nehezedre esik? Nos, én egy háziorvos vagyok, apám egy élelmiszerboltban dolgozott, és nagyon szeretem a mexikói ételeket, tehát talán segíthetek neked.

A társadalmi élelmiszerbiztosítás

[Baljós, melodrámai zene következik.]

16 óra 15 perckor beállsz az élelmiszerbolt parkolójába. Korábban jöttél el a munkahelyedről, mert a bolt 17 órakor bezár. Nem azért választottad, mert ez nyújtja a legjobb szolgáltatást vagy kínálja a legjobb árat. Azért választottad, mint mindig, amikor élelmiszert vásároltál, mert ez szerepelt az élelmiszerbiztosításod élelmiszer-gazdálkodási tervében.

Szerencsére, az új élelmiszerbiztosításodat az új munkáltatódtól kapd juttatásként. Van valamilyen járulékelőnye ennek, amit te nem értesz. A biztosítás 680 dolláros havidíjának nagy részéről mit sem tudsz, de nagyban csökkenti a munkabéredet. Boldogan állapítod meg, hogy az neked csak 123 dollárodba kerül fizetésenként.

Bár nem voltál különösebben elégedett a korábbi élelmiszerbiztosításaiddal sem, mindig próbálod a legteljesebben kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket: annyi élelmiszert vásárolsz és fogyasztasz, amennyit csak tudsz, hogy kimerítsd az előre, adók módjára megfizetett keretet. Elvégre, ahogy a többiek is, te sem ismersz más módot az élelmiszervásárlásra. Így jutsz az élelmedhez, mióta a szüleid munkáltatói élelmiszerbiztosítása megszűnt fedezni a szükségleteidet huszonhat éves korodban.

Az élelmiszerbolt bejáratát nem könnyű megtalálni, de neked azért sikerül, és bejutsz az üzletbe. Először pár hölgy fogad, akik egy üvegfal mögé zárt íróasztalnál ülnek. Üdvözölnek, elkérik az arcképes igazolványodat és az élelmiszerbiztosítási kártyádat. Átadnak egy paksaméta űrlapot, hogy töltsd ki azokat. A folyosó zsúfolt, de azért csak találsz egy széket magadnak a tengernyi türelmetlen vásárló között.

Már tucatszor kitöltötted ezeket az űrlapokat, de még mindig nehézséget okoznak. Még mindig a kétszázalékos tejet szereted, nem akarsz négynél többféle zöldséget, és a mogyoróallergiád se változott semmit. Kitöltötted az űrlapokat, visszamész a recepcióshoz, majd húsz perc várakozás után ad neked egy bevásárlókocsit, és kezdheted a bevásárlást a listáddal a kezedben.

Attól tartva, hogy nem engedhetsz meg magadnak mindent, ami a listádon szerepel, kihúzol róla néhány tételt, és csak a legszükségesebbeket keresed. Ahogy fel-alá mászkálsz a sorok között, látod, hogy semmin sincsenek feltüntetve az árai, de még csak az sem, hogy melyik áru milyen biztosítási csomagba tartozik. Gyanítod, hogy a kedvenc sajtodat már nem fedezi a „bronz csomagod,” mert annak felirata szerint az csak a „platina csomagban” elérhető. Eszedbe jut viszont, hogy a te „bronz csomagodhoz” „ingyenesen” jár tojás, ezért háromtucatot veszel belőle, bár neked most egy sem kell igazán.

A pénztárnál a pénztáros beüti a választott termékeket a gépbe, és 30 dolláros sajátrészről ad egy hatoldalas számlát értelmezhetetlen kódokkal, és aláírat veled néhány további űrlapot, mert egyes cikkeket később fognak kiszámlázni.

Bár gyanítod, hogy átvertek, mégis örülsz neki, hogy 18 dollár kedvezményt kaptál a gabonapehelyből, és hogy kihasználtad a keretedet.

Ahogy hazahajtasz, eszedbe jut, hogy havi élelmiszerkereted 250 dolláros, így remélheted csak, hogy a számla végösszege nem lesz túl magas. Pár hónappal később mégis kapsz egy számlát 276 dollárról. Bár gyanítod, hogy átvertek, mégis örülsz neki, hogy 18 dollár kedvezményt kaptál a gabonapehelyből, és hogy kihasználtad a keretedet.

Összességében az élelmiszerboltban szerzett tapasztalatod zavaros, de hálás maradsz, hogy élelmiszerbiztosításodnak köszönhetően hozzáférésed van a létfenntartási javakhoz, hiszen tudod, hogy egyes önfoglalkoztató barátaid sokkal rosszabbul állnak nálad.

A költségek emelkednek

Másnap olyan a hangulatod, hogy mexikói ételt ebédelnél. Úgy határozol, hogy kipróbálod a közelben működő mexikói éttermet, mert úgy hallottad, hogy kiváló. Amikor ugyanis legutóbb házilag próbáltál mexikóit főzni, alaposan megjártad, így inkább profikra bíznád a feladatot.

Megérkezvén szomorúan konstatálod, hogy az a mexikói étterem nem érhető el a te „bronz csomagoddal,” ezért úgy döntesz, hogy egy másikba mész az utca túloldalán, ami büszkén hirdeti ablakában, hogy a „bronz csomagosokat” is várják. Nem főznek mexikóit, de úgy döntesz már így is jó lesz.

Míg vársz, hogy leültessenek, a pincér felveszi a rendelésed. Alig figyel rád, és remélni tudod csak, hogy pontosan hallotta, amit mondtál neki. Végül lagymatag állapotban ugyan, de megkapod, amit rendeltél. Gyorsan nekiesel, hogy még időben végezz vele, és visszaérj a munkahelyedre.

Fizetésnél a pincér elkéri az élelmiszerbiztosítási kártyádat, és 10 dollár sajátrészt fizettet veled. Hetekkel később kapsz egy számlát, amiből megtudod, hogy a kedvezményed a 64 dolláros végösszeget 37 dollárra mérsékelte, és hogy a biztosítód további 27 dollárt fizetett az étteremnek pár hónappal később. Tűnődsz, hogyan kerülhet egyetlen adag étel 37 dollárba, de senki, még az élelmiszerpolitikai szakértők sem tudják az okát.

Az elszabaduló árak és az élelmiszeriparnak az utóbbi évtizedekben tapasztalható működésképtelensége miatt mindenkinek megvan a maga bűnbakja, akit a kialakult helyzetért és a magas árakért hibáztat. Bob, az étterem tulajdonosa az élelmiszer-elosztókat, a technológiát, egyes politikai pártokat, az állam tétlenségét, és, természetesen, azt a tényt szidja, hogy az élelmiszeren törvényesen lehet nyerészkedni, pedig sok étterem hirdeti magáról nonprofit jellegét.

Ezek a terhek drasztikusan emelik az üzlettel járó költségeket, magasabb bevételekre van szükség miattuk, amiért magasabb árakat kénytelen szabni.

De ez egészen logikus:

Bob étterme kicsi, négy pénztárosa van és hét irodistája a szokásos éttermi személyzet – szakácsok, pincérek – mellett. A konyhafőnök javarészt űrlapok kitöltésével és jelentések írásával tölti az idejét, amivel igazolja, miért rendeltél a burritódba fekete babot a szokásos pinto helyett. Ki van égve, és legszívesebben hagyná az egészet a fenébe. Ezek a terhek drasztikusan emelik az üzlettel járó költségeket, magasabb bevételekre van szükség miattuk, amiért magasabb árakat kénytelen szabni.

Nem azért számláz 64 dollárt neked vagy a biztosítódnak, mert kapzsi. Több tucat élelmiszer-biztosítóval szerződött, mindegyiknek a legkülönbözőbb élelmiszergazdálkodási terveihez kell alkalmazkodnia, amiket évente szerződésekben állapítanak meg. Számlázási gyakorlatukat egyszerűsítendő egy általános árszinten kell elszámolniuk, ami nagyságrendekkel azon árak felett van, amiket az élelmiszerbiztosítás ténylegesen fedez. Senki sem fogja ezeket az árakat kifizetni, kivéve azokat, akinek nincs élelmiszerbiztosításuk.

Kérdezheted, hogy ha az élelmiszerbiztosító fizeti a számlákat, akkor miért nem számolnak a gabonapehely és a burrito költségeivel? Nos, többet keresnek, ha az élelmiszerárak magasak.

Állami beavatkozás

Mindegy, ki a kedvenc bűnbakod, a legtöbben egyetértenek abban, hogy az élelmiszerbiztosítás egy jó ötlet, és egyre fontosabb. Elvben lehetséges volna, hogy a magánpiacon vásárolj magadnak egy élelmiszerbiztosítást, de a legtöbben elfogadják azt, amit a munkáltatójuk felajánl. Az állam nagy adókedvezményt ad minden munkáltatói élelmiszerbiztosításra nemzedékek óta, de mára az inflációt és az élelmiszerbiztosítási díjak emelkedését nem tudják kigazdálkodni ők sem. Egyre több költséget hárítanak a munkavállalóikra, ami így egyre csökkenti azok nettó bérét. Egyre többet kell költeniük élelmiszerre, ha tényleg enni is akarnak. Rég elmúltak azok az idők, amikor 5 dolláros sajátrész mellett 50 dollárt leehettek a számlájukról.

Ha azon töröd a fejed, miért nem avatkozott közbe a kormány a helyzet javítása érdekében, ne törd tovább: beavatkozott, többször is.

Generációkkal ezelőtt a kormányok és önkormányzatok élelmiszerbiztosítási programok miriádjait készítették elő mindenféle sebezhető csoport, de főleg az öregek és a szegények számára. Ezek az élelmiszerbiztosítások hasonlóan működnek, mint a magánbiztosítások, és általában ugyanazon biztosítók is kezelték azokat. Ezek az ország legnagyobb élelmiszervásárlói. Költségvetéseik azonban elviselhetetlen mértékben megterhelődtek. Az állam ezért megnyirbálta az élelmiszeripar kifizetéseit. Ennek nyomán számos élelmiszer-áruház és étterem lépett ki e programokból, amivel nagyban csökkent a szegények és az öregek élelmiszerhez való hozzáférése.

Néhány évtizede a törvényhozás különleges jogosítványokat adott az agrárgazdasági kamarának, az élelmiszertermelők egy eleve befolyásos magánszervezetének, hogy az megállapítsa az egyes élelmiszerek viszonylagos értékét, vagyis az értük fizetendő árat. A kamara árbizottságának döntései széles körben váltottak ki hatásokat, mert már számos magánbiztosítás is ezeket a módozatokat követi. Ahogy várható is volt, a kamara lett a korrupció melegágya, ami az az élelmiszeripar bizonyos szereplőinek kedvez.

Az állami beavatkozások évtizedes sora ellenére még mindig sokan küszködtek azzal, hogy nem engedhették meg maguknak az élelmiszervásárlást. Néhány éve ezért a törvényhozás elfogadta a fenntartható fennmaradási törvényt, az Obamafood-ot. E terv számos célt tűzött ki, de alapvetően az alacsony jövedelműekre akarta kiterjeszteni az élelmiszerbiztosítást azáltal, hogy támogatásokat biztosított magánbiztosítások kötésére, és minden állampolgár számára kötelezővé tette, hogy valamilyen jóváhagyott biztosítást kössön. Többéves országos politikai vitákat követően, többek közt arról, hogy a szabadtartású sertés húsa beleértendő legyen-e az alapvető élelmiszer fogalmába, a fenntartható fennmaradási törvényt végül elfogadták és végrehajtották.

A fenntartható fennmaradási törvény a teljes lakosság körében 86-ról 92%-ra növelte az élelmiszerbiztosítottak számát, de nem sok hatással volt az amúgy is égbe szökő élelmiszerárakra.

A fenntartható fennmaradási törvény a teljes lakosság körében 86-ról 92%-ra növelte az élelmiszerbiztosítottak számát, de nem sok hatással volt az amúgy is égbe szökő élelmiszerárakra. Már a hazai össztermék egyötödét költjük élelmiszerre, és azok, akik nem részesülnek támogatásban, továbbra is csillagászati költségeket viselnek.

Nem meglepetés hát, hogy az élelmiszerbiztosítók továbbra is nagy nyereségeket értek el, mint akik közvetítői ama pénz nagy részének, amit a polgárok élelmiszerre költenek.

Fogyatkozó lehetőségek

Most lehet, azt gondolod, hogy: „ez hülyeség. Senki se tűrné ezt. Mindenki fogná magát, és tovább járna azokba az élelmiszerboltokba, amikbe korábban is járt vásárolni. Egy sor vállalkozás teszi lehetővé, hogy gond nélkül rendelhessünk ételt a kedvenc éttermeinkből.”

Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ezek a szolgáltatások és megoldások nem léteznének egy olyan világban, ahol az élelmiszerért úgy fizetünk, ahogy itt bemutattam. Az élelmiszerbiztosítók és az állam növekvő hatalma érzékenyen érintette az élelmiszertermelő és kereskedő iparágakat, ahogy a vendéglátást is. Az élelmiszerárusok tevékenysége óriási közvetítők kiszolgálására fókuszálódott, nem pedig a fogyasztók igényeire. A minőséget növelő és a költségeket csökkentő újítások évtizedekkel vannak lemaradva más iparágakhoz képest. Az élelmiszertermelők megerősödtek, a roppant óriásvállalatok virulnak.

A politikusoknál, tekintet nélkül ideológiáikra, hivatásos döntéskijárók előszobáznak rámenősen, hogy fenntartsák a status quo-t. Érthető módon a polgároknak elegük van ebből, és egyre többen azt hiszik, hogy az egyetlen megoldás egy országos, kormányzatilag igazgatott egyfizetős élelmiszercsomag.

Ezt a disztópiát nem lesz egyszerű kijavítani, de ne búsuljunk: a remény sugarai is felsejlenek.

[Lelkesítő nagyzenekari mű John Williams-től.]

Az utóbbi években egy kicsi, de egyre növekvő földalatti mozgalom alakult, ami megkerüli ezt a bizánci egészségügyi sémát. Lázadó boltosai és séfjei független doktorok, akik közvetlenül nyújtanak betegeiknek jó minőségű orvosi ellátást hozzáférhető áron.

Szerző: Ryan Neuhofel Eredetileg megjelent: fee.org Fordította: Gallai Tamás

Posted by Szabad Társadalom

A küldetésünk az, hogy ösztönözzük, megismertessük és összekapcsoljuk az embereket a szabad társadalom gazdasági, etikai és jogi alapeveivel. Ezen elvek magukban foglalják az egyéni szabadság, a szabadpiac, a szabad vállalkozás, és a magántulajdon alapelveit.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..